A rovat kizárólagos támogatója
A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia egyelőre nem több, mint az atomenergia zöldrefestése. A vitairat nemrég került terítékre az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, de jelen állapotában a kérdés, hogy mi fordítható le belőle gyakorlatra, hogy a szükséges politikai akaratról ne is beszéljünk.
A 2011 őszén elfogadott Nemzeti Energiastratégia mottója egyszerűen mindent elmond. „Függetlenedés az energiafüggőségtől”. Feltételezem, hogy a "nemzeti energia" szabadságharcát kívánta a harci szlogen zászlóra tűzni. Azonban úgy tűnik, Freud beleköpött a levesbe, és az igazságot sikerült kimondani véletlenül. Tehát értjük mi a pálya? Az energiafüggőség, mint jelenség megmarad, csak minket ez majd nem fog érdekelni. És pontosan erről szól a kormány energiastratégiája is. Az atommal szélsőséges és több évtizedes függőségbe és lemaradásba kergetik a magyar embereket, de adóforintok milliárdjait költik a sikerpropagandára, hogy ez lehetőleg senkit se zavarjon.
Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia – a dokumentum szakmai jó szándékától függetlenül – nem alkalmas arra, hogy felkészítse az országot a klímaváltozásra. Ez főleg annak köszönhető, hogy Orbán Viktor akkor fogja csak elhinni, hogy egyáltalán létező jelenség a klímaváltozás, amikor megjelennek az első afrikai klímamenekültek Felcsúton. A NÉS hatékonysága sajnos nem lesz komolyan vehető egészen addig, amíg a politikai helyzetértékelése ennyire a realitásoktól elrugaszkodott.
Az éghajlatvédelem és a klíma-alkalmazkodás egy komplex stratégia ezért elsősorban a különböző ágazati stratégiák magas fokú összehangolását igényli. Ehhez képest a NÉS sorra veszi az elbukott és klímaszempontból üres Nemzeti Stratégiákat. A Vidékstratégiában leírtak ellenkezője valósul meg a birtokkoncentrációval és a kormány közeli üzlettársak kifizetésével, valamint az ökológiai gazdaságok ellehetetlenítésével. Épp holnap próbálják meg kivégezni Kishantost, az ország egyik legjobb, nemzetközileg is elismert ökológiai tangazdaságát. Egy ilyen stratégia helyzetértékelésének legfontosabb feladata az lenne, hogy szembesítsen bennünket a realitással és nem az, hogy tovább táplálja a valósággal konkuráló kommunikációs teret.
A NÉS Dekarbonizációs Útiterv fejezete katasztrofális módon az atomenergia hosszú távú fenntartásában látja a hazai szén-dioxid kibocsátás csökkentésének kulcsát. Azt állítja, hogy a dekarbonizáció akkor lesz lehetséges, ha a „közvélemény elfogadja az atomenergiát”. Csakhogy ezzel a nemzetstratégiai öntökönszúrással tényleg lemaradunk a világ mögött, hiszen Németország, az USA, de még Kína is kifele igyekszik az atomkorszakból, amíg a kormány a múlt technológiájával kívánja évtizedekre eladósítani az országot. A stratégia a megújuló energiaforrások részarányának növelésében rejlő potenciált viszont nem a valós súlyának megfelelően veszi számításba.
A kormány a saját választási programjában 50-80ezer válságálló munkahelyet ígért a zöld gazdaságban. Ma ehelyett új atomerőművet vizionálnak. Ez a dokumentum pedig látványos logikai salto mortale: zöldre akarja mázolni a legkevésbé zöld energetikai beruházást. A kormány láthatóan nincs tisztában vele, de a fenntarthatóság nem kozmetikai színezés kérdése!
