2005-ben rengeteget hallottunk a parlagfű elleni küzdelemről. Remélem, hogy 2006-ban sokkal kevesebbet fogunk. És akkor sem értelmetlen akciókról, hanem tudományosan is igazolható beavatkozásokról.
Van már Parlagfűmentes Magyarországért Egyesületünk és Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottságunk. Majdnem lett parlagfűtörvényünk is, de a kormány 2005 áprilisában visszavonta a törvényjavaslatot, így most külön jogszabály helyett a növényvédelmi törvény szabályozza a kérdést. E szerint tavaly nyár óta a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágzását megakadályozni, és a virágzásmentes állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani. Különben számíthat a bírságra és a közérdekű védekezés kaszásaira.
Parlagfűügyben a négyes a mágikus szám. 2002-ben Medgyessy Péter azt ígérte, “megszervezzük, hogy négy év alatt negyedére csökkenjen a parlagfűvel borított terület”. 2005 júniusában Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott már szerényen csak ennyit mondott: a parlagfű-mentesítésre vonatkozó kormányzati program célja, hogy három éven belül parlagfűmentes legyen a Balaton és a Tisza-tó környéke, és az ország egész területén évente 10-20 százalékkal csökkenjen a pollenkoncentráció. A Fidesz is készített törvényjavaslatot, pontosan kiszámították, hogy az országnak évente 9 milliárd forintot kell fordítania a parlagfű elleni védekezésre.
Ám: a tudomány mai állása szerint az ország parlagfű-mentesítése lehetetlen. A jelenlegi eszköztárral: kaszálással, húzkodással, talajműveléssel és vegyszeres gyomirtással biztosan.
Az Élet és Tudomány 2005/20. számában Molnár V. Attila és Horváth Orsolya debreceni botanikusok hosszan elemzik a parlagfű tulajdonságait. A cikket minden parlagfűellenes hadjáratot szervező politikus és aktivista figyelmébe ajánlom. Itt most csak annyit emelek ki, hogy sokan azt hiszik, Magyarország azért vált Európa egyik “legparlagfüvesebb” országává, mert mi vagyunk a legtrehányabbak. Lehet, hogy mi vagyunk, de a parlagfű szempontjából nem ez a lényeges. Olyan borzasztó balszerencsénk van, hogy az Észak-Amerikában őshonos növény számára a környezeti feltételek itt, a Kárpát-medence belsejében sokkal kedvezőbbek, mint Bécsben, Berlinben vagy Rómában. A parlagfű a meleg nyarat kedveli, ezért ritkább a hűvösebb Nyugat-Európában, és különösen a hegyvidékeken. A mediterráneum aszályos, forró nyarait viszont nehezen viseli el. Épp a mi meleg és mérsékelten csapadékos kontinentális éghajlatunkon érzi magát a legjobban.
Az allergiások érdekében az lenne a feladat, hogy a levegőben lévő virágpor mennyiségét a kritikus július-szeptemberi időszakban a lehető legkisebbre csökkentsük. Ám a jelenleg alkalmazott módszerek szinte teljesen eredménytelenek. A legabszurdabb ötlet a kézzel történő kihúzgálás. Most már szerencsére ritka, hogy a gyerekeket virágzó példányok gyűjtésére ösztönzik, így legalább nem betegítik meg őket. Az országban legalább 10 milliárd parlagfűegyed található, a kihúzkodásuk elég reménytelen feladat, bármelyik hónapban állunk neki. A kaszálással meg az a baj, hogy az alacsonyan elágazó alsó oldalhajtások fölött a kasza (vagy a fűnyíró damilja) elsuhan. Mindig marad néhány oldalrügy, amiből 3-4 oldalhajtás előtör, és néhány hét múlva már virágporszemek százmillióit juttatja a levegőbe. A vegyszeres gyomirtással kapcsolatos fenntartásokat itt most nem sorolom. Még ha a fent említett 9 milliárd forint többszöröse árán és rendkívüli odafigyeléssel sikerülne is, mondjuk, 2006-ban az összes parlagfű virágzását megakadályoznunk, nem szabadulnánk meg tőlük. A talajban máris óriási menynyiségű parlagfűmag halmozódott fel, és ezek évtizedekig képesek kihajtani.
Molnár V. Attiláék szerint akkor hozhatnánk létre álmaink parlagfűmentes Magyarországát, ha legalább 40 évig minden évben minden egyes parlagfű virágzását megakadályoznánk. És nemcsak mi, hanem a szomszédaink is, hiszen a parlagfű virágporát a szél több száz kilométerre is elszállítja. Ha egy-két évre ellankadna közülünk vagy közülük bárki, a parlagfű ismét elözönlené az országot.
Na de akkor mit tehetünk 1,5-2 millió parlagfű-allergiától szenvedő honfitársunkért? Nagyon nehéz beletörődni a tehetetlenségünkbe. Sokkal könnyebb abban bízni, hogy ha kiirtjuk a parlagfüvet, megszűnnek kínzó panaszaink. A parlagfű mint legfőbb gonosz elleni küzdelem szinte transzcendens magasságokba emelkedett. 2003-ban az adófizetők választhattak, hogy adójuk transzcendens 1 százalékát valamely egyháznak, vagy a parlagfűirtóknak adják-e. (Azóta már több kiemelt költségvetési előirányzat közül lehet választani.)
A debreceni kutatók a biológiai védekezés lehetőségére hívják fel a figyelmet. A parlagfű természetes ellenségei között szóba jöhetnek rozsdagombafajok, sőt néhány éve két parlagfűevő bogár meghonosításának lehetőségét is vizsgálják. Én nem tudom, hogy ezekre a kutatásokra mennyi közpénzt kellene költenünk, de abban biztos vagyok, hogy az eddigi kampányok folytatására egy fillért sem.
Előbb-utóbb szembe kell néznünk egy fájdalmas ténnyel: az allergia a civilizált emberek betegsége. Egyik kiváltója a parlagfű, de az okok mélyebben rejlenek. Szervezetünkbe rengeteg tisztítószer, élelmiszer-adalékanyag, tartósítószer, növényvédőszer-maradvány kerül, szennyezett levegőben élünk, kipufogógázokat szívunk be, a levegőben por- és koromszemcsék lebegnek. Ez a mi bajunk, ezen kellene változtatnunk. Természetvédőként örülnék, ha ki tudnánk irtani a behurcolt parlagfüvet, de sajnos nem tudjuk. Ám vannak olyan allergén növények, amelyek a hazai növényvilág értékes fajai. Nem szeretném, ha nekiállnánk a folyókat szegélyező fűzfák vagy a dombvidéki tölgyfák kiirtásának, csak azért, mert virágporuk allergiát okozhat. Más megoldást kell keresnünk. Hosszú távút, igazit.
