Lenkovics Barnabás jogász professzort, aki közel hat évig volt általános hatáskörű országgyűlési biztos, az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. Lenkovics Barnabás a bírói széket április 21-én foglalja el. A beszélgetés első részében az ombudsman a Greenfo számára foglalt össze néhány zöld ügyet, most a vidék népességét érintő hátrányos helyzetről beszél.
Az ombudsman egyébként ezen a héten, kedden, az OPNI bezárása kapcsán a pszichiátriai betegek ellátatlanságáról beszélt, szerdán pedig arra kérte a gazdasági minisztert, hogy függessze fel a vasúti szárnyvonalak megszüntetését, mert ez a kistérségek elsorvasztását és a falvak elöregedését okozhatja.
Mangel Gyöngyi: Nem minden területen érvényesülnek az emberi jogok, és az állampolgárok sok területen nem egyenlő esélyekkel indulnak. Az Ön hivatalához is érkeznek ilyen panaszok.
Lenkovics Barnabás: Egy példával szeretném érzékeltetni, hogy hasonló ügyekben milyen különbségek lehetnek. Az egyes állampolgárok szempontjából még a néhány ezer forintos ügyek is nagynak számítanak, a hasonló panaszok mögött azonban súlyos társadalmi probléma is meghúzódhat. Minden panasz mögött egy alkotmányos alapjog húzódik meg, ez lehet egyetlen ember ügye, vagy akár egy nagyobb közösségé is. A biztosnak kettős feladata van, először az egyes emberek panaszának a vizsgálata, viszont, ha több hasonló ügy jelentkezik, akkor a biztos összesíti ezeket, és átfogó vizsgálatot indít, és értékelést készít. A javaslatokat továbbítjuk a kormánynak, hogy módosítsanak egy-egy jogszabályt, vagy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek a jogszabályok kereteit tartalommal töltik ki, ezek nagyon sok ember problémáját oldhatják meg.
Egy tanyán élő, nyolc gyermekes család fordult hozzám panasszal, azért, mert a vezetékes gáz árát támogatja a kormány, a palackos gázét pedig nem. A tanyákon nincs vezetékes gáz, ezért ők palackos gázt használnak fűtésre és melegvíz előállítására, vagyis ugyanarra, mint mások a vezetékes gázt. A tanyákon az emberek általában nagyon szegények, és a panaszos azt kérdezte, hogy ők miért nem kaphatnak támogatást. A sajtóban megjelent erről egy hír, és máris jött a következő panaszos, hogy ő még a palackos gázt sem engedheti meg magának, tűzifát használ, az is drága. Itt felmerül a háztartási energiahasználat támogatása. Ha az érintett emberek ugyanolyan szociális körülmények között élnek, gyakran halmozottan hátrányos helyzetűek, akkor milyen alapon különböztetik meg őket? Ezek az ügyek próbára teszik a jogot. Ha a probléma egységes, miért nem egységes a rájuk vonatkozó támogatási rendszer is? Az esetek kapcsán azt kértem a szociális és munkaügyi minisztertől, hogy dolgozzák ki az egységes támogatási rendszer szabályait, hogy ne legyen diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés a halmozottan hátrányos helyzetűek energia támogatása terén.
Mangel Gyöngyi: Nemrégen hallottam az Ön egyik nyilatkozatát, amelyben a vidéken élők esélyegyenlőtlenségét fejtette ki. Magyarországon ma elég sok területen éri hátrányos megkülönböztetés főleg azokat, akik falvakban, kis településeken élnek. Itt nem merül fel a szociális biztonság és a jogbiztonság kérdése?
Lenkovics Barnabás: Onnan indultunk, hogy esélyegyenlőség, és szélesebb értelemben a szociális biztonság kérdése, és innen a jogbiztonsághoz. Valójában a helyzet fordított. Az Alkotmány úgy fogalmaz, és ez egy kétszáz éves elv, hogy a törvény előtt minden ember egyenlő. Csakhogy ez egy formális jogegyenlőség. A legnehezebb és legsúlyosabb probléma valójában kétszáz éve, de napjainkban még súlyosbodik is, hogy a formális jogegyenlőség mögött, milyen a tartalmi vagy érdemi esélyegyenlőség. Ezért mondja az Alkotmány, hogy az állam a jogegyenlőséget, az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedésekkel mozdítja elő. Itt jönnek egymás után a napi problémák, és jönnek a panaszok, így a kisposták bezárása, előbb az apró falvakban, és most már a városi kisposták, postahivatalok bezárása, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése már a szociális biztonság kérdését is felvetik. Ezek a vonalak összekötötték a világgal még az Isten háta mögötti falvakat is. Ugyanez volt a posta feladata is, bekapcsolta az információs vérkeringésbe a kistelepüléseinket.
Ma sok helyen nincs körzeti orvos, üres praxisokat találunk, mert nem mennek az orvosok az eldugott településekre, tehát az orvosi ellátás terén is esélyegyenlőtlenség van. Még súlyosabb a helyzet a gyermekorvosok vagy a fogorvosok körében. Bezárják a kis iskolákat, az iskolahálózat kiterjedése is csökken, először a tanyasi iskolákat zárják be, majd a falvakban először a felső tagozatot, és így tovább. Magyarországon 150 éve kezdődött egy polgárosodási és szocializációs folyamat, amelynek az volt a fő célja, hogy viszonylag egységesen kiterjessze az állami gondoskodást, az infrastruktúra hálózatot, az oktatási és egészségügyi rendszert, és eljuttassa a legtávolabbi pontokig is, nagyjából egyenlő eséllyel minden egyes polgárhoz.
Ezt a jogosultság halmazt foglalja egybe a szociális biztonsághoz való jog, mégpedig egy hármas felsorolásban, hogy gazdasági, szociális és kulturális jogok. Azért van ez a hármasság, a nemzetközi dokumentumokban is, mert a szociális és kulturális jogoknak is a gazdaság fejlettség az alapja, vagyis a gazdaság, a termelés, a kereskedés, a haszon és jövedelem, az állampolgárok öngondoskodása, illetve az arányos közteherviselés kötelezettsége. A költségvetésen keresztül érvényesültek az állami újraelosztási és kiegyenlítő mechanizmusok, egészen az utóbbi öt-hat évig a társadalom számára is elfogadható módon. Akkor kezdődtek a költségvetés problémái, a gazdaság teljesítményének, valamint a költségvetési adók, bevételek, járulékok, vámok, illetékek mértékének csökkenése, ami viszont a foglalkoztatás szűkülését okozta. Ez egyes térségekből, itt elsősorban Kelet-Magyarországra és Észak-Magyarországra gondolok, a gazdaság kiszorulását jelentette.
Ha szűkülnek a gazdasági források, szűkül a szociális biztonság, és szűkül a kultúrára, oktatásra, művelődésre fordítható hányad is. Ha meg kellene jelölnöm, hogy a hatéves ombudsmani gyakorlatomban melyik az a terület, ahol a legsúlyosabb problémák merültek fel, akkor ezt nevezném meg. A források szűkülése kritikus fázisba érkezett. A kérdés, hogy meddig mehetnek el az esélyegyenlőséget csökkentő intézkedések, hol a határ, mi a mérték? Akár a kórházak számára gondolunk, az ágyszámra, a szakorvosi rendelők megoszlására, a mentőállomások számára, területi megoszlására és felszereltségére, az orvosok számára, a praxisjogok számára, az iskolák számára, az osztálylétszámokra, a nyugdíj összegére, a korhatárra, és így tovább.
Az Alkotmánybíróság határozata kimondta, hogy a természetvédelem jogszabályok által is biztosított szintje nem csökkenthető, mert akkor az emberi élet biológiai, természeti alapjai kerülnek veszélybe. Ezzel szemben a szociális és kulturális jogok esetében nincs ilyen garantált mérték, azért, mert a gazdaság teljesítőképessége, az állampolgárok öngondoskodási kötelezettsége és közteherviselési kötelezettsége valamint a nemzeti jövedelem mennyisége ennek mértéket szab. Ha gazdasági recesszió van, ha költekezés miatt vagy más okból a költségvetés eladósodik, akkor csökkenni fog a szociális és kulturális ellátás mértéke és színvonala is. Szó szerint úgy fogalmazott az Alkotmánybíróság, hogy a szociális biztonsághoz való jog nem jelenti azt, hogy az egyes állampolgárok vagy összességében az egész társadalom ne lehetne szegényebb. Amire azonban sem az Alkotmány, sem az eddigi alkotmánybírósági határozatok nem adnak választ, hogy mennyivel lehet szegényebb az egyes ember és az egész társadalom is, hol van ennek az alkotmányos határa?
Az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok alapján valószínű, hogy mind a bíróságnak, mind az utánam jövő ombudsmannak az lesz az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt a mértéket megállapítsa, meghatározza hogy az egyes intézkedések még alkotmányosan elfogadhatóak, vagy nem. Mi az, ami alkotmányosan már súlyos további hátrányt, vagy annak a veszélyét hordozza, és emiatt azt kell ajánlani, hogy az adott főhatóság, minisztérium, vagy kormány ezt ne tegye, vonja vissza. Azon a mozgástéren belül, amit az Alkotmánybíróság kijelölt, hogy lehet szegényebb az egyes ember vagy az egész társadalom, azt is meg kell válaszolni, hogy mennyivel. Mértékeket, korlátokat, határvonalakat kell majd meghatározni, hogy még megvalósuljon az Alkotmányban (a preambulumában) célkitűzésként megjelölt szociális piacgazdaság.
