Áttekintő elemzés a magyarországi környezet-, természet- és állatvédő szervezetekről.
(Részletek a Civil Szemle különkiadásában megjelent tanulmányból, www.civilszemle.hu)
A civil társadalom egyik legmarkánsabb arculattal rendelkező „szelete” a környezetvédő mozgalom. Így van ez Magyarországon is, ahol a rendszerváltozás után az ilyen céllal létrejött szervezetek indultak leghamarabb fejlődésnek. A hazai civil szektor véleményvezérei is elismerik, hogy mára a környezetvédők szervezettsége érte el a legmagasabb fokot, mind az egyedi szervezetek állapota, mind a közöttük való kapcsolatrendszer, mind pedig a más szektorokkal való együttműködés tekintetében.
1. Az elmúlt évtized folyamatai: a zöld mozgalom története a rendszerváltás óta
[…]a kilencvenes évek első felében nagyon sokszínű és változatos mozgalom jött létre, amelyet a szocialista nagyberuházások által okozott környezetszennyezések visszaszorulása után újfajta feladatok elé állított a piacgazdaság kiépülése, a privatizáció és a fogyasztói életmód terjedése. Az ökológiai mozgalmak tevékenységi területe így csakhamar kiterjedt a szűkebb értelemben vett környezetvédelmen túlra is: gondolkodói a “minden mindennel összefügg” elve alapján felismerték, hogy e problémák kezelése nem lehetséges a modern társadalmat feszítő egyéb bajoktól (fogyasztói életmód, társadalmi igazságosság, emberi jogok stb.) elszigetelten.
Továbbra sem alakult azonban ki egy ezeket átfogó, országos szervezet annak ellenére sem, hogy erre több kísérlet is volt (pl. Magyar Természetvédők Szövetsége). A szervezetek közötti kapcsolattartás és információcsere legfontosabb fórumává az 1989 óta évente más-más szervezet által rendezett, 3-500 fő részvételével tartott Országos Találkozók (OT) váltak. A két találkozó közötti egyeztetéseket nagymértékben megkönnyítette a Zöld Pók számítógépes hálózat életre hívása 1993-ban, ami elősegítette a témakörök szerinti együttműködés fejlődését is. A fontos ügyek, a hasonló érdeklődés hamar összehozta a szervezeteket, amelyek együttműködési hálózatokat alakítottak. Emellett a kilencvenes évek második felére az egyes szervezetek is jelentős fejlődési utat jártak be: „kitermelték” szakértőiket, lobbistáikat, kampányszervezőiket. Így – a folyamatos változás állapotában – napjainkra kb. 500-600, a környezetvédelmet (egyik) fő céljának tekintő szervezet jött létre (bár a KSH közel ezerötszázat tart nyilván, itt most csak azokkal számolunk, amelyekről „tudni lehet”, benne vannak a közéleti vérkeringésben).[…]
A mozgalom diverzifikálódása mellett a kilencvenes évek közepétől – részben külső nyomásra – ismét előtérbe került a közös képviselet kérdése. Az államapparátus (elsősorban a környezetvédelmi tárca) ugyanis többször kifejezte óhaját, hogy a mozgalom jelöljön ki soraiból egy vagy néhány képviselőt, akiken keresztül a minisztérium egyszerűen és kényelmesen kommunikálhat a civilekkel. Fontos fordulatot jelentett e szempontból – a mozgalom egyik legnagyobb sikerének tekinthető – környezetvédelmi törvény elfogadása 1995-ben, amely komoly részvételi jogokat biztosított a szervezetek. Ez írta elő többek között egy kormányzati tanácsadó szervezet, az Országos Környezetvédelmi Tanács felállítását. (E háromoldalú testületben egyenlő arányban vesznek részt az ipar, a tudomány és a környezetvédő mozgalom képviselői.) Ez, és a mozgalmi képviselők részvételét igénylő egyéb szakmai bizottságok létrehozása különösen szükségessé tette egy legitim jelöltállítási rendszer megalkotását, ami heves vitákhoz vezetett a 1996-97-es Országos Találkozókon. Végül 1998-ban az aktuális találkozó elvetette a mozgalmat képviselő állandó testület (kerekasztal) felállítására irányuló javaslatot, de elfogadta a jelöltállítás és választás rendjét lefektető Működési Szabályzatot (SzMSz) , amely – noha számos módosításon esett át – azóta is a belső együttműködés rendjének mindenki által elfogadott, legitim alapja.[…]
2. A téma jelene
2.1. A zöldmozgalmi együttműködés helyzete és tendenciái
Az elmúlt másfél-két évben a zöld mozgalom struktúrája, belső eljárásrendje mintegy „beállt”: az írott és íratlan szabályok által meghatározott együttműködés stabilizálódott és bizonyos mértékig rutinszerűvé vált. Ez teszi lehetővé az egységes és viszonylag gyors érdekérvényesítést – pl. közös állásfoglalások, nyilatkozatok tétele alkalmával –, ami a mozgalom szervezettségének kulcsa és talán legfőbb erőssége. Az azonos eszmei bázis mellett a szervezetek között fennálló alapvető bizalomnak köszönhetően magától értetődik a szakmai álláspontok széles körű elfogadása.[…]
Ugyanakkor a „beállt” rendszerben rejlik a mostani működésmód gyengesége is: a rutin hosszabb távon a belső kommunikáció és együttműködés potenciális kiüresedésével, elszürkülésével járhat. Ennek jelei már most megmutatkoznak: az utóbbi években minden OT szervezője azzal a nekibuzdulással látott neki a feladatnak, hogy egy „másféle”, a korábbi hibákat kiküszöbölő találkozót szervez – de az eredmény rendre olyan lett, mint az előző évi, és ez nem a szervezők hibájából fakadt.[…]
A belső együttműködés tekintetében az elmúlt egy-másfél év talán egyetlen jelentősebb fejleménye az ún. Z8-csoport létrejötte volt. Ez a tömörülés a legnagyobb országos szervezetek – Energia Klub, Greenpeace, HUMUSZ, Levegő Munkacsoport, MME, MTvSz, Védegylet, WWF – informális találkozója, amely jórészt az európai környezetvédelmi hálózatok brüsszeli nyomásgyakorló csoportjának mintájára alakult, és szintén elsődlegesen érdekérvényesítő-lobbizó (és egyben egyeztető) szerepet tölt be. A Z8, bár növeli a környezetvédők állammal szembeni súlyát és erejét, ugyanakkor magában hordozza (ismét) a mozgalom központosodásának problémáját is, annak összes lehetőségével és veszélyével együtt, hiszen a résztvevő szövetségek tagszervezeteik és kapcsolataik révén lefedik szinte a mozgalom összes jelentősebb szereplőjét (a „végvárakat”). Mivel egyelőre egy többé-kevésbé zárt és informális csoportról van szó, még nem egyértelmű, hogy hosszabb távon milyen hatást gyakorol a mozgalom egészének fejlődésére, de léte mindenképpen befolyásolni fogja annak jövőjét is.
A mozgalmi viszonyok „bebetonozódását” jelzi az is, hogy viszonylag kevés az „új arc”. Bár a szervezetek jelentős sikereket értek el a nyomásgyakorlás, törvényalkotás és a szakmai kérdések terén, a mai napig leggyengébb pontjuk a társadalmi beágyazottság, a „constituency” hiánya.[…]
2.2. Kapcsolat az állammal
Az elmúlt években a zöld mozgalom és az államigazgatás kapcsolatát alapvetően meghatározta a Persányi Miklós irányította Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) hozzáállása. A mozgalmi kapcsolatokkal rendelkező sikeres állatkert-igazgató kinevezése 2004-ben még némi óvatos optimizmust keltett, de a legtöbben hamarosan úgy érezték, hogy a miniszter a kormányon belül kevéssé áll ki a környezeti érdekek érvényesítése mellett, sőt inkább kiszolgálója az egyéb kormányzati törekvéseknek és a költségvetési megszorításoknak.[…]
A Persányi vezette KVVM egy területen nyitott igazán a szervezetek felé: olyan határon túli ügyekben, amelyek idehaza is nagy visszhangot kaptak, és anélkül lehetett nagy támogatást élvező kampányt folytatni, hogy a minisztérium bárkinek (értsd bármely hazai érdekcsoportnak) a „tyúkszemére lépett” volna – ilyen volt Verespatak, a német hulladékimport majd a Rába-habzás kérdése.
