A trópusokon élő emberek életét évszázadok óta keserítő maláriaszúnyogok (Anopheles) elleni, reménytelennek tűnő harcot a tudósok a géntechnika segítségével gondolták megnyerhetővé tenni, de a tapasztaléat azt mutatja, hogy az út nem járható.
Elgondolásuk egyszerű volt: a malária kórokozóját – az egysejtű lázállatkákat – hordozó szúnyogokat örökítő anyaguk módosításával kell alkalmatlanná tenni a köztesgazda szerepére. Idővel e “steril” szúnyogok elterjednének a nem génmutáns állományokban, s végül kiszorítanák azokat. Ezt azonban nem sikerült megvalósítani.
A kaliforniai egyetem (UCLA) kutatói, Peter Atkinson vezetésével, az Aedes aegypti szúnyogfajjal kísérleteztek. Ez a rovar a trópusok másik veszedelmes betegségének, a dengue-láznak a terjesztésében működik közre. A kísérleti egyedek szervezetébe két új gént ültettek be, majd a mutánsokat hozzákeverték eredeti génállományú szúnyograjokhoz, és vizsgálni kezdték a két típus demográfiai mutatóit.
Ennek során figyelemmel kísérték a szúnyogok fejlődését petéből a lárva állapoton át a kifejlett rovarig, az utódok számát, azok termékenységét, a nemek egymáshoz viszonyított arányát, valamint az átlagos élettartamot.
A vizsgálat kimutatta, hogy az összes transzgén szúnyogtörzs jóval kevésbé “életrevaló” volt, mint természetes rokonaik. Termékenységük alacsonyabb volt, az embrionális fejlődés stádiumában sokkal több utódot veszítettek el, s a felnőtt egyedek élettartama is rövidebbnek bizonyult, mint a nem génmanipulált példányok esetében.
A kaliforniai kutatók a demográfiai adatokat összegezve arra jutottak, hogy a génmódosított szúnyogok, néhány nemzedékkel a szabadba történt kiengedésük után, eltűnnének a természetes populációkból, így nem sok sikerrel kecsegtet az az elképzelés, amely szerint módosított genetikai állományú moszkitókkal lehetne fölvenni a harcot a malária és más trópusi fertőző betegségek ellen.
A növényvilág is kezdi fölvértezni magát az ember genetikai beavatkozásával szemben, amint azt egy amerikai gyomirtószerrel kapcsolatos tapasztalatok mutatják. 1980 óta az Egyesült Államok farmjain széles körben alkalmazzák a roundup fantázianevű herbicidet. Ennek fő hatóanyaga, a glyfoszát, minden növényt elpusztít, amelyre kiszórják – legyen az haszonnövény vagy gaz. Ezért a 90-es évek eleje óta az amerikai laboratóriumokban számos szántóföldi növényt (szója, gabona, kukorica) úgy módosítottak géntechnikai úton, hogy védve legyenek a roundup hatásával szemben.
A természet azonban “visszavágott”. A hajnalka (Ipomoea purpurea), az amerikai szántókon elterjedt gyomnövény ugyanis idővel toleránssá vált a glyfoszáttal szemben. Az athensi University of Georgia kutatói arról számoltak be, hogy az ellenálló hajnalkák szöveteiben különleges genetikai variációra bukkantak. Ez képezi a gyomirtóval szembeni tolerancia alapját.
A módosult génállomány azonban versenyhátrányt is jelent az érintett növényeknek. Ha az adott táblára csak kis mennyiségben vagy egyáltalán nem permeteznek ki glyfoszátot, akkor a mutáns hajnalkák 35 százalékkal kevesebb magot teremnek, mint a hagyományos társaik. Az alacsonyabb termékenység miatt a toleráns egyedek nem képesek kiszorítani az élőhelyekről az eredeti génállományú vetélytársakat.
Sikerre csak akkor volt kilátásuk, ha a kiszórt gyomirtó koncentrációja meghaladt egy bizonyos küszöbértéket. Ekkor a glyfoszátot nem bíró hajnalkák kipusztulnak, és mutáns társaik – a csökkent termékenység dacára – el tudnak terjedni. Az amerikai farmerek 2002-ben lépték túl a küszöbértéket, s azóta figyelhető meg a glyfoszáttűrő hajnalkák terjedése.
