A rovat kizárólagos támogatója
Idén is közönségszavazás dönti el, hogy melyik lesz a következő év hala. Az akció célja, mint eddig is, őshonos halaink népszerűsítése. Szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet.
A Magyar Haltani Társaság egyik jelöltje a hazánkban szinte mindenfelé megtalálható bodorka (Rutilus rutilus).
Kis méretű halfajunk, nagyobb példányai a 15-20 centiméteres hosszt érik el. Legszembetűnőbb ismertetőjegye narancssárga-narancsvörös szemgyűrűje, továbbá idősebb példányok esetén a hasúszó és az anális úszó narancsvörös színezete. Háta mérsékelten magas, teste oldalról lapított. A közeli rokon leánykoncértól (Rutilus virgo) kicsi, csúcsba nyíló szája és színes szemgyűrűje különbözteti meg. A hasonló színezetű úszókkal rendelkező vörösszárnyú keszegtől (Scardinius erythrophthalmus) a szájállása, továbbá a hát- és a hasúszó egymáshoz viszonyított helyzete alapján különíthető el. Fiatalon planktont fogyaszt, majd idősebb korára férgek, rákok és rovarlárvák képezik táplálékát. Szinte minden halas vizünkben megtalálható a hegyvidéki kis patakok és a túl erős sodrású folyószakaszok kivételével. Ívás során a víz alatti növényzetet részesíti előnyben, az ivadékok is kedvelik a hínárnövényzet nyújtotta biztonságot. Tömegesen előforduló halként ragadozó halaink táplálkozásában van jelentősebb szerepe. A húsa szálkás, de ízletes, a hazai horgászrekord: 1,9 kg (2000).
A másik jelölt a nagyobb folyóink dévérzónáját jellemző bagolykeszeg (Ballerus sapa)
Különleges nevét jellegzetesen nagy, feltűnő “bagolyszeméről” kapta, melyről már a neves polihisztor, Herman Ottó is említést tett. Népi nevei között megtalálható a bagókeszeg vagy a szápakeszeg is, hogy a halászok által társfajának nevezett laposkeszegtől (Ballerus ballerus) megkülönböztethessék. Teste magas, oldalról lapított. Kicsiny feje egy rövid, tompa, lekerekített orrban végződik, mely ráborul félig alsó állású szájára. Faroknyele testéhez mérten rövid, ellenben farokalatti úszója, melynek alapja igen hosszú, minden rokonfajtól megkülönbözteti. A faj elterjedésének nyugati határa a Duna vonaláig, egészen Bajorországig húzódik, míg keleti elterjedése a Fekete-, Azovi-, Kaszpi-tengerre és az Aral-tóra is kiterjed. Csapatosan élő, nagyobb folyóvizeket kedvelő halfajunk, mely főleg a mederfenék közelében szeret tartózkodni, táplálékát a mederanyagban rejtőző makrogerinctelen szervezetek (szúnyoglárvák, csigák, kagylók) alkotják. Horgászati jelentősége kevésbé számottevő, finomszerelékes fenekező készséggel, vékony giliszta, csontkukac vagy különböző etetőanyagok alkalmazásával fogható. A hazai horgászrekord: 1,90 kg (1970). Húsa szálkás, azonban kiváló ízű, sűrűn beirdalva, paprikás lisztben forró olajban kisütve kiváló, illetve halászlevek alaplevéhez, valamint füstölésre kitűnően alkalmas.
Harmadik jelölt a védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni).
Kis méretű, zömök testalkatú halunk, jól fejlett példányai is körülbelül 15 centiméteres hosszt érnek el. Testét halványbarna színű, apró, sötétbarna foltok tarkítják, melyek gyakran szabálytalan, elmosódott harántsávokba rendeződnek. Teste oldalról lapított, magasan ívelt, a fej mögött meredeken emelkedik. Kimerevített hátúszója végének az íve derékszögben éri el a testét, míg a vágódurbincsé hegyesszögben. Viszonylag nagy feje, ugyancsak nagy szemei és lekerekített, hosszúkás orra szembetűnő, alatta helyezkedik el kicsi, csúcsba nyíló szája. Fiatalabb korban planktonszervezeteket fogyaszt, majd fokozatosan tér át olyan nagyobb méretű táplálékra, mint a puhatestűek, rovarlárvák, rákok és férgek. Áramláskedvelő halfaj, nappal általában inaktív, inkább csak szürkületkor hagyja el búvóhelyét. A Duna vízrendszerében általánosan megtalálható, ezen belül a Tisza-tóban is él önfenntartó populációja. Védett fajunk, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Mivel a hozzá leghasonlóbb faj, a vágódurbincs sem fogható, így a horgásznak pontos faji azonosítás nélkül is nyomban vissza kell engednie.
A Magyar Haltani Társaság itt várja a halbarátok szavazatait.
