Alig csökken a felszíni vizek foszforterhelése, a talajvizek nitrátosodása. Nincs ökológiai, vízgyűjtő szemléletű agrár- és földhasználati politika a Balaton vízgyűjtőjére, a hazai nagy árterekre…
Persányi Miklós a szeptember 29-i számban Balatoni vita, a Sión túl címmel számolt be a Balaton körüli helyzetről. Én itt most csak a vízgyűjtő-gazdálkodás kérdéséhez kívánok hozzászólni, amit a miniszter úr nem nagyon helyezett előtérbe, és hiányolható is a kormányzati integráció ezen a területen.
Ma már a politikusok is túl vannak azon a felismerésen, hogy a felszíni és a felszín alatti vizek állapotát az ipari és a lakossági hatások mellett a mezőgazdasági rendszerek (szántóföldi művelés, szőlészetek, állattartó telepek stb.) befolyásolják. A Balaton és vízgyűjtőjének tápanyagterhelésénél a fenti három szektor azonos arányú felelősségét állapították meg az akadémikusok. Az eredmények a szántókról, szőlőkről lejutó tápanyagterhelés csökkentése terén a legszerényebbek. Alig csökken a felszíni vizek foszforterhelése, a talajvizek nitrátosodása.
Nincs ökológiai, vízgyűjtő szemléletű agrár- és földhasználati politika a Balaton vízgyűjtőjére, a hazai nagy árterekre, Szigetközre, pedig a probléma “politikai felismerése” nálunk is megtörtént már, mint másutt Európában, csak a cselekvési hajlandóság Pató Pál-os. Az említett erületeken tovább folytatódik a búza- és kukoricacsata, s ennek isszuk a levét. Képletesen és valóságosan is.
A kérdés ugyanis az, hogyan kellene a mezőgazdaságnak hozzájárulnia az EU legerősebb környezetvédelmi, vízvédelmi irányelvének célkitűzéseihez, a vizek jó ökológiai állapotának eléréséhez. A környezetbarát földhasználatra egy sor működő európai példát tudunk, és néhány hazait is. Ilyen pl. a tiszai, Nagykörű térségében folyatott ártéri rehabilitáció. A Balaton vízgyűjtőjén is mást kell csinálni, mint eddig, meg kell változtatni a személetet és a termelési gyakorlatot.
A tavak környezetében és a folyó menti vízbázisok térségében erdősítésre, gyepesítésre, az árterek rehabilitációjára van szükség, és ezt az EU közös mezőgazdasági politikájának második pillére anyagilag is támogatja, ha a tagországok pályáznak rá. Elemi érdekünk, hogy a lehetőségeket megragadjuk, és “forrást” szerezzünk vizeink védelmére, úgy, hogy a területek gazdái is jól járjanak, és az érzékeny területeken szántó helyett vizet, rétet és erdőt műveljenek. Akár 2000 hektáron, sőt, ahol az még indokolt, ésszerű és költségkímélő megoldás, még nagyobb területen is fel kellene adni a már kialakult földhasználatot. Hogy ne az iparszerű mezőgazdaság “levéből”, hanem “csak tiszta forrásból” merítsünk.
Márkus Ferenc a WWF Magyarország igazgatója
Kapcsolódó anyagok:
