Szaggatott, kacagónak tűnő vijjogás hangzik a Makkoshotyka közeli erdőben. Távolról hasonló hang érkezik válaszul.
De a közeli fáról hallik egy másik vidám hangocska: egy csélcsap füzike jelzi, hogy ő is vigyázza a területét.
petrovi1.JPG
A mellettem álló Petrovics Zoltán megállapítja: a szürke küllők már felosztották a területet, és így reagálnak a betolakodó hangjára. Ez a legbiztosabb módszere annak, ha a harkályok területét akarjuk feltérképezni. Már elkezdik vésni az odúikat, a fekete harkály és a fehér hátú harkály már napokkal ezelőtt elkezdte az odú vésését -mondta el Petrovics Zoltán. A fehérhátú fakopács az egyik legritkább madárfaj. Vele nem találkoztunk, csak egyet pittyentett a közelben. Majd a szorgos vésését lehetett hallani a hegyoldalról. Továbbmentünk és megszólalt egy holló a fejünk felett. Megtudtam, hogy a Zempléni-hegységben egyre több a hollók száma, ma már mintegy ötven pár fészkel. Közben odaértünk egy odúhoz, amit Petrovics Zoltán saját kezűleg készített és helyezett ki az urali baglyok számára.
uraliodu1.JPG
Az odú üres, amint ezt a teteje alatt elhelyezett tükör segítségével meg lehet állapítani. Közben újabb vijjogás a közelből, de ez már egy ragadozóé: egyerészölyvre gondolok. Petrovics Zoltán felvilágosít: mátyásmadár (szajkó) “szavait” hallottam. A szajkók ilyenkor tavasszal szívesen utánozzák más madarak hangjait. Télen viszont csak reszelős cserregésük hangzik az erdőben. Elindulunk hazafelé, és közben hirtelen megáll kísérőm: különleges madarat vett észre. A közeli fa tetejére mutat: ott a kormosfejű cinege. Hogy én is meglássam a kicsiny madár “bosszantásába” kezd: utánozza a legkisebb európai bagolyfaj, a törpe kuvik hangját. A cinegék közelebb jönnek, majd hirtelen elrepülnek. Nagyon elfoglaltak – hallom a magyarázatot. Készítik az odújukat. A kormosfejű cinege az egyetlen, amelyik odút vés a korhadt fába a fészkeléshez. De az igazi különlegessége az, hogy fel ne fedezzék munkálkodását: a forgácsokat egyenként széthordja az erdőben. Továbbmegyünk a cinegéktől, és még egy gondolat erejéig visszakanyarodunk az urali baglyokhoz. Megtudom, hogy a fiókákat nemcsak a szülőknek, de az őket védő szakembernek is gondoznia kell. Kikelése és megerősödése után a három-öt fióka kiveti magát a fészekből. Azután csőrrel-lábbal, ahogy ezt a papagájoktól látni lehet – nekiindulnak egy közeli fán felfelé. Már ha van ilyen ágas-bogas fa. Mert az odú félig összetörve a rádőlő fától egy ritkás erdő magányosan álló fáján volt. A régen még áthatolhatatlan erdőt azóta megritkították, és a fiókák nem találnak benne menedéket. Így április közepétől minden napon ki kell jönni, és ha már kint vannak a fiókák, akkor el kell vinni őket. Egy olyan erdőrészbe, ahol már kellően védve vannak. Ilyenkor viszont a szülők azt gondolják, hogy az ember bántja a fiókáikat, és nekitámadnak. Akár a szememet is kiverhetik, ha nem vigyázok- mesélte Petrovics Zoltán. Közben darvak húztak el a fejünk felett, jelezve: közeleg a dél. Ugyanis a hortobágyi pihenőhelytől olyan távolságra vagyunk, hogy amikor mennek a darvak a lengyel síkság felé, éppen dél tájban vannak itt. Mi is elindulunk hazafelé.
Vincze Tamás
2002.04.04.
