A felhagyott kavicsbányák helyén tavak keletkeznek, melyekből egyre több van Budapest közelében is. Nagyszerű fürdő- és horgászóhelyekké válhatnak, feltéve, hogy környezetükre gondot fordítanak.
A Csepel és Szigetszentmiklós között elterülő kavicsbánya-tórendszer régóta kihasználatlan. Már a rendszerváltozást megelőzően úgy tervezték, hogy a Csepelen dolgozó munkások többsége hétvégenként ide jár majd ki napozni és horgászni. A Horn-kormány annak idején burkolt ígéretet tett a helyi önkormányzatnak: a lehető leggyorsabban magánkézbe juttatja a területet, hogy fejlődését semmi ne akadályozhassa. Ám azóta is tisztázatlan, hogy kié a terület- és a vízhasználati jog, s kinek lesz pénze arra, hogy a tórendszert rendbe hozza.
FERDE SZEMMEL
A kavicskitermelés errefelé a II. világháború idején kezdődött, s a hetvenes évek felfutása után lényegében be is fejeződött. Bő egy évtizednyi szünet után aztán többen rájöttek, hogy van itt még tartalék, s bérbe vettek olyan földeket, ahol kifizetődőnek tűnt kavicsot és homokot kitermelni. A kibányászott parcellák helyén újabb tavak keletkeztek.
Ahogy fogyott a kavics és szaporodott a víz, egyre több lett a horgász. Manapság a számuk meghaladja a 2500-at. Szeretik a nyugodt, csendes vízpartot, nem kedvelik viszont a fürdőzőket, mert elriaszthatják a halat. Utóbbiak viszont ferde szemmel méregetik a parton üldögélő horgászokat, akik miatt nem “férnek” a vízhez.
A kilencvenes évek elején a csepeli városrendezési elképzelésekben szerepelt a HÉV vonalának meghosszabbítása a tavakig, hogy még autóba se kelljen ülni ahhoz, hogy valaki egy hétvégét a vízparton töltsön. Ez azonban nem valósult meg. A tórendszer ennek ellenére viszonylag könnyen elérhető, hiszen közel van Budapesthez. S már elég távol ahhoz, hogy az áhított pihenést ne zavarja semmi.
A bérelt területekkel a bérleti szerződések lejártával ismét a tulajdonosok rendelkeznek. Ám a tórendszer egészének tulajdonviszonyai csak Lassan rendeződnek. A helyiek 1993-ban értesültek arról, hogy a Csepel-szigetszentmiklósi kavicsbányatavak területét (ide zömmel a régi bányatavak tartoznak) eladják. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Sport Alapítvány (KTS), amelyet azok hoztak létre, akiknek a vízparton kis üdülőházuk van, célul tűzte ki: olyanok szerezzék meg együtt a tulajdonjogot, akik eddig is használták a területet. Hamar kiderült. azonban, hogy vannak ezzel ellentétes érdekek. A horgászok névsorának összegyűjtéséhez csak az Elektromos Horgász Egyesület (HE) és az Ikarus HE adott névjegyzéket, a Barátság HE nem. A terület megszerzésére kiírt pályázat beadványának elkészítésével a dr. Sárosi Lajos által vezetett Hydroklíf Kft.-t bízta meg az alapítvány. Az ár már akkor sem volt csekély: a pályázatban a 85 millió forint vételáron túl az alapítványnak a helyreállítás költségeit is vállalnia kellett, amelyek – a kiírás szerint – elérték a 280 millió forintot. Ennek valódi nagyságát azonban sokan vitatják, akadnak olyanok is, akik csupán húszmillióra becsülik. Annyi biztos, a környék állapota sok helyen katasztrofális, s ezen gyökeresen változtatni nyilván nem kevés pénzbe kerül.
VÁDAK ÉS VISZONVÁDAK
A bányatavak nagy részét (egy 1995-ben kélt szerződés értelmében) már korábban is használó sporthorgászok, a KTS, valamint a pályázatban előírt rekultivációs tevékenység elvégzésére vállalkozó Hydroklíf Kft. részvételével konzorcium alakult, 600-nal több taggal. Az így létrejött közös tulajdon megosztása, valamint a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetése nagyon elhúzódott, és a tulajdoni igényekkel feltépő személyek között jogvita keletkezett. Miután a tóparti épületek gazdái megkapták a hozzájárulást, a fából összerakott tákolmányok helyén hétvégi házak kezdtek épülni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezeket némelyek bérbe adták, vagyis átruházták a használati engedélyüket.
