Tulajdonságainkat génjeink határozzák meg. Az ezekhez való hozzáférés tehát az átalakítás lehetőségét teremtette meg. Még alig vált ismertté a módosítás lehetősége, mikor a laboratóriumban már arról fantáziáltunk, hogy ezzel szabadalmi körbe lehetne a vetőmagot vonni, s aki ilyet birtokol, országok és kontinensek növénytermesztése fölött kaphat ellenőrzési jogot.
Nem kellett sokáig várni; 1996-ban, az Egyesült Államokban megjelentek az első génmódosított (gm) fajták, és kezdetét vette a világ növénytermesztésének tulajdonszerkezeti átalakítása. Ezek a fajták – tíz év távlatában – a növényvédelem igényeit szolgálják, vagy valamilyen totális gyomirtó szer rizikó nélküli használatát, vagy valamelyik rovarkártevő leküzdését teszik lehetővé. Kinek jó mindez – kérdezhetjük -, azaz, hol keletkeznek az előnyök? A fajtatulajdonosnál bizonyosan. Különösen vonatkozik ez a gyomirtószertűrő fajtára, hiszen ez, mint afféle kapcsolt áru, egy másik termék kötelező használatával jár együtt. Az roundup ready-növények tehát a Roundup gyomirtóval. Az utóbbit 1974 óta a Monsanto forgalmazza. Hatóanyagának, a glyphosate-nak a gyomirtó hatását 1971-ben fedezték fel, s szabadalma 2000-ben járt le. Szabadalmi oltalom híján immár más vegyi gyárak is előállíthatják, s így mint generikus hatóanyagnak huszonöt nagy gyártója van. A glyphosate a világ legjobban fogyó hatóanyagainak egyike, amely egy óriási vállalatbirodalom jövedelmező termékeként egy cég működésének, fejlesztési tevékenységének fenntartására képes. A lejárt hatóanyag-szabadalom meghosszabbítását teszi lehetővé a Monsanto számára egy szabadalmaztatható gm-fajta, aminek termesztéséhez ez a gyomirtó szükséges. Baj viszont, hogy a glyphosate-tal kapcsolatban sokasodnak a környezetanalitikai és toxikológiai aggályok. Mérvadó tudományos körök a felszíni vizek elszennyezésével és a gerinces fajok hormonális szabályozásának megzavarásával vádolják. Kiterjedtebb használata tehát aligha szerencsés. Márpedig a roundup ready-növények esetében a felhasznált hatóanyag mennyisége minimálisan megkétszereződhet, hiszen a módosított növény a kelés után is kezelhető. Ez eddig lehetetlen volt.
A haszon nyomában
A fajtatulajdonosok azt mondták, hogy ez a technológia képes a világ élelmiszerellátási problémáinak megoldására. E dogma azonban az eddigi fajták ismeretében megdőlt. Az elsőgenerációs gm-növények, ha egyáltalán együtt járnak termésnövekedéssel, az nem több mint öt-tíz százalék, s ez is csak speciális körülmények között következik be. Kukoricamoly-rezisztens fajtáknál akkor, ha erős a fertőzöttség. Ennek valószínűsége Magyarországon elhanyagolhatóan csekély. Bizonyítja ezt, hogy a gazdák nem is védekeznek kukoricamoly ellen. A gm-fajtákat egyébként sem a fejlődő országoknak szánták, hanem a fizetőképes európai piacra, amely nem véletlenül nem látta be a technológia előnyeit. Elzárkózott tehát a gm-növények befogadásától és 1998-2004 között de facto moratóriumot hirdetett. Európa vezetői úgy gondolták, hogy a szóban forgó fajták környezeti és egészségügyi hatásai nincsenek megfelelően tisztázva. Az Egyesült Államok, Argentína és Kanada 2003 májusában pert indított a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt az EU ellen, amelyben támadta a moratóriumot. A WTO az áruk szabad áramlásának elvére hivatkozva a nemzetközi kereskedelmi jogszabályokkal ellentétesnek ítélte az európai moratóriumot, ezután Európa kénytelen volt megnyitni kapuit az amerikai fajták előtt, ha nem kívánta kockáztatni a kontinensek közötti egyébirányú kereskedelmi kapcsolatait. A rövid és hosszú távú hatások kivizsgálatlanságáról tehát látszólag megfeledkeztünk. Innentől a szálak a nemzeti érdekek speciális csatornáiban futnak már tovább. A gm-kukoricával súlypontosan érintett, a döntéssel ellenkező tagállamoknak maradt az a megoldás, hogy védzáradéki eljárás keretében ideiglenesen korlátozzák a kibocsátást, amennyiben az európai engedély megadása óta új tudományos bizonyítékot gyűjtöttek. Magyarország 2005 januárjában élt a védzáradék lehetőségével, arra hivatkozva, hogy az engedélyezés után csatlakozott, s területével egy új biogeográfiai egység, a pannon régió érkezett az EU-ba, amelynek speciális élővilágára az eddig elvégzett környezeti kockázati analízisek nem terjedtek ki. Ezért az FVM minisztere, elővigyázatosságból, a MON 810-es kukorica fajtacsoportra vetési tilalmat hirdetett.
A gazdák egy része ugyanekkor, a fajtatulajdonosok reklámjai miatt, rekordtermésben bizakodik. Erre azonban a hazai eredmények nem jogosítanak fel. A jelenlegi gm-fajták a növényvédelmi kár elhárításából származó előnyön kívül ilyesmivel nem szolgálnak. Nem hordoznak semmilyen termésmennyiség-fokozására vagy minőségjavítására szolgáló gént. Mint utolsó érvet, azt hallhattuk a Monsanto, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége vagy néhány akadémikus interpretációjában, hogy döntsenek a gazdák. Valóban joguk lenne a saját csalódásuk alapján rájönni arra, hogy vérmes reményeik ez esetben nem igazolódnak, de eközben súlyos anyagi kárt okoznak másoknak. Például a vetőmagtermesztőknek, akiknek ettől kezdve drága mérésekkel kell igazolni, hogy termékük GMO-mentes, vagy az ökogazdáknak, akik piacaikat vesztik. Ki feledkezik meg tehát mások érdekeiről? Kik lennének a még egyenlőbbek? Továbbá, ha az egyéni döntés a kívánatos, akkor mire való a közösségi és nemzeti engedélyezés; kellenek-e egyáltalán hatóságok?
Végül, mi a fogyasztó előnye? Semmi. Sőt azt olvashatja a vásárló, hogy ezek a gm-növények táplálkozástani szempontból még nem kellőképpen megvizsgáltak. A nagyfokú elutasítás tehát ebből származik, ami lenullázza a gazdák e technológiával kapcsolatos minimális hasznát, hiszen az európai piacon gm-élelmiszerekre egyszerűen nincs kereslet.
Koegzisztencia
Az EU vezetői azt javasolták, hogy a tagországok szabályozással akadályozzák meg azt, hogy a különböző növénytermesztési ágak (ökológiai, hagyományos, gm-növényeket termesztő) egymás kárára működjenek. Az ezt célzó, második hazai géntörvény-módosításunkat széles körű társadalmi vita előzte meg, és végül erősen kompromisszumos törvényváltozat született. Annak sem tetszhet, aki kellő szigorúsággal szabályozni szeretne (ökológiai és vetőmagtermesztők, méhészek), s annak sem, aki formálissá szeretné tenni a szabályozást (fajtatulajdonosok és bioipari kutatók). Mégis, az ellenérdekű feleket figyelmesen meghallgató, toleráns tárgyalóknak világossá vált, hogy még egy kompromisszumos törvény is kívánatosabb, mint a semmi, hiszen e nélkül az ország e területen kiszolgáltatottá válik. Úgy vezetnének be egy közgazdasági szempontból aggályos, az átlagárakat felhajtó új technológiát, hogy nincsen körültekintő törvényi szabályozása. Senki sem gondolja, hogy a szabályozásnak most vége, s azt azonnal kőtáblákba véshetjük. A kiegészítő és pontosító törvényrendeletek több dolgot is helyére tesznek majd, s a harmadik géntörvény-módosítás – megjárva majd az EU notifikációval foglalkozó hivatalait – szinte azonnal indul. Pontosan rögzíti ezt egy november 20-i keltezésű ötpárti képviselői indítvány (H-1393), amely országgyűlési határozatban felkéri a kormányt a szükséges intézkedések megtételére. Ezért szervezte meg az Országgyűlés négy bizottsága 2006. november 22-én a Mezőgazdasági géntechnológia – elsőgenerációs GM-növények című nyílt napot, ahol a felsőházi teremben hatszáz résztvevő előtt hét órában tizenhét előadás,1 tizennégy felkért hozzászólás és további harminc helyszíni hozzászólás hangzott el. A Parlamentben tartott népes rendezvényen tájékozódhattak tehát a képviselők.
Opponencia
Az országgyűlési nyílt nap előtt egy nappal a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület (BZBE, elnöke Dudits Dénes) az MTA Kistermében ellenrendezvényt szervezett. Az oda is felkért professzorok nem fogadták el az országgyűlési bizottságok felkérését, sőt a nyílt napon előadókat még csak meg sem hívták erre a rendezvényre. Új, számukra homogén nyilvánosságot teremtettek, amelyben a kétkedőknek és a kritikusoknak nincs keresnivalójuk. A fórumra érkező, a nyílt napokat szervező Font Sándort, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökét, országgyűlési képviselőt egyébként az MTA parkolójában arról tájékoztatták, hogy nem kell fizetnie ezért a szolgáltatásért, mert a rendezvény ebbéli számláját a Pioneer rendezte. A gazdálkodók fórumára a Monsanto szállított egy cseh előadót, akinek egyéves, húszhektáros termelési tapasztalata volt a MON 810-es kukoricával, és a Zöldbárók Kft. ügyvezető igazgatója követelte, hogy roundup ready-szóját termeszthessen. Végül az Agrárgazdasági Kutató Intézet két munkatársa – homályban maradó megfontolások alapján – jósolta meg, hogy 2008-ra 27 000 hektáron termesztünk majd gm-kukoricát. A rendezvény végén a Monsanto hazai képviselője a gm-növények termeszthetőségének könnyítését követelő fórumnyilatkozatot szeretett volna elfogadtatni, azonban a résztvevők számára nem volt világos, kitől követelnék azt, amit felvetett. Így ilyen dokumentum nem született. Másnap fizetett hirdetés és rövidke cikk jelent meg a Népszabadságban arról, hogy a gazdák is gm-növényeket akarnak, bár a három nagy gazdaképviselet közül kettő (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége; Magyar Agrárkamara) állásfoglalásai ilyesmit közel sem tartalmaznak. A fajtatulajdonosok érdekeit és gazdasági potenciálját nem kell részleteznem. Az őket hazánkban képviselő BZBE például azt írta a meghívóján, hogy “…az elmúlt 10 évben 400 millió hektáron…” termesztettek ilyen növényeket. A nem félreérthető viszont az, hogy 2005-ben, főként az amerikai kontinensen, kilencvenegymillió hektáron.
Kitől várható a megoldás? Szinte mindenki a kutatókra néz, de kétségtelenül itt húzódik a legmélyebb törésvonal. Hazánkban 2001 óta folynak gm-növényekkel kapcsolatos környezettudományi kutatások. Ma hat ilyen intézet2 sorolható fel. A minisztériumok (FVM és KvVM) szakértői ezek eredményeit megfontolva, s az ország közgazdasági érdekeit figyelembe véve, hozták meg a kormányzati döntést. A biotechnológiai laboratóriumokban dolgozókra3 ugyanekkor e technológia szinte feltétel nélküli támogatása a jellemző. Úgy, hogy a mellékhatás-vizsgálatokat látatlanban is bagatellizálják. Ők – Dudits Dénessel az élen – nem az elsőgenerációs növényekről beszélnek, amelyekről az európai vita zajlik, hanem saját K+F érdekeikről. Attól tartanak ugyanis, hogy a technológia maga válik elutasítottá, így az ő laboratóriumaikból valamikor kikerülő, reménybeli fajtáiknak a piacon való megjelenése lehetetlenné válik. Esetleg az ebbéli kutatások támogatottsága válik szerényebbé. Ez azonban – akárhogyan is nézem – parciális érdek az országéhoz képest.
És ha a fentiek nem szolgáltak már elég kérdőjellel, akkor az MTV november 24-én vetített Este című műsorát ajánlhatom újranézésre.4 E szerint az akadémikusok5 tíz százaléka szólította meg az országgyűlési képviselőket az alábbiakkal: “Európában példa nélküli, diszkriminatív törvény készül, amely korlátozza a magyar gazdák szabadságát a növénytermesztési technológiák kiválasztásában, figyelmen kívül hagyja a tudományos kutatási eredmények sokaságát, gátat szab a versenyképességnek a bioenergia hatékony megtermelésében.”6 Az aláíró harminchét akadémikus hetede, ha látogatta az eddigi szakmai rendezvényeket és vett részt az eddigi döntési folyamatokban. Sokkal inkább szimpátiaszavazásnak látom tehát ezt az ívet, mint érdeminek. Az akadémikusok egy csoportjának állításaihoz képest a magyar géntörvény-módosítás viszont uniós notifikációs eljáráson esett át és csak azután fogadták el. Nem térhet tehát el jelentősen az EU szabályozásától. Tartalmával érthetetlenné teszi e nyílt levél állításait az a széleskörűen támogatott képviselői indítvány,7 amely – a gm-növények előnyeinek és hátrányainak józan megfontolása után – az elővigyázatosság elvére helyezi a hangsúlyt, és szorgalmazza a további környezet-egészségügyi kutatásokat.
Utószó
Kutatói pályát futottam be. Nem véletlenül választottam ezt. Hozzászoktam ahhoz, hogy előbb mérésekkel ellenőrizzem azt, amit állítok, s ne szóljak bele abba, amit nem látok kellően át. A pártatlan igazmondás csak a feladatom.
Kapcsolódó anyagok:
