A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: www.mfor.hu

Az amerikai dél-karolina kiemelt figyelmet fordít az elektronikus hulladék visszagyűjtésére és újrahasznosítására. Amerikában minden nap körülbelül 137 000 számítógépet és 356 000 mobiltelefont hajítanak ki a környezetvédelmi ügynökség becslése szerint.

A standard televízió üvege legalább 4 font higanyt tartalmaz, mely felhalmozódik a halakban és szaporodási elégtelenséget okozhat, illetve vesebetegséget. A kutatás szerint az osztriga kiváltképp érzékeny a cadmiumra, mely szokásos, ám mérgező eleme a hagyományos félvezetőknek. Ennek ellenére mindössze 7 dél-karolinai állam indította el újrahasznosítási tervét, köztük Charleston, amelyik elsőként valósította meg e-hulladék programját az államban. Idén Dorchester és Georgetown államok kezdték visszagyűjteni a számítógépeket és egyéb műszereket.

Az Egészségügyi és Környezetfelügyeleti Minisztérium tavaly 175 000 dollárt fordított az elektromos szerkezetek begyűjtésére és újrahasznosítására. Mindezek ellenére a helybéliek kevesebb, mint 2 százalékát hasznosították az elektronikus szemétnek. Körülbelül 55 000 tonna mobiltelefon, számítógép és TV landolt a South Carolinai szeméttelepeken.

A helyi hatóságok szerint a büntetés jó módszer lenne, de jelenleg nincs kiépítve a megfelelő infrasturkúra. De egy Sumter-i demokrata, Sen Phil Leventis jelenleg is minden eladott új televízióhoz 5 dolláros pótdíjat számol fel, ezzel fedezve az újrahasznosítás költségeit. A folyamat működőképes lehet, hiszen a gumiabroncsok és a motorolaj eladása során is hasonlóan lépnek fel az illetékesek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás