Tegnap lezárult a 2015-ös év vadvirágáról szóló szavazás. Nyertek a fehér szegfűk.
Az igen szoros versenyben a fehér ("tollas") szegfűk (Dianthus Sect. Plumaria) (245 szavazat) szerezték meg az első helyet, a medvehagyma (Allium ursinum) (235 szavazat) és a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) (201 szavazat) előtt.
Ennek eredményeként az idei évben öt egymáshoz igen hasonló megjelenésű taxon [a kései szegfű (Dianthus serotinus), a balti szegfű (D. arenarius), az István király-szegfű (D. plumarius subsp. regis-stephani), a Lumnitzer-szegfű (D. p. subsp. lumnitzeri) és a korai szegfű (D. p. subsp. praecox)] lesz hazánkban az Év vadvirága.
A jelöltek:
Medvehagyma (Allium ursinum)
A medvehagyma a dunántúli hegy- és dombvidéki üde erdők tavasz végi ékessége. Az ország más vidékeinken nem vagy csak elvétve fordul elő. Geofiton faj, mely virágzáskor 10–40 cm magasra nő. Levelei többé-kevésbé tőállók, nyelesek, lándzsás-elliptikus lemezűek (ék vállúak és hegyesedők). Csillagforma, hat leplű fehér virágai 2,5–6 cm átmérőjű, 6–20 tagú ernyőszerű virágzatban állnak. Termése három rekeszű tok. Árnyas oldalakban, patakvölgyekben ma még nagy kiterjedésű, szőnyegszerű állományaira is ráakadhatunk. Az utóbbi évek kétség kívül egyik legfelkapottabb gyógynövénye. A kertbe telepítés, leveleinek rendszeres és tömeges gyűjtése egyes állományait ma már veszélyezteti.Rokonaitól is könnyen megkülönböztethető nem védett faj. Levele némiképp hasonlít a mérgező májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) levelére.
Szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus)
Könnyen felismerhető, olykor méteres magasságot is elérő, de általában csak 30–80 cm magas bokrosodó örökzöld. Levélszerű, kemény, szúrós hegyű képletei valójában módosult szárrészek (ún. fillokládium). Kora tavasszal megjelenő halványzöld vagy zöldes-bíboros virágai aprók, nem feltűnőek; 1 cm-es, gömbös, élénkpiros termési viszont kifejezetten mutatóssá teszik. Atlanti-mediterrán elterjedésű faj, mely hazánkban a Dunántúl száraz és üde erdeiben fordul elő a Velencei-hegységtől a Keszthelyi-hegységen át a Zalai-dombvidékig, illetve déli irányban a Villányi-hegységig.
Élőhelyeinek megszűnése, beszűkülése (pl. tarvágásos erdőművelés) és leromlása mellett populációit a gyűjtés is többfelé veszélyezteti. Tartós, örökzöld hajtásai sajnos még manapság is gyakran kerülnek csokrokba, szárazvirág kompozíciókba. Egyike első védett növényeinknek, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Fehér szegfűk (Dianthus sectio Plumaria)
Nagyon hasonló megjelenésű fehér szegfű taxon (faj, alfaj) hazánkban öt – kései szegfű (Dianthus serotinus), balti szegfű (D. arenarius), István király-szegfű (D. plumarius subsp. regis-stephani), Lumnitzer-szegfű (D. p. subsp. lumnitzeri) és korai szegfű (D. p. subsp. praecox) – fordul elő (bár a legújabb vizsgálatok szerint a plumarius alfajok elkülönítése nem látszik indokoltnak). Előbbi kettő homokpusztákon fordul elő, míg az utóbbiak sziklagyepekben élnek. Leggyakoribb közülük a pannon bennszülött kései szegfű. Közös jellemzőjük a gyepes, többé-kevésbé párnás megjelenés (különösen idős tövek esetén), a karcsú hajtások csúcsán növő egy vagy több, rojtos szirmú, viszonylag nagy és illatos fehér (ritkán halvány rózsaszín) virág. Leveleik átellenesen állók, merevek, szálasak. A homokon élő fajok rendszerint magasabbak, hajtásaik fél méteresre is nőhetnek.
Veszélyeztető tényezőként elsősorban élőhelyeik megszűnése, beszűkülése, leromlása emelhető ki. Özönnövény fásszárúak térhódítása, sziklagyepek kopárfásítása, homokterületek fenyővel, akáccal történő beültetése populációik visszaszorulását, kipusztulását eredményezi.
Mind az öt taxon védett: a balti és kései szegfű természetvédelmi értéke 5 000 Ft, a fokozottan védett plumarius alfajok természetvédelmi értéke 100 000 Ft. A Lumnitzer- és István király-szegfű szerepel a Natura 2000 jelölő növényfajok listáján is.
Év vadvirága kezdeményezés háttere, története >>>
Kapcsolódó anyagok:
