Mikor „rendes” egy patakpart? Mi indokolja a meder rendbetételét? Egy outsider, aki belelátott… bár ne tette volna.
Én úgy gondoltam, hogy mögöttünk rendezett a patak. Fák és bokrok nőttek a partján, az oldalában és – Uram bocsáss! – a medrében. Tele volt rovarokkal, madarakkal, fészkekkel. Ha volt benne víz (ez inkább a téli-tavaszi időszakra jellemző), békák jelentek meg a partján és petéztek a kisebb kiöblösödésekbe. Aztán, amikor eljött a nyári meleg, a patak kiszáradt, mi pedig – a gyerekekkel az élen – mentettük a benne ragadt ebihalakat, a csíkhalakat, csukákat és kárászokat, amelyek a Tece patak felső szakaszán található, védett tóból indultak neki a Dunának, de a szárazság csapdába ejtette őket.
Húsz éve élünk itt, Sződön, és soha semmiféle panaszunk nem volt a Tecére. Csendesen csordogált az átlag 20-30 cm-es vízhez képest gigantikus méretű, helyenként 2-3 méter mély medrében. A szomszéd néni mesélte, hogy valamikor régen állandóan volt víz benne, a medre sem volt olyan mély, nefelejcsek nőttek a partján. „Szép lehetett” – gondoltam – kár, hogy hozzányúltak.
2011 őszén azonban derült égből villámcsapásként ért a hír, hogy a vízfolyást „veszélyesnek” nyilvánították, rendezését megpályázták, megnyerték és RENDBERAKJÁK. (Az elnyert támogatási összeg 54 338 606 Ft, amit a sződi Tece-patak mellett a Kosd településen átfolyó Kosdi-patak rekonstrukciójára szántak. A két település önkormányzata további 5-5 millióval támogatta a projekt megvalósítását.
MINEK?? Ez volt az első gondolatom. Az első lefutott körök az illetékesek felé azt a lesújtó eredményt hozták, hogy gyakorlatilag semmit sem tehetünk ellene, EU-s alapból finanszírozzák, mindenki elfogadta, támogatja…
Az első hivatalos ténykedésre 2011. október 21-én került sor. A falu alsó részén a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Társulat emberei elkezdték kivágni a fákat.
A patak alsó szakaszának képe a favágás megkezdése utánA munkálatok megkezdésével egy időben, levélben szólították fel az érintetteket, hogy idézem:
„ Tisztelettel kérjük a parti tulajdonosokat, akik a mederben, illetve a fenntartósávban (a patak partvonalától számított 3 m-en belül) korábban fákat, vagy bármilyen növényzetet ültettek, hogy a mederfelújítási munkák zavartalan lebonyolítása érdekében azokat mielőbb távolítsák el."
A többség még várt, páran éltek a lehetőséggel. Megkezdődött a favágás.
Aki tiltakozott (már ha otthon volt napközben), annak megmondták, hogy nincs beleszólása a dologba. Néhányan – köztük én is – panasszal fordultunk a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felé. A munkálatokkal 1 nap után leálltak, és szakértők jelentek meg a terepen. Nem tudom, hogy mit állapítottak meg, de az ott élők elmondása szerint az „egyenruhás hölgy” megmondta nekik, hogy a patak parti fáikat, bokrokat ki kell vágni, mert nem fognak elférni a munkagépek.
A szakértő hölggyel személyesen is találkoztam néhány nappal később, amikor bementen a Felügyelőséghez, hogy pontosan megtudjam, miért kell kikotorni a Tecét. A tervek előtte voltak, azonban az azokba való betekintést megtagadta tőlem. Tájékoztatott, hogy minden szabályos. Elmondta, hogy az előírások szerint a munkálatokat 3 évre szakaszoltan és csak meghatározott időszakokban szabad elvégezni, miután a Tece-patak mentén védett állatok élnek.