Mangel Gyöngyi: Amiket említett nemcsak az esélyegyenlőtlenség képét vázolják föl, hanem a vidék bizonyos elsorvadásának, elsorvasztásának a képét is elénk idézik, az Európai Unió alapelveivel ellentétben, hiszen ők nagy gondot fordítanak a vidékre. Ha vannak olyan gazdasági lehetőségek, amelyekkel nem áll elő ez a vidéki esélyegyenlőtlenség, akkor nem abba az irányba kellene menni?
Lenkovics Barnabás: Az Alkotmánybíróság akkor foglalkozik ezzel a kérdéssel, ha panasz érkezik hozzá. Ha egy vidéken élő ember diszkriminatívnak érzi, mondjuk a Nemzeti Fejlesztési tervet, a vidékfejlesztési stratégiákat, terveket, az elkészült jogszabályokat és kérdést intéz az Alkotmánybírósághoz, akkor kényszerül vele foglalkozni. Az ombudsman, mivel az ajánlása senkire nem kötelező, szabadabban érvelhet, és lehet vele vitatkozni. Ha ilyen panasz érkezik, akkor az új ombudsman, vagy az Alkotmánybíróság nemcsak a nyelvtani, logikai, rendszertani értelmezéssel vizsgálhatja a törvényszöveget, hanem történeti összefüggésben is. Feltárhatja a történeti és gazdasági hátteret, sőt a szociológiai és demográfiai adatokra is tekintettel lehet, hiszen a jogi normának társadalmi rendeltetése van. Nem véletlen, hogy gyakran emlegetik a hatásvizsgálatok hiányát. Sokszor születnek olyan törvények, olyan intézkedések, amiknek nem mérik fel a valóságos társadalmi hatását, nem gondolnak öt-tíz-húsz évre előre. Felmerül a kérdés, hogy a nagy infrastrukturális rendszereknek, például a vasúti hálózatnak a radikális csökkentése milyen további pusztulást eredményez majd a vidék elhalása terén?
Ha történeti elemzést végzünk, látható, hogy itt 1948-tól, a kényszer kolhozosítás elindulásától a vidék szándékos elsorvasztása történt meg. A nagyüzemi mezőgazdasági szerkezet szinte elüldözte a vidéki népességet a falvakból, mert tömegektől vonta meg a kistelepüléseken végzett munka lehetőségét. Az erőszakos szocialista iparosítás ugyan felszívta ezt a munkaerőtömeget, százezrek ingáztak a városokba a fekete vonatok korszakában, majd a lakótelepek, a panel dobozházak rohamos építésével százezrek költöztek a városokba. Ha ez egy tudatos település-, ipar-, és mezőgazdaság-szerkezeti elképzelés volt, ami egyébként csődöt mondott, akkor nem azon kellene gondolkodni, hogy ugyanilyen tudatossággal, céltudatosan egy gyógyító, rehabilitáló folyamat induljon el?
Mit jelent ez? A gazdaság szétterítését az ország egész területére, vagyis mikro-, és kisvállalkozások, foglalkozások százezreit kellene elindítani, egyéni és családi gazdaságokat alapítani, és akkor szükség lenne megint vidéken is postára, vasútra, iskolára és orvosra. A mai gondolkodás csak a tényeket veszi figyelembe a vidék esetében, anélkül hogy föltárná ennek a történeti okait, és elemezné a várható további negatív, súlyosan romboló következményeket. Ezek azonban nem jogi kérdések, hanem politikai, gazdaságstratégiai döntések. Végig kellene gondolni, hogy a társadalom szociális, pszichés vagy morális állapota, az egyenlőtlenségi és hátrányos helyzeti problémák mögött milyen történeti okok húzódnak meg. A jövőbeli fejlesztések útját úgy kellene meghatározni, hogy azzal a történeti hibákat is korrigáljuk, és ezzel esélyeket adjunk széles tömegeknek.
Az európai uniós pályázati pénzhez nem azoknak kellene jutnia, akinek már úgyis van egy jól működő vállalkozása, vagy jövedelmező gazdasági tevékenysége, hanem annak kell új esélyt adni, akinek most nincs. Lehet, hogy csak néhány százezer forint hiányzik ahhoz, hogy egy apró faluban vagy egy tanyán egy hátrányos helyzetű állampolgár maga is el tudjon kezdeni valamilyen termelő vagy szolgáltató tevékenységet, amiből ott nagy hiány van, de nincs tőke. Nem véletlenül kapott Nobel díjat az a bangladesi közgazdász, aki a mikro hiteleket kitalálta, ugyanis felmérte azt, hogy egy családnak esetleg csak egy tehenet kell vennie ahhoz, hogy ne éhezzen a gyermeke, és mindennap friss tejet igyon.
Kapcsolódó anyagok:
