Belgiumban a környezetvédelmi miniszter engedélyével immár minden akadály elhárult annak az útjából, hogy a holland határ közelében a sekély tengerben felépítsenek 50 szélkereket egy szélerőmű létesítéséhez. Az erre alakult vállalat Knokke és Zeebrugge kikötő partvonalától 12,5 kilométerre egy 8,5 négyzetkilométeres területet kapott az ötven szélkerék felállítására. A szélkerekek építése várhatólag 225 millió euróba kerül majd és a szerkezetek 100 megawatt villamos energiát termelnek majd. Egy másik vállalat már elnyerte az energetikai hatóság jóváhagyását egy másik hasonló tengeri szélerőmű létesítéséhez.
A sűrűn beépült belga északi-tengeri partvidék településeinek polgármesterei azonban még mindig remélik, hogy meg tudják hiusítani a jövő nyárra tervezett építkezést. Szerintük ugyanis a szélkerekek zavarják majd a halászokat és főleg elcsúfítják a fürdőhelyek tengeri panorámáját.
Belgiumban emelkedik a földgáz részesedése is az energiaforrások között és tavaly elérte a 24,6 százalékot. A gázipari szövetség legfrissebb adatai szerint tavaly az iparban csökkent a gáz felhasználása, a háztartásokban azonban 8,9 százalékkal emelkedett és elérte a 68 ezer gigawattórát. Ennek oka pedig nem a családok fogyasztásának emelkedése, hanem az, hogy a tízmilliós országban ezekben az években kezdett gyorsulni a háztartások fűtésének átállítása a gázra. Tavaly 40 ezer háztartásba vezették be a gázt – egyrészt új lakásokba, másrészt a fogyasztók átálltak a fűtőolajról az olcsóbb gázfűtésre. Mivel a földgáz fogyasztói ára Belgiumban jó féléves lemaradással követi a kőolajszármazékokét, tavaly éves átlagban 17 százalékkal csökkent a gáz tarifája és a csökkenés várhatólag még ez év első felében is tovább tart.
A belga energiafelhasználásban a kőolajtermékek teszik ki a legnagyobb részt 40 százalékkal. A gáznak a 24 százalékos részesedés mellett kedvező ára folytán további kilátása van a növekedésre, mert 900 ezer háztartásban még nem vezették be, ahol egyébként a gázvezeték már az utcákban van, 400 ezer további háztartásban pedig eddig csak vízmelegítésre és főzésre használják, fűtésre még nem.
2002. április 18.