Európában évente több mint félmillió patás által okozott baleset fordul elő, amelyből 300 halálos (az ember részéről), 30 ezer személyi sérüléssel jár, és az összes anyagi kár meghaladja az 1 milliárd dollárt. Külföldön már egyre több mesterséges átkelő segíti a vadon élő állatokat a forgalmas utakon való biztonságos átjutásban.
A számos, vadon élő állat okozta országúti baleset a természetbe való emberi beavatkozás egyik legszomorúbb következménye, gondoljunk például az erdőirtásokra. Az utak, csatornák, vasútvonalak építése, az ingatlan-beruházások, több módon is negatívan befolyásolják az adott populációk életét. Feldarabolódik a természetes életterük, ami azon túl, hogy a vadállomány széttöredezését jelenti, még a természeti erőforrásokhoz való bizonytalanabb hozzájutással is jár. Ha ugyanis az állatok nem tudnak átkelni az utakon, előfordulhat, hogy nem jutnak elegendő táplálékhoz, vízhez, de előfordul, hogy egyéb módon válik veszélyeztetetté a faj-és annak létfenntartása (például nem találnak megfelelő búvóhelyet).
Leggszembetűnőbb azonban minden bizonnyal az úton átkelő vadállat ütközése egy autóval, amely akár mindkét fél számára halállal végződhet. Becslések szerint Európában évente több mint félmillió patás által okozott baleset fordul elő, amelyből 300 halálos (az ember részéről), 30 ezer személyi sérüléssel jár, és az összes anyagi kár meghaladja az 1 milliárd dollárt. Amerikában másfél millió közúti balesetet okoznak a szarvasok, amely 1,1 milliárd dollár értékű kárt jelent az autósok számára.
Zöld hidak, avagy "ekoduktok"
Erre a komoly és összetett problémára jöttek létre az állatok biztonságos országúti átkelését segítő viaduktok, pontosabban "ekoduktok", hidak, alagutak vagy éppen hallépcsők, amelyek enyhítik az élőhelyi fragmentációt és annak hatásait. A szárazföldi állatok átkelését szolgáló, növényborítású felüljárók nem mellesleg felülről gyönyörű látványt nyújtanak, zöld hidaknak is nevezik őket. A "migrációs folyósok" a várakozásoknak megfelelően – a legtöbb faj esetében – hatékonynak bizonyultak, bár persze időbe tellett, mire megszokták az állatok a mesterséges építményeket, sőt, idővel a felmérések szaporodást mutattak ki az állományokban.
Az első ilyen átkelő már az 1950-es években megépült Franciaországban, amelyet számos további követett például Németországban, Svájcban és Hollandiában. Utóbbiban összesen több mint 600 átkelőhely – alagút és viadukt – jött már létre, 2006 óta itt található az eddigi leghosszabb, 50 méter széles és 800 méter hosszú ekodukt is Crailo közelében.
Ma már természetesen Amerika és Kanada sem marad el Európától: a legkiterjedtebb rendszerrel a kanadai Albertában található Banff Nemzeti Park büszkélkedhet, amely 22 aluljárót és 2 felüljárót építtetett a területet keresztülszelő kereskedelmi út, a Trans-Canada Highway-on való biztonságos átjutás érekében. (Megjegyezendő, hogy a térség olajpala kitermelésének immáron 170 négyzetkilométernyi – azaz egy Győr városnyi – erdőterület esett áldozatául, így méginkább érthető a nemzeti park maximalizmusa.)
A park vadvédelmi technikája már 25 éve képezi kutatások tárgyát, amelyek vegyes eredményeket mutatnak: egyrészt pozitívum, hogy a nagytestű állatok (mint grizzly medve, hegyi oroszlán, jávorszarvas, farkas) 2007-ig összesen mintegy 84 ezerszer használták az átkelők valamelyikét és 2001-ben arról is beszámoltak, hogy az úton a patások által okozott halálos balesetek száma 80 százalékkal csökkent.
