Miközben kétségkívül eredménynek számít a környezetvédelmi fejezetnek az EU-csatlakozási tárgyalásokon történt lezárása, a társadalmi szervezetek koránt sem elégedettek annyira a hazai környezetvédelem helyzetével, mint az e témában íródott sorozatunk előző két részében megszólalók.Sokkal inkább úgy látják: a ma is folyó környezetrombolás kárai felmérhetetlenek, ugyanakkor hazánkban évente mindössze néhány tucat eljárás indul ilyen ügyekben. A jogos ítéletek meghozatalát még ezeknél is rendre gátolja az elkövető kilétének ismeretlensége vagy a felelősség megállapíthatóságának nehézsége.
Közelmúltbeli példa erre a Csepel-szigeti csatornaberuházásokat kísérő környezetszennyezés: Szigethalom, Szigetszentmiklós és Halásztelek területén hegyekben áll a harmadosztályú veszélyes hulladéknak számító feltört aszfalt. Jogellenes elhelyezésének ügye már a másodfokú hatóságot is megjárta, tettesei azonban rendre elegánsan kicsúsznak a felelősségre vonás alól. De ismeretlenek nagy mennyiségű aszfalttörmeléket és akkumulátort helyeztek el a XVII. kerületi, rákoskeresztúri lakótelep mellett is. Az önkormányzat jelentette az illetékes hatóságnak, amely vizsgálatot indított… És? kérdezhetnénk, hasonló esetek ugyanis mindennaposak. A szippantósok rendszeres “gaztettei”, az illegális lerakók és lerakások növekedése és az egyéb környezetkárosító bűncselekmények köztudottak, lépések azonban ezek megakadályozására nem igazán történnek.
Az esetek jó részében szakosodott, megkövetelt tájékozottsággal rendelkező cégek “gazdaságossági-garázdálkodása” valószínűsíthető.
Az illegális lerakás, ez eleve tiltott tevékenység mértékét “országosan” még csak felbecsülni is nehéz – emlékeztet Nagy Tamás, a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) elnökhelyettese. A megoldást a helyi rendeletek betartatása jelenthetné, de kérdés, mennyire lehet kordában tartani az áldatlan folyamatot, amit az utóbbi négy-öt évben a szemétdíj rendszer erősített meg. A tarifa növekedésével arányosan ugyanis egyre nőnek a cégek, magánszemélyek anyagi terhei. A hulladéktól tehát egy ösztönzően méltányos, kifizethető díj híján illegálisan “szabadulnak meg”, ez nem kerül semmibe. Ráadásul minimális a lebukás veszélye.
Hasonlóan látja ezt a problémát Szilágyi László elnök. Szinte szerencsénk, hogy a tárgyalások során az EU részéről hivatalosan fel sem merült a nálunk illegális helyre kerül a hulladék vagy a szennyvíz kérdése. Sajnos a miénk nem igazán jogkövető társadalom. Ezért mind apparátusukban, mind költségvetésükben, s szakmai felkészültségükben muszáj megerősíteni a hatóságokat, ügyészségeket, bíróságokat. A szakhatóságok, most – még ha a korrupciós esetektől eltekintünk is – rendkívül kis létszámmal, óriási túlterheltséggel dolgoznak, lassan és bürokratikusan, ezért hiába várnánk elrettentő hatást egy-egy eljárástól. Pedig sok esetben nem “csak” a természet károsodik, hanem az egészséges élethez való jog is veszélybe kerül. Szilágyi Lászlónak egyébként leginkább az a kifogása, hogy többnyire “csővégi” megoldások születnek. Azaz a már képződött hulladékra, szennyvízre, környezetvédelmi problémára igyekeznek valamilyen ártalmatlanítási vagy kárenyhítési eljárást kitalálni a beruházók, a hatóságok és az állami szervek, holott inkább azon kellene gondolkodni, miként lehetne a primer energiahordozók és nyersanyagok szintjén megfogni a szennyezést.
A megelőzés elvű környezetvédelemmel, amelynek keretében a beruházások és termékek kevesebb nyersanyagból, kisebb energia- és vízfelhasználás mellett valósulnának meg, sokkal okosabb úton járnánk. Szerinte a fogyasztási kultúra átállítása jelentené az igazi környezetvédelmet és a hosszú távú megoldást. Az uniós tárgyalások környezetvédelmi fejezetének lezárásával kapcsolatosan úgy véli: amellett, hogy az eredetileg tervezett derogációs kérelmek többségéről való lemondás nagyban segítette a sikert, a gyors “eredmény” annak is betudható, hogy az EU-csatlakozás kritériumai között a korábban gondoltnál kisebb súllyal szerepel a környezetvédelem. (Ez abba az irányba terelhet, hogy esetleg ne tekintsük olyan sürgetőnek a rendteremtést ezen a területen.)
A Levegő Munkacsoportnál ugyanakkor jelentős előrelépésként értékelik az EU-val kötött megállapodást, s az átmeneti mentességek alacsony számát. Úgy látják, az uniós jogszabályok bevezetésétől legalábbis lassulni fog a környezeti romlás folyamata, hiszen olyan előírásokat kell alkalmaznunk, olyan intézkedéseket kell megtennünk, amelyekre saját akaratból valószínűleg nem került volna sor, pedig szükséges.
Lukács András elnök szerint változatlan gond a végrehajtás: igen hiányosak személyi és egyéb feltételei. Tudomása szerint a környezet és természetvédelmi felügyelőségeknél, nemzeti parkoknál becslések szerint mintegy 1500 fő hiányzik ahhoz, hogy a feladatokat az EU elvárásainak megfelelő színvonalon lehessen teljesíteni – ennyi jól képzett, tapasztalt szakembert kellene munkába állítani, és persze bérüket a költségvetésből előteremteni. De ez a jogbiztonság záloga. Mert a környezetvédelem területén folyó bűnözés visszaszorításához a jogszabályok önmagukban nem elegendőek. Komoly ellenőrzésekre és szankciókra volna szükség, amire – Lukács András szerint – a jelenlegi állapotukban sem a rendőri, sem a környezet és természetvédelmi szervek nem alkalmasak. Így gyakran a bűnelkövetők sem azonosíthatóak bizonyíthatóan, és közpénzekből kell a szennyezéseket felszámolni.
További gondnak tartja, hogy bizonyos jogszabályok szigorodásával és a környezetvédelemre szánt összegek növekedésével párhuzamosan, változatlanul nagy, sőt növekvő mértékű támogatást kap a környezetszennyezés. Egyebek között a Magyarországon áthaladó külföldi kamionok 95 százaléka mentesül a még 1991-ben bevezetett díj megfizetése alól a különböző kétoldalú egyezmények alapján. Ez szerinte évente olyan 100 milliárd forintos nagyságrendű rejtett támogatás. Ebbe a körbe tartozik a városi terjeszkedés, a beépítés támogatása is.
Lukács András természetesen egyetért azzal, hogy figyelembe kell venni a gazdasági érdekeket, de úgy gondolja – s ezt számos dokumentum, egyebek között legfelsőbb bírósági állásfoglalás is rögzíti – nem szabad, hogy ezek a környezeti érdekekkel szemben előnyt élvezzenek. Különösen igaz ez az autópályák esetében, amelyekről nemrég egy Közgazdaság-tudományi Egyetemen készült tanulmány is kimutatta: nagyon rosszul fektetjük be a pénzünket, inkább a vasúti közlekedést érdemes fejleszteni, különösen a nagy távolságú áruszállításra. És miután a Levegő Munkacsoportnál egyébként is a közlekedés által okozott levegőszennyezést tartják a legsúlyosabb problémának, a jobb fuvarszervezést, a településeken belül a tömegközlekedés javítását, a forgalomcsillapítást, elkerülő utak kiépítését, azok környékre pedig szigorú területfelhasználási szabályok meghozatalát tartanák környezetbarát magatartásnak.
Lachowszky Bea 2002.04.15.