Az csak később vált világossá számomra, hogy az érintett szakasz egy része a Tece Természetvédelmi Területhez tartozik, mely ex lege láp. A patak felső szakaszán (Nagy-Tece Természetvédelmi Terület) az előzetes hatástanulmány alapján a mederrendezéstől már eleve eltekintettek, mert idézem: ”Ez a partszakasz természeti védettséget élvez, rendezése árvízi szempontból – tekintettel a minimális károkozásra – nem szükséges, ezért ezen a szakaszon a meder természetes állapotában marad." A faluban található láp szintén védett fajok élőhelye, melyek közül kiemelkedő értéket 3 halfaj képvisel: réti csík (Misgurnus fossilis), a vágó csík (Cobitis sp.) és a tarka géb (Proterorhinus marmoratus). Kérdés, hogy a 2012-re tervezett kotrás, hogyan fogja érinteni ennek a területnek az élővilágát…
Ekkor már tudtam, hogy a patak kotrásának engedélyezését ugyanaz a hatóság végzi, mint amelynél én panasszal élhetek a munkálatok ellen. Nem baj – gondoltam – és már kíváncsiságból is levelet írtam a környezetügyért felelős államtitkárnak, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjének, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatójának és Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) igazgatójának. Levelemben megemlítettem, hogy a munkálatokat nem tartom indokoltnak és – a Vízgazdálkodási Társulat kiadványában látható, számomra elrettentő képek alapján – komoly természetkárosítástól kell tartani.
Nem sokkal később hozzájutottam a pályázati anyaghoz is. A témában már járatos ismerőseim felvilágosítottak, hogy az anyag nyilvános, bárki elolvashatja…
A tanulmány 4. oldalán az olvasható:
„A tervezési szakaszon a patak ár-és belvizei külterületi réteket, legelőket, szántókat, művelt kerteket, közműveket és egyéb keresztező (út, elektromos légvezeték, stb.) létesítményeket veszélyeztetnek, érintenek."
Továbbá:
„A tervezéssel érintett patakmeder alsó teljes hosszán ősállapotok uralkodnak. A nád, a bozót és a fák a medret teljesen benőtték, és vannak szakaszok, ahol a mederben folyóméterenként 1-2 db. 10-20 cm átmérőjű fa, illetve bokor található.”
Úristen! Ilyen veszélyes a Tece? Megpróbáltam kideríteni, hogy okozott-e valaha is árvizet. Elég sok emberrel beszéltem, akik már vagy 60 éve élnek a patak melletti telkükön. Árvízre senki sem emlékezett… És a belvíz? Ez már nehezebb kérdés. A 2010-es év, mint tudjuk, extrém sok csapadékkal járt (az elmúlt 110 év legcsapadékosabb éve volt). Ez telkünk mögött annyit jelentett, hogy nyáron nem száradt ki a patak. A vízszint azonban a mederszélnek a közelébe sem került. Tapasztalataimat egy később kezembe került hatástanulmány is alátámasztotta: "A patak ezen a szakaszon nagyrészt időszakos vízfolyás."
A falu belterületi részén más a helyzet. Ott, a mögöttünk eltünedező víz újra előbukkan a föld alól, és az ott lakóknak abban a szerencsében van része, hogy egész évben láthatják a patak a csordogáló vizét.
Nem tudtam mindenkinek a véleményét megkérdezni, és megkövetem azokat, akikhez nem jutottam el. Akikkel viszont beszéltem, mindenki azt mondta, hogy a patakkal soha nem volt gond. Még 2010-ben sem. A környék talaja homokos, minden csepp víznek örülnek a gazdák. Mi a helyzet az „ősállapotokkal”? Hát azok bizony vannak – pontosabban csak voltak. Tényleg volt nád a patakban. Mondjuk ez egy pataktól (pláne egy vízfolyást kísérő védett lápréttől) megbocsátható bűn… A kertek-telkek mögött pedig mindenki a maga kedvére rendezgette a patakot. Volt, aki kiengedte bele a kacsáit, volt, aki fákat ültetett a szélére, nyírta a füvet és volt, aki a szemetét szórta bele. A legtöbben meg békén hagyták.
Panaszt csak egy gazdálkodótól hallottam. Neki több hektáros földje van a patak alsóbb folyásánál. A terület mélyen fekszik, egy része a Tece Természetvédelmi Területhez tartozik. Ő állítólag már korábban is panaszkodott arra, hogy a földjén megáll a víz, és emiatt a patakot néhány éve az adott szakasznál megkotorták (a gazda személyes közlése). Ez a probléma azonban szerintem semmiképpen sem indokolhatta a teljesen eltérő talajú és vízellátottságú felsőbb területek „ár- és belvízi védelmét”.
A patakról és partjáról a munkák megkezdése előtt készült képA rövid leállás után az időlegesen felfüggesztett munkálatok újraindultak. Az elkövetkező napokban egy favágó brigád járta végig a falut és kivágták az „útban lévő” fákat. Számomra érthetetlen módon, nem csak a mederben lévő fák estek áldozatul, hanem számos helyen a parton álló öreg nyár és fűzfák is. Nem hiszem, hogy a gépeket zavarták volna egy későbbi kotrás alkalmával, hiszen a gép és a kotrókanál is könnyen kikerülhette volna őket (ráadásul van mederben járó kotrógép is). Én inkább úgy gondolom, hogy ezzel is fokozni lehetett a munka „látszatát” (ezúton üzenem az illetékeseknek, hogy egy nyilvános fórumon, természetvédelmi szakértők bevonásával állok elébe a kérdés megvitatásának).
Következett a külterületi rész, azaz a minket személyesen is érintő szakasz vágása. Az előzetes „üzengetések” alapján tartottunk attól, hogy sok fa áldozatul fog esni. A DINPI szakembere a társulat szakemberével kényszerű alkut kötött a Tece és a fejünk fölött: a patak aljától számított 1,5 méter magasságig mindent kivágnak a patakoldalból, a többi maradhat. Még azt az óvatosságra intő megjegyzést is megkaptam, hogy jobb, ha nem nagyon haragítom magamra a társulat embereit, mert ha akarják (jogukban áll!), tarra vághatják a teljes partot. A biztonság kedvéért kerestem egy 1,5 méteres karót, hogy vitás esetben lemérjük a távolságot…
Ezek – és néhány álmatlan éjszaka – után azt mondhatom, hogy a favágás gyorsan és viszonylag „fájdalommentesen” zajlott le. A helyszínre érkezők becsületére legyen mondva, hogy hajlandóak voltak egyeztetni velünk is, és a vágást megelőző napokban közösen bejártuk a területet, megjelöltünk minden fát és bokrot, amit meghagynak. Kompromisszum készségük okát nem firtatom, gyanítom, hogy a magánterületünkre való bejutásuk megkönnyítése is közrejátszott benne…
Kivágott fűzek a patak partján (Sződ belterületi rész)
Kicsit úgy éreztem magam, mint egy adok-kapok üzlet szereplője. Addigra már kiművelt „természetvédőként” beáldoztuk a madárcseresznyéket és az akácokat (el lehet képzelni az „árvíz és belvíz veszélyes” patak medrében álló akácot, mint tipikus ártéri fát), cserébe megkaptunk számos – majdnem a mederben álló – füzet és nyarat. Megtanultam, hogy azok, akik kint a terepen dolgoznak, a legkevésbé sem akarnak konfliktusba keveredni a lakosokkal. Sajnos viszont a „nagyok” – vezetők és igazgatók –, akik a munkásokat irányítják, olyan messze vannak a helyszíntől, hogy őket meg nem érik el a panaszok.
A fák nagy része tehát megmaradt, kár, hogy a falu menti szakaszon csak nagyon kevesen álltak ki értük… Akik viszont szót emeltek 1-1 fáért, azok mögött – a kezdeti ámokfutástól eltekintve – meghagyták a szóban forgó növényeket. Néhány fa pedig – és ezt már csak tényleg a rosszmájúság mondatja velem – feltehetőleg azért maradt meg, mert mérete és elhelyezkedése miatt a kivágása igen körülményes lett volna (ezt a feltevésemet utólag egy ott lakó ismerősöm is megerősítette).
Következett a gyökerek eltávolítása. Ez már egy sokkal szembetűnőbb tevékenység, és sajnos számos bokor ráment. Többségük a mederből nőtt ki, menniük kellett. Azzal bíztattak, hogy úgyis újra kinőnek a beszakadt gyökerekből… Majdnem elsírtam magam, amikor a következő napokban láttam, hogy a madarak zavarodottan keresik lakóhelyeiket a patak mentén, majd jobb híján az átmenetileg a szántóföldre kihelyezett bokrokra ülnek rá, amiket néhány nap múlva elszállítottak. Pár kisebb növényt kirángattunk közülük és új helyre ültettük őket, de méretüknél fogva gyakorlatilag mozgathatatlanok voltak.
Kitépett „bokraink” a szántóföldön
A falu belterületi részén zajló tuskózás látványosra sikerült. Ott bokrok kevésbé, azonban kitépendő gyökerek szép számmal akadtak.
Utoljára maradt a meder formálása. Érkezett egy újabb gépmonstrum, ami végigment a parton és „takaros” kis medret alakított ki. Már csak betonozni kellene – gondoltam, és tökéletes csatornává válna a Tece. Egy faluban élő ismerősöm mondta, hogy többet már nem meri kiengedni a kisfiát a patak partra, mert olyan meredek lett a fala.
A Tece-patak külterületi szakaszának egy különösen sivárrá vált része – az „ár- és belvíz veszéllyel fenyegető” mederben víznek nyoma sincs
Az emberek sokféleképpen ítélik meg a környezetüket. Én és a családom (ahogy a környezetünkben sokan mások is) szeretjük, ha sok fa és bokor van körülöttünk, nem zavarnak a természethez tartozó állatok. Télen etetjük a madarakat, nyáron mentjük a halakat, békákat. Vannak, akik inkább azt szeretik, ha „rendezettebb” a környezetük. Úgy gondolom, hogy arra vannak a szakemberek, hogy eldöntsék, egy adott helyzetben mennyire indokolt beleszólni a természet működésébe. Szomorú, hogy a védettséget nem élvező területek élővilága az adott helyzetben semmiféle hivatalos „kíméletre/megóvásra” nem számíthat.
Pedig a védett állatok és növények oda is kimerészkednek, ahol hivatalból már nem védik őket. Azok a madarak, amelyek éveken át visszajártak, és a patakban lévő fákon, bokrokon fészkeltek, az idén tavasszal új helyet kell, hogy keressenek. Hiába lesz 10 év múlva újra nagy galagonya vagy csipkebokor a patakparton, amiben elrejthetik fészkeiket, ez rajtuk már nem segít… A „majd elmennek máshova” – ahogyan azt a pelékkel kapcsolatos aggodalmaimra válaszul kaptam – nyilván csak részben fedi a valóságot. A „másik helyen” nem feltétlenül találnak megfelelő búvóhelyet, a szántóföldön nehéz lesz fészket építeniük és elrejtőzniük. Nyilván nem okoz drasztikus állománycsökkenést a fent elvégzett munka, „csak” néhány utóddal lesz kevesebb jövőre. De a sok kicsi sokra megy…, és éppen ezeket a látszólag jelentéktelen élőhely pusztításokat kellene kissé jobban átgondolni, főként olyan esetekben, amikor az teljesen indokolatlan. Van egy törvényünk (1996. évi LIII. törvény a természet védelméről), amiben például leírják:
„16. § (5) A vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait – a vizes élőhelyek védelme érdekében – meg kell őrizni. A vízépítési munkálatok során a természetkímélő megoldásokat kell előnyben részesíteni.”
Továbbá, vonatkozik ránk az EU Víz Keretirányelvének előírása is, mely szerint „az Európai Unió tagállamaiban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni es felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot.”…
Végül néhány szó a hivatalos szervek reakciójáról. A minisztériumból és a nemzeti parkból hivatalos levélben értesítettek arról, hogy panaszom ügyében illetékessége leginkább a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek van. Megtudtam továbbá, hogy „A területellenőrzések során az őrszolgálat tagjai védett fajokban illetve védendő élőhelyeken maradandó károsodást nem tapasztaltak. Természetesen az országos jelentőségű védett természeti területeken és a Natura 2000 védelem alatt álló területek állapotát a jövőben is figyelemmel kísérjük, és az esetleges természetkarosító tevékenységeket megakadályozzuk.”(DINPI). Ekkor határoztam el, hogy a jövőben minden arra járó „védett fajt” lefotózok, dokumentálok. Az ügyben leginkább illetékes hatóságtól máig nem kaptam választ.