Az alapítvány egyes vezetőinek állítása szerint a terület vételárának kifizetése után Sárosi Lajos teljes egészében egyedül, a KTS mellőzésével akarta az ügyeket intézni, sőt a vételár kifizetése után megmaradt pénzt a saját számlájára akarta utaltatni. Ebből természetesen vita keletkezett, s végül az alapítványt jelentették fel az ügyészségen, amely azonban hiányosságot, szabálytalanságot nem talált. Azóta az alapítványt többen támadták amiatt, hogy a tulajdonosok közösen használt területét a saját “nevére’, és nem közösségi tulajdonként akarta bejegyeztetni.
1996-ban a konzorcium megbízott egy földmérő céget a terület felmérésével. Fogarassy András irányításával pontosították a határokat és az egyéni parcellák méretét, hogy részletes rendezési terv készülhessen, ami a megosztás alapvető feltétele. Az 1997-ben elkészült rendezési tervet a szigetszentmiklósi önkormányzat csak 1999-ben véglegesítette. A földhivatal 2000 elején megadta az induló helyrajzi számot, közben azonban az ügyvéd és az öttagú vezetőség között vita keletkezett az ügyvédi díjazás körül. A vezetőség Fogarassy leváltását javasolta, mire ő a földhivatalhoz fordult, hogy utasítsa el a konzorcium bejegyzési kérelmét. Miután a földhivatal ezt megtette, a konzorcium a határozatot a fellebbviteli hatóságnál egyesek szerint hamisan dátumozott iratok alapján – megtámadta. A végeredmény: a Csepel-szigetszentmiklósi kavicsbányatavak területe egy időre még a magyar állam kezében marad.
SZEMÉTBŐL VAN ELÉG
A természetvédők tiltakoznak az ellen, hogy a külszíni kavicsbányászat felhagyása után visszamaradó gödröket, tavakat országszerte magukra hagyják, vagy mint jelen esetben – a helyreállítást olyan közösségre bízzák, amelynek finanszírozási lehetőségei korlátozottak.
A bányászat befejezése után a rekultiváció az esetek többségében elmarad, s a vízfelületek és a part menti területek rövid idő alatt elszennyeződnek. A tavak tulajdonjogi helyzete többnyire bizonytalan, kezelésükért, használatukért egymással versengő alapítványok és egyesületek harcolnak. A jogszabályok sem rendezik egyértelműen, hogy melyik félnek mi a feladata és a kötelessége. Logikus, hogy annak a cégnek, amely a kavicskitermelés révén jelentős bevételhez jutott, nagyobb mértékben kellene részt vállalnia a rekultiváció költségeiből. Esetünkben a leendő új tulajdonosok azért vállalták, hogy a helyreállítás árát is megfizetik, mert erre a kavicsbánya-vállalat utódja képtelen volna.
A vízügyesek és az ökológusok számára a bányató mint sajátos, különös víz, érzékeny területnek számít. A bányatavakba kerülő szennyezés lassan oszlik el a környék talajvizében. A bányatavak öntisztuló képessége rendkívül alacsony. Nem csoda tehát, hogy a Csepel-szigetszentmiklósi kavicsbányatavak állapotát is veszélyezteti nyaranként a túl sok strandoló és horgász. Pár évvel ezelőtt olyan rohamosan romlott a víz minősége, hogy az alapítvány és a horgászegyesületek biológiai és kémiai vizsgálatot kezdeményeztek a szakhatóságoknál Ezek derítettek fényt arra, hogy a tavak öntisztuló képessége egyebek közt azért olyan silány, mert több mint egy méter vastagon áll az iszap – sőt helyenként a kukorica – a medrükben. A horgászok pedig csodálkoztak azon, hogy nem esznek a halak.
