Mi bajuk az őstermelőknek a szabadkereskedelemmel? – tettük fel a kérdést José Bovénak, és ő elmagyarázta. A francia kisparasztok McDonalds-romboló szóvivője az élelmiszer-önrendelkezéshez fűződő jog követeléséről, a WTO, a multik és a génmanipulált haszonnövények elleni harcáról, az állampolgári engedetlenség mibenlétéről és korlátairól is beszélt Budapesten.
Az élelmiszer-önrendelkezés először is egy jog, hogy a saját mezőgazdaságunkkal tápláljuk magukat. Az ENSZ elismeri az élelmiszerhez való jogot, azt viszont már nem, hogy jogunk van a saját mezőgazdaságunkhoz. Tehát először is egy nemzetközi jog, másrészt pedig az országok, vagy országszövetségek joga ahhoz, hogy saját agrárpolitikát folytassanak, hogy eltartsák a termelőiket, hogy jó minőségű élelmiszerrel lássák el a lakosságukat. Harmadrészt egy elképzelés arról, hogyan kéne megszervezni a piacot nemzetközi szinten úgy, hogy a multik mellett a kistermelőket is élni hagyja.
Nemzeti szinten saját mezőgazdaságra, agrárpolitikára gondol?
Attól függ. Az Európai Unióban ez lokális, nemzeti és összeurópai szintet is jelent. Nem azt jelenti, hogy nem vállalunk szolidaritást másokkal. Bizonyos országok, területek nem képesek elegendő élelmiszert termelni ahhoz, hogy ellássák magukat. Ez volt az EU fő célja is annak idején, a megalakulásakor, hogy képes legyen ellátni élelmiszerrel a saját lakosságát.
Akkor mi a probléma?
A probléma az, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai ráerőltetik a piacnyitást az országokra a nagy multinacionális cégek által termelt olcsó élelmiszer beengedésére, amivel a helyi mezőgazdaság nem versenyképes. A multik önköltségi ár alatt kínálják az élelmiszert, tönkreteszik a gazdálkodókat. Ezt hívják dömpingnek, és ez az ami ellen harcolunk. A dömping nagyon veszélyes: európai cégek dömpingáron kínálják az élelmiszert afrikai országokban, de dömpingre sor kerülhet az EU-n belül is, amikor a nagy nyugati agrárcégek lenyomják az árakat például Magyarországon vagy Lengyelországban.
Ha a multik ugyanazt olcsóbban megtermelik, miért kéne az őstermelőktől vásárolnunk?
Nem igaz, hogy a multik annyival olcsóbban termelnek. A dolog a következőképpen működik: a WTO szabályai kimondják, hogy egy ország sem exportálhat mezőgazdasági terméket a belső piaci ár alatt. Erre mit tesznek az országok? Mezőgazdasági támogatásokkal lenyomják a belső árakat, messsze az önköltségi árak alá, és a felesleg ezen az áron kerül a világpiacra. Mert ezt, a dömpinget már nem tiltja a WTO, előírja a piacnyitást, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a termékek dömpingáron kerüljenek a világpiacra. Ez nem fair ár a többi országnak, ahol a helyi gazdálkodók termelési költségei alatt jelennek meg ezek a termékek.
A mezőgazdasági támogatásokról eddig azt hittem, hogy azokra a korszerűtlen, elavult módszerekkel gazdálkodó kistermelők megélhetése miatt van szükség.
Nem hiszem hogy a támogatásokra szükség volna, ha a termelők megkaphatnák az előállítás költségét a piacon. De az élelmiszerárak az önköltség alatt vannak, ez pedig az agrártámogatások következménye. A támogatások ugyanakkor elsősorban nem a kistermelőket segítik, hanem az exportot: a mezőgazdasági nagyüzemek veszik fel a legtöbb támogatást, Európában az agrártámogatások 80 százaléka a gazdaságok kevesebb, mint 20 százalékához kerül. Ezek a mezőgazdasági nagyüzemek a fő exportőrök: nem az emberek ellátása a céljuk, csak profitot akarnak termelni.
Tehát a nagyüzemi gazdálkodással van a baj?
Igen, a nagyüzemi gazdálkodás terjedése miatt a fejlett országokban túltermelés van mezőgazdasági termékekből: ami kikerül a világpiacra, az a belső populáció ellátására szolgáló rész feletti hányad. Ettől a feleslegtől minden ország szabadulni akar, mindegy mennyiért, mert nincs rá szüksége. Ezért mondjuk mi azt, hogy szabályozni kell a termelés volumenét, és meg kell mondani minden országnak, hogy miből mennyit termelhet.
Ön szerint miért támogatják az államok a túltermelést és az exportot?
Az élelmiszer világpiaca a hatalomgyakorlás új eszköze, a háború új formája. Egész országokat lehet függőségbe vonni a helyi mezőgazdaság tönkretételével, amit nagy multinacionális cégek szerveznek. Például a Cargill rengeteg szóját termeltet és exportál, mert a mezőgazdasági nagyüzemekben sok szójára van szükség a tej és a hús előállítására. A szója nem terem meg a mi országainkban, hanem importáljuk, és ugyanezek a cégek a legnagyobb hústermelők is, tehát gyakorlatilag mindent ők szabnak meg, hogy termelhetsz, mit termelhetsz, mit hogyan adhatsz el. Franciaországban, Hollandiában például hatalmas tejgyárak jöttek létre, számukra a kistermelők konkurenciát jelentenek, ezért dömpinggel kiszorítják őket. Ez nem az országok, a termelők vagy a fogyasztók érdekeit szolgálja, hanem kizárólag a cégekét, a részvényesekét. A mezőgazdaságban a szabad piac káros: ez az ágazat a történelemben mindig, minden országban szabályozott és szervezett volt, ha szabadjára engedjük ezt a folyamatot, emberek százmilliói veszítik el az egzisztenciájukat.
Ezért tiltakozik a WTO ellen?
A WTO-t a szabadkereskedelem megszervezésére hozták létre. Hogy megnyissa a piacokat a multinacionális vállalatoknak: az összes szabály az ő javukat, profitjukat szolgálja, nem a termelőkét vagy a fogyasztókét. Mi azt gondoljuk, hogy minden népnek joga van arra, hogy ellenőrizze hogy mi folyik az országában, nem logikus, hogy egy ország nem védheti a gazdaságát, nem védheti a munkásait, a parasztjait, nem szervezheti meg a közszolgáltatásait. Ezeket a döntéseket a polgároknak kéne meghozni, és ami a polgároknak jó, nem biztos hogy jó a cégeknek. A WTO megnyitja a nemzeti piacokat a multiknak, az emberek meg azt veszik észre, hogy már nem ők, de még csak nem is a politikusaik döntenek az életükről, hanem külföldi cégek.
Ön szerint mi a szabad piac alternatívája?
Mint már említettem, az élelmiszer-világpiacon csak a felesleg, kevesebb mint az össztermelés 10 százaléka jelenik meg. A világ mezőgazdasági termelésének 90 százaléka helyi felhasználásra készül, a családnak, az embereknek, a falunak. Ha a mezőgazdasági nagyüzem modellje egyeduralkodóvá válik, a világ összes gazdálkodójának mindössze 5 százalékára lesz szükség, a többiek egyszerűen éhen fognak halni. A világon jelenleg 1 milliárd 300 millió gazdálkodó csak kézzel dolgozik, 250 millió állatokkal, és csak 28 millió gépi erővel. Ez a mezőgazdaság realitása. Az Önök országában történelmi tapasztalat van arról, mit jelent a téeszesítés, a kolhozok: a létező legostobább módja a mezőgazdaság lepusztításának. Szétverni a falut, tönkretenni a természetet. A mezőgazdasági nagyüzem kapitalista változata ugyanezt csinálja.
Mi a probléma a génmanipulált haszonnövényekkel?
A génmanipulált haszonnövények ökológiai és egészségügyi kockázatai közismertek. A fajtákat előállító óriáscégek nem teszik lehetővé, akadályozzák a független hatásvizsgálatokat, ezért nem lehet termeszteni őket például Magyarországon, és sok más országban. A gazdálkodók szempontjából az a probléma, hogy a cégek nem engedik meg, hogy magot fogjanak ezekről a fajtákról, mert a génmanipuláció miatt azokat szabadalmak védik: ez pedig semmi másra nem jó, mint hogy a vetőmagpiac az egész világon három-négy óriáscég kezébe kerüjön. Aki ellenőrzi a vetőmagot, az ellenőrzi az élelmiszerünket is, ezért nem meglepő, hogy a génmanipulált vetőmagot áruló óriáscégek, mint például a Monsanto, együttműködnek az élelmiszert a világpiacon értékesítő cégekkel, mint például a Cargill. Az egész történet a nemzetek feletti hatalomról szól, nagyon veszélyes az országok, a gazdálkodók és a fogyasztók szempontjából is.
Ön szerint génmanipulált kukoricatáblák megrongálása, majd az emiatt kiszabott börtönbüntetés letöltése célravezető módja a tiltakozásnak?
Ha a tiltakozásnak már minden más módját kimerítettem, és még mindig nem hallgattak meg, csak ezt tehetem. De nyíltan, nem rejtőzködve, nem éjszaka csináljuk, és tudatában vagyunk a büntetőjogi következményeknek. Ha ez az ára a génmanipulált haszonnövények megállításának, vállaljuk is azokat. Ez egy nagyon fontos, szimbolikus harc a nagyüzemi mezőgazdaság ellen, a környezet és az egészség megóvására.
Meddig mehet el az állampolgári engedetlenség?
Az állampolgári engedetlenség a civil társadalom fegyvere. Az első kör nyilván a párbeszédé, meg kell keresni a kormányt és meg kell mondani mit akarunk. De ha nem találunk meghallgattatásra, mit tehetnénk? Ha nem változtatják meg a szabályokat, akkor meg kell szegni azokat. Ez az állampolgári engedetlenség. Évszázados hagyománya van egy egész sor országban: Indiában kivívta a függetlenséget, az Egyesült Államokban a polgárjogokat, és rengeteg példát hozhatnék fel rá a volt kommunista országokból is, segített lebontani a kommunista diktatúrát. Megváltoztathatja a dolgokat. De erőszakmentesnek kell lennie, és a résztvevőknek személyes felelősséget kell vállalniuk a cselekedeteikért. Ha vállalod a konfrontációt a kormánnyal és az igazságszolgáltatással, vállalnod kell a következményeket is, vállalnod kell, hogy el fognak ítélni. Ha elég sokan szimpatikusnak találják a céljaidat, és veled tartanak, egy idő után nem börtönözhetnek be mindenkit, és a rendszer megváltozik. Az állampolgári engedetlenség kollektív módja a harcnak, és individuális módja a személyes felelősségvállalásnak.
