Madármegfigyelés az MME táborában Bodrogkeresztúrnál
Hahó, madarászok! Itt vagyok! Jöjjenek át értem, kérem! A Bodrog túlsó, bal partján álló tábor felé kiabáltam, tenyeremből tölcsért formálva. Hamarosan megjelent a vízen egy kenu, benne egy jókedvű férfi, és mondta: Jövök már! Visszafelé már együtt eveztünk Majercsák Bertalannal.
kupaktanács.jpg
Így érkeztem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Zempléni csoportjának bodrogzugi táborába. Az egyetlen kapocs a civilizációval ez a kenu volt. A bodrogkeresztúri “Meredek”-ként ismert partszakaszon volt a megfigyelőhely. A part közelébe érve érződött a bogrács alatt pattogó tűz füstje. Megtudtam az okát is: melegedett a reggeli. Friss lecsó, hatalmas darab kolbászokkal, és akinek ez nem ízlett volna: ott volt a szárított vargányából készült gombaleves. Én mindkettőt megkóstoltam, csodálatos reggeli volt. A kilenc gyerek tehát nem panaszkodhatott az ellátásról. Sátorban aludtak, és egyszer az eső is elkapta őket. De az ott szerzett élmények mindenért kárpótolták őket. Hajnalban keltek, megnézték a négy hálót. Egy bokorcsoport és egy kis holtág rejtette azokat. A gyerekek – felnőttek felügyeletével – félóránként figyelték a hálókat, estig. Akkor pedig jött a tábori élet sok megszokott kelléke: beszélgetés, dalolás, meg persze tábortűz. Hogy napközben mivel töltötték az időt? Erre Varga Sándorné adta meg a választ. A bodroghalmi általános iskola 7. osztályának vezetője elmondta: a tábor nemcsak a természet megismerése, szeretete szempontjából fontos, hanem a közösség formálása miatt is. Amikor egy nagy eső után tüzet akartak rakni, akkor először a korábban – szintén együtt – gyűjtött fát kellett megszárítani. Beszélgetésünk alatt gőzölgött mellettünk a bogrács, és melegedett a mosogatáshoz kellő víz, ami szintén közös feladat – mondta el a tanárnő. De a gyerekek – szigorúan felnőttek vezetésével – kis kirándulásokat is tehettek a Bodrogon, a korábban már említett kenun. Közben elkísértem egy “hálónéző” útjára a fiúkat.
VT jégmadár.jpg
Az egyik hálóban egy jégmadár volt, majd egy cankó. Ez utóbbinak a pontos meghatározása Serfőző Józsefre várt, aki a tábort vezette, és szakmailag irányította. A biológus most éppen polgári szolgálatát tölti az MME zempléni csoportjánál. Ő a tábori asztalnál elővette szaktudását és határozóit, és rövid keresés után megállapította: a kezében tartott madár erdei cankó. Nálunk nem fészkel, csak átvonul. Érdekes történésnek voltam szemtanúja a jégmadárral kapcsolatosan. Miután pontosan regisztrálták az adatait, óvatosan megsimogatva az egyik, sárospataki kisfiú nyitott tenyerébe adták, majd lerakta egy lócára. A jégmadár csak akkor szállt el, amikor Serfőző József újból megsimogatta, és a nyílt víz felé dobta. Ilyet még életemben nem láttam, de a jelenlévők közül sem sokan.
Varga Sándorné azt is elmondta: a táborba évről-évre több a jelentkező. A gyerekek az itt töltött napok után értő szemmel figyelik a természetet, madarakat. De erről nem beszélni kell, ezt meg kell élni – mondta ki a végszót Varga Sándorné.
Akinek felkeltettük érdeklődését a madarászás iránt, az jelentkezhet az MME budapesti központjában egy rövid bemutatkozó levéllel. A zempléni elszántak levelüket Balogh Katalinnak is küldhetik, a 3561 Felsőzsolca, Nagyszilvás u. 11. címre.
VT jégmadár2.jpg
Fotók: Vincze Tamás