A régen felhagyott bányák maradványaival együtt a vízügyi hatóság 1995-ben mintegy 400 bányatavat talált az országban. Ezek száma az elmúlt években tovább emelkedett. Fontos lenne, hogy vízgyűjtő területenként meghatározzák, mekkora bányatófelület nem bontja meg a térség vízháztartási egyensúlyát.
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál elmondták: rendelet szabályozza a bányatavak használatát. A cél a veszélyhelyzetek elkerülése. A rendelet betartása esetén nem fordulhat elő például, hogy a strandolót fejbe kólintja a horgász vagy elüti egy vízisíelő. Igen lényeges, hogy ha valamilyen vízszennyezés történik, akkor egyértelmű legyen a felelős.
A Csepel-sziget bányatavainál ma is tart a vita arról, helyes volt-e felparcellázni a part jelentős részét, hiszen a tavakat a telekkel nem rendelkező, napijegyet váltó vendéghorgászok tarthatnák el igazán. S továbbra is kérdéses, hogy mennyire alkalmas a tórendszer egyszerre a horgászatra és a strandolásra, úszásra, vízisportokra.
A tavak és környékük áldatlan állapotára jellemző, hogy a múlt évben nagy mennyiségű szennyezett talajt és veszélyes hulladékot raktak le a partok közelében. A több száz köbméternyi, olajjal átitatott föld valószínűleg a volt Csepel Művek területéről került oda. Annak ellenére, hogy a szennyező-forrást gyorsan eltüntették, a tórendszer és környezete bizonyosan károsodott. Ottjártunkkor hasonló okok miatt volt panasztól hangos a tó partja. Ismeretlenek közvetlenül a Kis-Kopár- és a Süllő-szigettel szemközti partszakaszra borogatták a szemetet. Az úton alig lehet eljárni a hulladékkupacoktól.
Vasali Zoltán
************************************************
Hol pecázhatunk?
Csepel-szigetszentmiklósi kavicsbányatavak 115 hektár. A fővárostól délre, Csepel alatt terül el, gazdag vízinövényzettel. Halállománya: ponty, amur, fehér halak, kárászok, süllő, csuka, harcsa, balin. Engedély a helyszínen, a horgászboltban is váltható.
Pilismaróti Duna-öböl: 70 hektár. Kavicskitermeléssel keletkezett a Dunával élő összeköttetésben áll. Elérhető a I1-es főútról, illetve a 12-es főútról a szobi réven át, amelynek pilismaróti állomása mellett a büfében váltható engedély, valamint a pilismaróti polgármesteri hivatalban. Halállománya: csuka, sülfő, balin, ponty, fehér halak Az öböl mellett két kemping is van. Gazdagíthatják a kirándulást a közeli Esztergom és Visegrád történelmi műemlékei és egyházi kincsei.
Csorbatelepi kavicsbányató: 94 hektár. Miskolc keleti határában található, a 3-as számú főútról lekanyarodva, a Sajó hídján átérve balra. Halállománya: ponty, amur, süllő, csuka. Engedély a parton lévő büfékben vagy a megyei horgászszövetség irodájában váltható. A tóparton tóborozási lehetőség van.
Csak a kijelölt helyen
A Duna budapesti szakaszához képest a 19 fővárós környéki tó vizének minősége lényegesen jobb: Az ÁNTSZ ezeket is rendszeresen ellenőrzi, s a vizsgálatok szerint megfelelő a víz minősége az Omszki-tóban, a Taksony melletti Rukkel-tóban, a pócsmegyeri és a fóti tavakban, s a még tűrhető kategóriába tartoznak a délegyházi, az őrbottyáni és a szigetszentmiklósi tavak. A vízminőség alapján elméletileg fürdésre alkalmasak a sokak által látogatott budakalászi bányatavak is, ám ide mégsem tanácsos kijárni, mert a part rendkívül elhanyagolt, hiányoznak a legalapvetőbb higiénés feltételek és mindez a fertőzés veszélyét hordozza magában. A bányatavaknál az egészségügyi szempontok mellett azt is figyelembe kell venni, hogy ezek nagy részében tilos a fürdés, mert kitermelés folyik vagy a tulajdonos más munkát végez. Csak a kijelölt strandnak kiépített részeken biztonságos a fürdőzés.
2002.06.28.
