Az IPPC direktíváról
Az integrált szennyezés-megelőzésről és szabályozásról (Integrated Pollution Prevention and Control, a továbbiakban: IPPC) szóló 96/61. számú közösségi direktívát az Európai Tanács 1996. szeptember 24-én fogadta el, 1999. októberétől pedig hatályos az összes EU tagállamban. Kiemelkedő fontossága többek közt abban rejlik, hogy ez nem csupán egy közigazgatási eljárási és szervezési változást jelent, hanem egy egész környezetvédelmi szabályozási koncepció- és módszerváltást. Az IPPC direktíva olyan engedélyezési rendszer kialakítását írja elő, mely az egész környezet magas szintű védelme érdekében, a legjobb elérhető technikákra (Best Available Techniques, a továbbiakban: BAT) építve, azokra az ipari tevékenységekre (számszerűen 35 iparágra) állapít meg szabályokat, melyeknél a legvalószínűbb a környezeti elemek bármilyen szennyezése. 1999. októberétől csak azok a létesítmények kaphatnak működésük megkezdéséhez engedélyt az EU- ban, melyek teljesítik a direktívában megkövetelt feltételeket. A már működő létesítményekre az IPPC előírásait csak 2007. október 30-a után kell kötelezően alkalmazni a tagállamoknak.
Az IPPC szabályozás két legfontosabb pillére: az engedélyezési eljárás és a legjobb elérhető technikák (BAT Best Available Techniques) alkalmazása. Ezek mellett kiemelt jelentőséggel bír az információcsere követelménye a szabályozottak, a hatóságok és a tagállamok között, valamint a nyilvánosság részvétele az engedélyezési eljárásban. Röviden összefoglalva az IPPC a hatálya alá eső létesítmények számára olyan integrált (teljes körű) engedély megszerzését írja elő, ami egyszerre szabályozza: a szennyvízkibocsátást; a levegőbe történő kibocsátásokat; a szilárd hulladékok keletkezését és kezelését; a zajt; és a létesítmény működését és irányítását. BAT fogalmáról és koncepciójáról külön tanulmányt lehetne írni, azonban terjedelmi okok miatt itt csak a direktívában szereplő definícióját adom meg. A BAT jelentése az alkalmazott tevékenységek és működtetési módszereik fejlettségének leghatékonyabb és legmagasabb színvonala, ami jelzi az adott műszaki berendezések gyakorlati megfelelőségét arra, hogy biztosítsák az elvi alapot a kibocsátási határértékek meghatározásához, amely határértékeket úgy terveztek, hogy megakadályozzák, vagy ahol ez gyakorlatilag nem lehetséges általánosan csökkentsék a kibocsátásokat és azok hatását a környezetre, mint egészre. A direktíva ezek után külön-külön is értelmezi a legjobb, az elérhető és a technikák fogalmát, ami a kívülállók számára igen hangzatosnak és konkrétnak tűnik, a gyakorlatban azonban már jóval nehezebb és nem teljesen egyértelmű annak meghatározása, hogy mi is számít valójában BAT- nak. A BAT- hoz kapcsolódik még az információcsere folyamata, amelynek gyakorlati lebonyolítására az EU Sevillában létrehozta az úgynevezett Európai IPPC Irodát. Ennek az információcserének és áramlásnak az egyik legfontosabb terméke a BAT Referencia Dokumentumok (vagy BATREF-ek), melyek az adott iparági BAT- ról szóló hiteles információk gyűjteményei.
Hogy miért is kell (vagy kellene) nekünk zöldeknek szeretnünk ezt a direktívát illetve szabályozási rendszerét? Ennek több oka is van. Egyrészt a bevezetőben már említett integrált (azaz teljes körű: mindhárom környezeti elemre kiterjedő) szemlélete miatt. A korábbi, a környezeti elemeket elkülönített módon kezelő szabályozás ugyanis inkább az egyes környezeti elemek közti szennyezés áthelyezésre ösztönözhet, mintsem a környezet, mint egységes egész védelmére.
Egy másik erőssége e direktívának mely a zöldek körében is elismerést érdemel -, hogy előnyben részesíti a megelőző jellegű intézkedéseket a csővégi környezetvédelemmel szemben. Ez látható például a korábban említett BAT definícióból. A megelőző jellegű szemléletmód miatt a vállalatok számára az IPPC végrehajtása (és a BAT koncepció alkalmazása) tulajdonképpen tisztább termelési projektek futtatását jelenti.
Kissé szokatlannak tűnő sajátossága e brit típusú – direktívának, hogy magasabb prioritást ad a környezetminőségi előírásoknak, mint a kibocsátási határértékek használatának. Ez abban nyilvánul meg, hogy a direktíva előírásai szerint, ahol egy környezetminőségi szabvány szigorúbb feltételeket ír elő, mint az a BAT- on alapuló emissziós (kibocsátási) határértékek alkalmazásával elérhető lenne, akkor kiegészítő intézkedéseket kell alkalmazni!
Itt célszerű megragadni az alkalmat, és röviden foglalkozni az emissziós határértékeken illetve az imissziós normákon (környezetminőségi előírásokon) alapuló szabályozások sajátosságaival, előnyeivel és hátrányaival. Az emissziós határértékek használata igen elterjedt, nagyon népszerű irányzat azonban önmagában zsákutcába vezet, mert alapvetően gátolja az innovációs lehetőségek feltárását és alkalmazását a szennyezés csökkentése terén a termelők ellenérdekeltsége miatt. Mihelyt ugyanis a szennyezés csökkentésére új, korszerűbb eljárást tudnak alkalmazni, a kibocsátási normákat rendszerint a hatóságok a tömegek nyomásának engedve megszigorítják. Így aztán könnyen kialakulhat a “főmérnökök hallgatási kartellje”, ami azt jelenti, a termelők a technikai újításokat, fejlesztéseket eltitkolják, nehogy szigorúbb normákat és így magasabb költségeket idézzenek elő. Ez azért különösen káros, mert a termelési folyamat alapos ismeretében éppen az ott dolgozóknak van a legjobb esélye arra, hogy feltárják a környezetkímélő technológiák kifejlesztésének lehetőségeit, ehhez azonban a termelők ilyen irányú érdekeltsége is szükséges.
Első megközelítésben lazábbnak tűnik az imissziós normákon alapuló szabályozás, amely szerint a szennyezés maximálisan megengedhető mértékét kell megállapítani, s az egyes létesítményekre vonatkozó korlátozásokat úgy kell megszabni, hogy a keletkezett össz- szennyezés ezeken a határokon belül maradjon. Tehát nem kell az egyes források kibocsátását külön-külön szabályozni.
Valójában az imissziós norma sokkal radikálisabb, mert kizárólag a kialakuló szennyeződésre koncentrál, és nem foglalkozik a korlátozás gyakorlati megvalósításának lehetőségeivel, a technikai színvonal kérdésével, amit az emissziós normák esetében általában nem lehet figyelmen kívül hagyni. Miután az imisszió számtalan, nehezen kiszámítható környezeti tényezőtől (például az időjárástól) is függ, ezért a vállalatvezetők számára sokkal nagyobb feladatot jelent az ezekhez való alkalmazkodás. Kétségtelen pedig, hogy az imissziós normákon keresztül történő szabályozás gazdasági és ökológiai értelemben is számos előnnyel járna, így például jobban ösztönözné az innovációt és értelmetlenné tenné a szennyezés csökkentési lehetőségek eltitkolását, segítene alkalmazkodni az adott környezeti feltételek változásához stb. Ugyanakkor a vállalatvezetők számára kiszámíthatatlansága miatt sokszor kockázatos is volna. Így nem meglepő, hogy a vállatvezetők a zöldekkel együtt jobban szeretik a kiszámíthatóbb emissziós normákat minden hibájuk ellenére. (Kerekes Sándor: A környezet-gazdaságtan alapjai)
Még egy erős pontját meg kell említeni az IPPC Direktívának, ez pedig a nyilvánosság részvétele az engedélyezési folyamatban. Ezzel kapcsolatosan a direktíva 15. cikkelye a következőképp rendelkezik:
az új létesítményekhez vagy a lényeges változtatásokhoz benyújtott engedélykérelmek a nyilvánosság rendelkezésére álljanak, hogy lehetővé váljon a nyilvánosság véleményének nyilvánítása, mielőtt az illetékes hatóság döntésre jutna. Az ilyen döntést, beleértve az engedély egy példányát, valamint bármely azt követő aktualizálást, a nyilvánosság számára elérhetővé kell tenni. A 9. cikkelyben hivatkozott és az illetékes hatóság által birtokolt, az engedély feltételeit képező kibocsátási mérési eredményeket a nyilvánosság számára elérhetővé kell tenni
A Környezetvédelmi Minisztériumban ezekben a napokban készül a Környezetvédelmi törvény (1995. LIII. tv.) módosítása, amely bevezeti például az integrált engedély és a BAT fogalmát, valamint felhatalmazást ad a kormánynak és a környezetvédelmi miniszternek az IPPC alkalmazását részletesen szabályozó kormányrendelet ill. miniszteri rendelet megalkotására. Az IPPC engedélyezés részletes szabályait a szintén születőfélben lévő kormányrendelet fogja tartalmazni, míg a technikai jellegű rendelkezéseket a miniszteri rendelet. A törvénymódosítás és a kormányrendelet tervezetének elkészítésére a kormány legkésőbb – 2001. március 31-ig adott határidőt a Környezetvédelmi Minisztérium számára.
A Magyar Természetvédők Szövetsége tavaly szeptembertől folytat egy programot, mely az ipar és a társadalmi szervezetek közti párbeszédhez, az ipar átalakuló környezetvédelmi szabályozásához kapcsolódik. Ennek keretében közvéleménykutatást folytatunk zöld szervezetek körében a vállalati szférához kapcsolódó tapasztalataikról, kiadványokat jelentünk meg, kerekasztal beszélgetésteket és tréninget szervezünk mindkét fél részvételével. A program során eddig megjelent kiadványok és egyéb kapcsolódó anyagok megtalálhatóak honlapunkon:
www.mtvsz.hu/programk
2001-02-21 Máyer Zoltán, MTvSz
Magyar Természetvédők Szövetsége / National Society of Conservationists
Föld Barátai Magyarország / Friends of the Earth Hungary
1091 Budapest, Üllői út 91/b.
1450 Budapest, P.O. Box 123.
Tel/fax: 00-36-1-216-7297