A zöld mozgalom évtizedes érdekérvényesítő képessége azonban nem tette lehetővé a szervezetek teljes félresöprését. Bár az elmúlt egy-két évben a tárcánál nagyobb horderejű jogszabályalkotásra nem került sor – sőt, a miniszter mozgalmi támogatást élvező kezdeményezései pl. a betétdíjrendszer kiterjesztésére, sorra elvéreztek – a KVVM azon kevés minisztériumok közé tartozott, amelyek a jogalkotas.hu elemzése szerint már az első évben megfeleltek az elektronikus információszabadságról szóló törvény előírásainak. Emellett az EF lebonyolító szervezetén keresztül a mozgalomhoz is rendszeresen eljuttatták az éppen egyeztetés alatt álló jogszabályokkal kapcsolatos tudnivalókat.[…]
A tárca és „civiljei” közötti elmérgesedő viszony leginkább a pénzügyi támogatásban képeződött le. Bár a mindenkori környezetvédelmi minisztérium már a kilencvenes évek második fele óta az összes tárca közül talán a legátláthatóbb formában, nyílt pályázati úton támogatta a szervezeteket (a döntéshozatalban az OT mindenkori delegáltjai is helyet kaptak), a támogatás összege évről-évre csökkent (2004-ben 450 millió Ft, 2005-ben 300, 2006-ban 265), és még ennek kivívásához is egyre keményebb csaták kellettek. Persányi miniszter többször hangoztatta abbéli (a liberális felfogást visszhangzó) véleményét, hogy a civil szervezeteket nem az államnak, hanem a társadalomnak kell eltartania, vagyis adományok gyűjtésével kell teremtsék meg anyagi alapjaikat. A minisztérium 2007-es költségvetésében végül már egyáltalán nem is szerepeltette ezt a tételt, ebben az évben csak tavalyi maradványpénzek (illetve a kibocsátás-kereskedelemből az év végén befolyó összegek) szétosztására került sor. […]
2.3. Kapcsolat az üzleti szektorral
A zöld mozgalom és az üzleti szektor kapcsolatát röviden az „ellentmondásos” szóval jellemezhetnénk. Nem mondunk azzal újdonságot, hogy a környezetvédő szervezetek ellenőrző „watchdog” funkciójukban sokszor kerülnek összeütközésbe egy-egy beruházás mentén a nagyvállalatokkal (pl. Holcim – nyergesújfalui cementgyár, Strabag – bükkösdi mészkőbánya), de az ökológiai lábnyom csökkentésére, a pazarló fogyasztói életmód megváltoztatására irányuló szemléletmódjuk alapvetően ellentétben áll a reklámok és a marketing fogyasztásösztönző világával is.[…]
Néhány évvel ezelőtt még heves támadások érték azt a szervezetet, amelyik bármilyen nagyobb vállalattal szóba állt, mára azonban némi elmozdulás, finomodás figyelhető meg e téren: kisebb vagy nagyobb hírverés mellett, de a legtöbb nagyobb költségvetésű szervezet támogatói között megjelentek az üzleti szféra szereplői.[…]
A cikk teljes szövege a civil szektor egyéb szegmenseit elemző tanulmányokkal együtt a Civil Szemle most megjelent számában olvasható.
