Az éghajlatkutatók döntő többsége tényként kezeli az éghajlat globális változását. Sőt, ma már abban is gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy a melegedést elsősorban az emberi tevékenységek okozzák. Az ENSZ égisze alatt működő, a világ vezető klímakutatóit tömörítő kormányközi bizottság (IPCC) ez évi jelentése értelmében az éghajlatváltozás az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb veszély: a modellek szerint évszázadunk végére akár közel 6°C-kal is emelkedhet a Föld átlaghőmérséklete, ami egyenlő volna az ökológiai katasztrófával.Hét éve hatályos egy nemzetközi környezetvédelmi megállapodás (az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye), melyet az iparilag legfejlettebb országok túlnyomó része nem képes betartani. (Például az USA 11%-kal, az EU tagállamainak többsége 2-8%-kal túllépi a megengedett szintet. Az átalakuló gazdaságú országokban – ide tartozik hazánk is – bekövetkezett gazdasági szerkezet-átalakulás eredményeképp a kibocsátások 10-30%-kal csökkentek.) Négy éve elfogadtak egy szigorító kiegészítést az egyezményhez (ez a Kiotói Jegyzőkönyv), mely meglehet, soha nem lép majd hatályba. E szigorítások elfogadása egyébként csupán kis előrelépéshez vezetne: az államok 2010-re üvegházgáz-kibocsátásuk átlagosan 5,2%-os mérséklését vállalták, míg az üvegházgázok légköri koncentrációjának stabilizálásához ennek mintegy tízszeresére volna szükség.
A Kiotói Jegyzőkönyv megszületése óta megtartott három klímavédelmi csúcstalálkozó (Buenos Aires, Bonn, Hága) kézzel fogható eredményt nem hozott, a korábban felsejlett etikai alapú klímavédelmi világkoalíció mára megroppant. Az éghajlatváltozás kárvallottjai (a legszegényebb országok) egyre kétségbeesettebben sürgetik és keresik a felelősöket, miközben az USA – mely a klímakárosító gázok kibocsátásának egyharmadáért felelős – az elmúlt hónapokban megelégelte a kétségkívül elegáns, de haszontalan diplomáciai huzavonát és „saját képére” kívánja formálni a kiotói paktumot. Az EU mára egyre kevésbé leplezi, hogy a fenntartható fejlődés köntösébe bújtatott kiotói törekvései tulajdonképpen a távol-keleti és amerikai gazdasági centrumok versenyelőnyének lefaragását szolgálják. Mindeközben a jövő nagy kibocsátói (Kína, India, Brazília, Indonézia stb.) a pénzügyi zsarolás fegyverének bevetésével fenyegetik az iparilag fejlett államokat („ha nem fizetitek meg a fejlődésünket, környezeti menekülthullám indulhat”). A bonni klímacsúcs talán leglényegesebb hozadéka a közös morális tartalomnak, kölcsönös cselekvési minimumnak a megtalálása lehet.
Mit várhatunk attól a politikai csomagtól, ami Bonnból elvezethet a klímavédelmi kiegyezésig?
· Elsősorban az ún. „kiotói mechanizmusoknak” valamennyi érintett számára megnyugtató nemzetközi szabályozását. Keskeny a palló a klímavédelem korlátlan piacosítása és az etikai mérlegeléseken alapuló környezetpolitika mezsgyéjén, ám Hágában közel volt a megegyezés az érintettek között.
· Másodsorban a „fejlődő” országok – legalábbis egy „önkéntes” körének – beemelését a kibocsátás-korlátozási kötelezettséggel rendelkező országok klubjába. A Kiotói Jegyzőkönyv szerint például Kuvaitnak vagy Kínának ugyanúgy nem kell törődnie az üvegházhatású gázok kibocsátásával, mint például Gambiának.
· Harmadsorban az erdősítések által megkötött szén-dioxid figyelembevételének kérdését. A Kiotói Jegyzőkönyv sajnálatos módon maga is gyengítette a klímavédelem morális alapzatát azzal, hogy lehetővé tenné az erdőségek szénmegkötő képességének „leírását” az ipari kibocsátásokból. E kiskapu azt jelenti, hogy „szennyezz amennyit akarsz, csak ültess fát”!
· Végül negyedsorban rendezni kell a nem teljesítők szankcionálásának kérdését. A Kiotói Jegyzőkönyv nemzetközi jogi értelemben vett kötelező jellege feltétlen megőrzendő.
Miért fontos Magyarországnak a klímavédelem? Az éghajlatváltozás hazánkat már most is érinti: csökkenés figyelhető meg a lehulló csapadék mennyiségében, ami a talajok szárazodását és a talajvízszint csökkenését okozza. Ugyanakkor a felhőszakadások intenzívebbé váltak az utóbbi időben. Hatékony klímavédelem hiányában a következő évtizedekben ennél jóval drasztikusabb változásokra kell számítanunk: az éghajlat nagy valószínűséggel tovább szárazodik, illetve melegszik majd. Mindez elszegényítené élővilágunkat, és kedvezőtlen hatással lenne a mezőgazdaságra nézve is.
A hágai kudarc kihatott a hazai klímavédelmi ügyekre is. A kormány az elmúlt év derekán határozatot fogadott el a nemzeti klímavédelmi stratégiáról és ezzel a jogi lépéssel – számos EU-tagállamot és a társult országok majd mindegyikét megelőzve – „belépőjegyet váltott” a klímavédelem nemzetközi élvonalába. Klímadiplomatáink azonban sajnos nem tudtak diplomáciai tőkét kovácsolni e helyzeti előnyünkből. Nem kapcsolódtunk be az Európai Éghajlatváltozási Program kidolgozásába, nem veszünk részt a klímavédelemnek az EU, az OECD és az ENSZ égisze alatt működő szakmai fórumain. Ráadásul a bonni ülésszakra való felkészülés szinte titokban, az érdekelt tudományos, szakmai és civil szervezetek, a sajtó és a közvélemény,
továbbá a kibocsátásban „élenjáró” ágaztatok meghatározó cégeinek, szereplőinek bevonása, sőt, informálása nélkül történt.
Jelentős felelősség nyomja azoknak a közhivatalnokoknak a vállát, akik a hazai érdekeinket képviselik a klímavédelmi tárgyalásokon. A témának a hazai gazdasági és politikai döntéshozókkal, valamint az állampolgárokkal való megismertetésének, elfogadtatásának egyetlen járható útja az „egyenes beszéd”. Sem titkolni, sem szégyellnivalónk nincs, ugyanakkor az „ügy” misztifikációja a klímavédelmi kiegyezésbe való bekapcsolódásunk gátjává válhat.
Takács-Sánta András
VÉDEGYLET 1051 Budapest Vörösmarty tér 1. III./327. T: 317 64 82
Budapest, 2001. július 16.
