Az édesvíz meggondolatlan használata súlyos ökológiai problémákhoz vezetett. Ma az a feladatunk, hogy helyrehozzuk a múlt hibáit, ha azt akarjuk, hogy Földünk vizei a jövőben is be tudják tölteni szerepüket a természetben.
Bolygónk nagyjából 70%-át víz borítja, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy vízből kifogyhatatlan mennyiség áll rendelkezésünkre. Azonban az édesvíz, ami a szárazföldi élethez elengedhetetlen, ennek mindössze 3%-át teszi ki. Ez még mindig hatalmas mennyiség, így nem sokaknak jut eszébe, hogy egy napon elfogyhat, pedig ez mára komoly fenyegetéssé vált. Azok, akik megengedhetik maguknak, naponta 119 liter vizet is elhasználnak a háztartásban, például autómosásra vagy medencék feltöltésére, miközben a Föld másik oldalán 1,1 milliárd ember nem jut hozzá a mindennapi életükhöz szükséges tiszta vízhez.
A víz nem fenntartható használata az egész újkori történelmet jellemzi. A vízkészletek helytelen felhasználása világszerte természeti katasztrófákhoz vezetett. Az elmúlt száz év során a Föld lápjainak fele tűnt el, aminek drámai hatása volt a természetre és annak sokszínűségére, ami az ember túlélését is veszélybe sodorja. A vadászok és a természetvédők ezért összefogtak, hogy véget vessenek a fajok kihalásának, és hogy visszafordítsák az édesvízi élőhelyek pusztulásának folyamatát. A következő példák – egy észak-európai folyó rehabilitációja, és egy közép-ázsiai tó fokozatos kiszáradása – bemutatják, hogy az ember mekkora hatással van a vizekre és a vadvilágra.
A Skjern folyó Nyugat-Dánia egyik legnagyobb édesvíz-forrása, vízgyűjtő területe mintegy 3000 km2. A Skjern a Ringkøbing Fjordot szeli át, ahol egy nemzetközi szinten is jelentős ökoszisztéma található. A helyi közösségek ezt a területet évszázadokon keresztül vadászatra, halászatra, a jószágaik legeltetésre és kikapcsolódásra használták, de ez a második világháború után drasztikusan megváltozott, amikor a farmerek az állattartás helyett a mezőgazdaság felé fordultak. A sikeres növénytermesztés feltétele volt a folyó elterelése és lecsapolása. Ennek a víz minősége és emiatt az állat- és növényvilág látta kárát. A helyzet súlyosbodása a dán kormány beavatkozásához vezetet, aki lépéseket tett a Skjern folyó természetes környezetének helyreállítására. A láp megfelelő gondozására vonatkozó javaslatokat Niels Kanstrup, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (International Council for Game and Wildlife Conservation (CIC)) Vándormadár Bizottságának elnöke dolgozta ki. Az ő feladata volt a különböző helyreállítási lehetőségek felmérése, és hogy tanácsokat adjon a Dán kormánynak. A végső helyreállítási tervet 1998-ban fogadták el, majd három és fél évre rá a Skjern völgye ismét olyanná vált, mint egykor; egy virágzó ökoszisztéma otthonává. A vízimadarak visszatértek: itt töltik a telet és itt is párzanak.
A terület újra népszerű szabadidős helyszínné vált. A helyi együttműködésnek köszönhetően egy olyan öko-turisztikai és vízimadár-vadászati rendszert sikerült elindítani, amely amellett, hogy fenntartható, a fajok és élőhelyük védelmét tartja szem előtt. A Skjern folyó története jól végződött, de máshol a helyzet már nem ennyire megnyugtató.
A Kazahsztán és Üzbegisztán határán található Aral-tavat körülvevő földek egyre nagyobb részét művelték meg az ott élő emberek; a tavat tápláló folyókat eltérítették, és szinte teljesen lecsapolták, hogy gyapotot és más növényeket termeszthessenek. A víz szintje csökkenni kezdett, és a megmaradt víz egyre sósabbá vált, ami hatalmas károkat okozott az állatvilágban. A homokviharok szétterítették a sót az ültetvényeken, és a farmerek csak úgy tudtak küzdeni ez ellen, hogy hatalmas mennyiségű vízzel átmosták a földeket. Ez a víz visszajutott a tóba, ami így szélsőségesen sóssá, növényvédőszerekkel és trágyával fertőzötté vált. Az ördögi körből nem volt kiút, és a kormányok csak akkor vették komolyan a tudósok figyelmeztetését, amikor rádöbbentek, hogy a tó déli részét már nem lehetett megmenteni. Ekkor felhúztak egy állandó gátat, ami megpecsételte a déli rész sorsát. Most hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy feltöltsék az Aral-tó északi maradékát, ami várhatóan stabilizálná a kontinentális éghajlatot, és életre keltené a faunát.
A víz-krízis környezeti következményi Üzbegizsztánban még mindig nagyjából 400000 km2-nyi területen érzékelhetőek. Ezekben az országrészekben a csökkenő vízmennyiség és a növekvő sótartalom oda vezetett, hogy a lápok és tavak területe helyenként 85%-kal csökkent. A kiszáradás a tajga erdőségeket is megtizedelte. Ezek a folyómentén élő nyárfa-, fűzfa-, leander- és nádtelepek a kétéltűek, hüllők, és madarak mellett olyan fajoknak kínáltak életteret, mint a nádi macska, a sakál, a róka, a borz, a pocok, vagy a vadkan. A Bukhara szarvas (Cervus elaphus bactrianus) korábban Közép-Ázsia összes folyómenti ökoszisztémájában fellelhető volt, mára összesen 300 példány maradt. A Bukhara szarvasról szóló megállapodás jegyzőkönyvének aláírásával három szervezet vállalta az együttműködést: a Convention of Migratory Species (CMS), a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC), valamint Közép-Ázsia azonos flórával és faunával rendelkező négy állama: Kazahsztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán. A közös akcióterv biztosítja a helyreállítást és számos Bukhara szarvas számára egy határokon átívelő természetvédelmi terület kijelölését, jogi lépéseket a védelmük érdekében, és szoros nemzetközi együttműködést.
A CIC-ről:
A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács egy politikailag független tanácsadó testület, amelynek célja a vadvilág megőrzése. A CIC 1928-ban alakult, és azóta nemzetközi elismertségre tett szert a fenntartható használat és a vadvilág védelmének területén. A szervezet 32 országot egyesít, valamint egyetemeket, civil szervezeteket, de tagjai között vannak 82 ország magánemberei, és tudósai is. A CIC feladatai között található különböző tervek kivitelezése, javaslatok tétele, a fenntartható használathoz és a vadvilág megőrzésével kapcsolatos tudományos konferenciák szervezése. 40 országban delegáltak felügyelik a szervezet helyi tevékenységét. Fennállásának évei alatt a CIC hatalmas sikereket ért el szakterületén, olyan fajokat mentett meg a kihalástól, mint a Peregrine sas, a Thaki vadló, Houbara túzok, jelenleg pedig a Saiga antilop és a Bukhara szarvas megmentéséért küzd.
