Hirdetés

A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.

A Nature Positive Universites Alliance-ben részt vevő egyetemek nemcsak tudományos munkájukkal és társadalmi szerepvállalásukkal segítik a biodiverzitás helyreállítását, hanem saját működésüket is fenntarthatóvá teszik. A szervezetnek különös súlyt ad, hogy kezdeményezője a világ talán legpatinásabb felsőoktatási intézménye, az Oxfordi Egyetem. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja részvé­te­lé­vel dolgozták ki a szervezeti tagság szigorú kritériumait.

Az NPUA-nek az oxfordi mellett olyan jó nevű egyetemek is tagjai, mint például a Cambridge-i Egyetem, a King’s College, a UCLA vagy a UC Berkeley. A Soproni Egyetem az elsők között csatlakozva – egyetlen magyarországi intézményként – vált a szövetség alapító tagjává. Ez egyben komoly elismerése is eddigi fenntarthatósági erőfeszítéseinek, melyek legfontosabb elemei:

·   az egyetemi kampuszként is szolgáló Botanikus Kert átfogó fejlesztése;
·   az intézmény egyre fokozottabb elmozdulása a karbonsemleges működés felé;
·   a Soproni Egyetem országban egyedülálló erdősítési programja (a „Hűségerdő”).

Ezek révén a Soproni Egyetem központi kampuszának működése 2021-re teljesen karbonsemle­gessé vált. Az elért és mérhető eredményekről az intézmény éves jelentésekben számol be.

Az új szervezet nem egyszerűen a klímaváltozás hatásainak mérséklése vagy a szénkibocsátás csökken­té­se mellett száll síkra, hanem azért, hogy segítse az ökológiai sokféleség, a biodiverzitás fennmara­dását, helyreállítását és fejlesztését.

Az NPUA alapító tagsága is bizonyítja a Soproni Egyetem elkötelezettségét, hogy – hagyományaival, szelle­mi­­ségével, innovatív működésével, a fenntarthatóság interdiszciplináris kutatását és gyakorlati alkal­ma­zá­sát előtérbe helyező szemléletével – hazánk első „Zöld Egyetemévé” váljon.

Az elmúlt időszakban az egyetem egyre előkelőbb helyeken szerepel a mértékadó fenntarthatósági rangso­rokban. Globálisan a legjobb 20 százalékba tartozik, 206. helyezett például a UI GreenMetric World University Rankings-ben, előkelő helyen, a legjobb 25 százalékban szerepel a THE Impact Rankings-ben. Ezeken túl 2022-ben egyetlen magyar egyetemként elnyerte a környezettudatos műkö­dé­si stratégiákat értékelő International Green Gown Awards (Nemzetközi Zöld Talár Díj) címet is.

Az NPUA nem az egyetlen új fenntarthatósági szervezet, amelyben a Soproni Egyetem komoly szerepet vállal. Tavaly ősszel alakult meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja (MEFP), és az intéz­mény – tizenhárom másik hazai egyetem mellett – itt is alapító tagként szerepel- olvasható az egyetem közleményében.


A jövő orbáni eltékozlása – a magyar felsőoktatási kutatás-fejlesztés Mohácsa

Egy friss hír szerint nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy amelyeket állampárti alapítványok tartanak fenn.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás