Nem támogatják Németországban a belvárosi útdíjat
Ellenállásba ütközött a zöldpárti politikus, Albert Schmidt javaslata a londoni mintára a német nagyvárosokban is bevezetendő belvárosi útdíjjal kapcsolatban.
A zöldek közlekedéspolitikai szóvivője a Bild am Sonntag című lapnak elmondta, hogy Londonban nagy sikert aratott az útdíj, és mivel Németországban is problémát okoz a nagyvárosok autóforgalmának növekedése, ki kellene próbálni egy hasonló rendszer bevezetését. A bevételeket a tömegközlekedés fejlesztésére lehetne fordítani – mondta Albert Schmidt.
Dirk Fischer kereszténydemokrata képviselő a Tagesspiegel am Sonntag című újságnak úgy nyilatkozott, hogy az útdíj bevezetése a belvárosok további elnéptelenedéséhez vezetne, amit feltétlenül meg kell akadályozni. A környezetvédelmi minisztérium úgy reagált Schmidt javaslatára, hogy a belvárosi útdíj bevezetésének egyelőre nincsenek meg a jogi feltételei.