Sződ falu lapjában is megjelent az „ügy”-ről egy kisebb cikk. Leírták, hogy „a lakosok egy része nem értett egyet a mederben nőtt fák kivágásával, de akadt olyan is aki a meder kotrását ellenezte. Úgy gondolta, hogy ezzel elzárják a forrásokat és ezzel kárt tesznek a patak élővilágában, így a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz fordult a munkálatok leállítása érdekében." Később a szövegben: „A külterületi szakaszon elvégezték a mederkotrást, melynek hatására a patakban megjelent a víz.”
Ezen az állításon kissé meglepődtem, mivel nyilvánvaló volt, hogy rám céloznak (nem tudok másról, aki levelet írt volna a DINPI-nak, azonban abban források elzárásáról szó sem volt). Írtam viszont arról, hogy a kotrás veszélyeztetheti a felső láp (Nagy-Tece Természetvédelmi Terület) vízmegtartását (ezen aggályomat több szakértő is megerősítette), mert a megkotort patak leeresztheti a láp vizét. Talán ennek tudható be, hogy az eredetileg tervezett résznek a felső, védett láppal érintkező, kb. 30 méteres szakaszát mégsem kotorták meg.. Ugyanakkor szinte biztosra veszem, hogy a patakban a víz nem a kotrás hatására jelent meg. Tény, hogy a patak felső szakaszát a munkálatok idején elgátolták, amivel a felső szakaszról érkező vizet visszatartották. A munkálatok utolsó napjának végén, a gátat szétszedték, majd ráengedték a patakra a hetek óta összegyűlt vizet. Azóta folyamatosan van víz a patakban, de ez a szokásos őszi időjárásnak köszönhető, nem pedig a kotrásnak, hiszen olyan területről érkezik, ahol nem is kotortak.
És mi mindebből a tanulság?
Számomra az, hogy egy hatóságok által már elfogadott munkaterv gyakorlatilag megtámadhatatlan. Hogy az átlagember képtelen eligazodni a jogok és szabályok szövevényében. Hogy a természet teljesen kiszolgáltatott a pénznek. Hogy a média hatalom és azzal könnyű visszaélni. Hogy mindenki a saját környezetéért felel, és hogy mi emberek, nagyon sokféleképpen gondolkodunk a természetről.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik mellém/mellénk álltak ebben az ügyben, bíztattak, tanácsot adtak, vigasztaltak. Köszönöm a Tavirózsa Egyesület és az EMLA Egyesület munkatársainak, továbbá a természetvédelemben járatos összes szakembernek, akik segítettek (sokan voltak, és a nevüket pusztán diszkrécióból nem szeretném feltüntetni), hogy idejüket áldozták rám. Köszönet a körülöttem élő embereknek, akikkel sokat beszélgettünk, akiknek panaszkodhattam, és akik erkölcsileg támogattak. Külön köszönet Zsuzsának, akivel vállvetve próbáltuk kibogozni hogy mik a jogaink, kinél élhetünk panasszal. Csodát nem tudtunk tenni, de néhány fát és bokrot biztosan megmentettünk. Sőt, azóta sokat újra is ültettünk, idevalókat, kocsányos tölgyeket, magyar kőriseket, mogyorókat, kökényeket. Őket is kaptuk, olyanoktól, akik hozzám hasonlóan úgy gondolják, hogy vannak mások is, akik nem tudnak szót emelni magukért, de legalább annyi joguk van az élethez, mint nekünk, embereknek. Új fáink és bokraink még apró csemeték, és remélem, ha megnőnek, az unokáink vigyáznak majd rájuk.
