A rovat kizárólagos támogatója

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik aláírták a Budapesti Corvinus Egyetem által indított petíciót, és kiálltak az Egyetem egységéért, a Budai Campus megmaradásáért. Az interneten közel 16.800 aláírás gyűlt össze, ami az aláírók ügy iránti elkötelezettségének értékes, figyelmet érdemlő bizonyítéka.

Tisztelt Kollégáink, mostani és volt Hallgatóink, kedves Barátaink!

Jelen levelünkkel tájékoztatást kívánunk adni a petíció elindítása óta kialakult helyzetről.

Június folyamán az illetékes államtitkárral folytatott tárgyalás alapján lehetőséget kértünk és kaptunk, hogy e hónap végéig benyújthassuk javaslatainkat, elképzeléseinket. Tesszük ezt annak a meggyőződésünknek maradéktalan fenntartása mellett, hogy a Corvinus több mint egy évtized óta kialakított egységét meg kell őrizni! És tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy a Corvinus az ország egyik legjobb, hat kari szinten, a képzések nagy részében piacvezető egyetem, komoly hazai és nemzetközi reputációval. A kormányzati elvárás a belső integrációra és az egyetemek közötti együttműködés szerződéses rögzítésére vonatkozott, különös tekintettel a SZIE és a BME intézményekre.

Javaslataink olyan területeket érintenek – a minisztériumi felvetéseknek, elvárásoknak megfelelően –, amelyekkel a Budai és Pesti Campus közötti együttműködés tovább erősíthető, illetve megteremthető azokon a képzési és kutatási területeken, ahol az elmúlt 10 évben nem alakult ki ésszerű együttműködés. A belső integráció lassú folyamat, erősítése természetesen szükséges, de hangsúlyozni kívánjuk, hogy a BCE hat kara között ma is jelentős kooperáció van! Hiszen vannak közös szakok, s azon túl rendszeres átoktatás a kari képzések keretében, továbbá voltak, vannak közös kutatások, pályázati projektek, amelyek a további együttműködést is megalapozták, mint például a TÁMOP kutatások vagy a hat kart összefogó TÉR-IDŐ tematikus kutatási központ. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy hat, merőben eltérő profillal jellemezhető egyetemi kar együttműködési lehetőségeinek áttekintése, új utak nyitása folyamatos feladata a mindenkori vezetésnek. Most megfogalmazandó javaslataink, reményeink szerint tovább erősítik majd az integrációt, növelve ezzel az egyetem hatékonyságát és eredményességét is. Át kell gondolnunk a társegyetemekkel való együttműködést is az államtitkárság javaslata értelmében, jóllehet messze nem csak a fenti két egyetemmel, hanem Budapest legtöbb egyetemével oktatási/kutatási kapcsolatban állunk, és együttműködési szerződéseink is vannak.

Az államtitkárság részére átadott stratégiai elképzeléseink fogadtatásáról soron kívül tájékoztatjuk majd valamennyi tisztelt pártolónkat, petíciónk minden aláíróját.

Számítunk arra, hogy a részben már megkezdődött nyári szünet ellenére, a Budapesti Corvinus Egyetem ügyét és a Budai Campus jövőjével kapcsolatos kormányzati szándékot a már tapasztalt aktivitással továbbra is figyelemmel kísérik/kíséritek. Tisztelettel kérjük mindenki segítségét ahhoz is, hogy tovább bővüljön az aláírók köre! Bízunk abban, hogy ezen az információs csatornán – szükség esetén – haladéktalanul értesíteni tudjuk valamennyi, az egyetemünk, s vele a Budai Campus és az Arborétum sorsa iránt aggódó barátunkat, és továbbra is számíthatunk megtisztelő segítségükre/segítségetekre.

 

Tisztelettel és üdvözlettel: 
a Budapesti Corvinus Egyetem

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás