Világszerte, így nálunk is egyre komolyabb gondot jelentenek az elektronikai-műszaki hulladékok. Becslések szerint Magyarországon évente legalább százezer tonna különféle ilyen berendezést – főként tévét, porszívót, mosógépet – dobnak ki, de közülük csak a hűtőgépek ártalmatlanítása megoldott.
Évről évre meredeken nő a feleslegessé vált, kidobott elektronikai eszközök száma. A műszaki hulladékok ártalmatlanítása a hűtőgépek kivételével egyelőre megoldatlan. Csupán néhány hazai gyártó és importőr szervez alkalmanként egy-egy csereakció során begyűjtést. Sokan így a kisebb méretű ócska műszaki cikkeket a szemétbe dobják, a nagyobbaktól pedig lomtalanítások alkalmával szabadulnak meg.
Mivel az elektronikai termékek több-kevesebb veszélyes anyagokat is tartalmaznak, kommunális hulladék közé keveredésük komoly kockázatot jelent. A tévék képcsöveiben, számítógép-monitorokban éppen a legmérgezőbb nehézfémek – ólom, kadmium – találhatók, de a kondenzátorok, folyadékkristályok, azbeszt stb. is a veszélyes hulladékok közé tartoznak.
Az idén életbe lépett hulladékgazdálkodási törvény általánosságokon túl (megelőzés, minimalizálás, hasznosítás elve) nem szab konkrét feltételeket a műszaki cikkek gyártói, forgalmazói számára. Ennek oka – tudtuk meg Markó Csabától, a környezetvédelmi tárca (KÖM) munkatársától – hogy még nem lépett életbe az elektronikai hulladékokra vonatkozó uniós direktíva.
Átfogó szabályozás hiányában általánosságban megállapítható: a használók leleményességén, felelősségérzetén múlik, mit kezdenek feleslegessé váló műszaki-elektronikai cikkeikkel. Magyarországon pillanatnyilag a gyártókat, forgalmazókat semmi nem kötelezi arra, hogy gondoskodjanak hulladékká váló termékeik ártalmatlanításáról.
Mivel a legnagyobb elektronikai cég, a Videoton ma már nem saját márkanévvel forgalmazza termékeit, a székesfehérvári gyár sem veszi vissza korábban gyártott készülékeit. Ez a helyzet több más, a privatizálás után profilt váltó cégre érvényes.
Biztató kezdeményezések azért már mutatkoznak: egyre gyakrabban szerveznek hazai gyártók, kereskedők csereakciókat, melynek keretében visszavesznek használt berendezéseket. Az utóbbi időben a Murányi Kereskedőházban például így lehetett újra cserélni Samsung tévéket, vagy Braun villanyborotvákat, de a Keravillnál is rendszeresen indítanak hasonló akciókat. Szervezett begyűjtés hiányában azonban a háztartási műszaki cikkek jelentős része ma még a szemétbe vagy lomtalanításkor az utcára kerül.
Mivel az irodákban, intézményekben egy-egy fejlesztés, költözés alkalmával egyszerre keletkezik jelentős mennyiségű elektronikai hulladék, begyűjtésük könnyebben megoldható. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben több kisüzem szakosodott elavult hivatali számítógépek, faxok, másolók stb.szétszerelésére.
Világszerte az újrahasznosítás legnagyobb akadálya, hogy a feldolgozás költségei meghaladják a hulladékokból kinyerhető, hasznosítható anyagok értékét.
A bonyolultabb, sok anyagfajtából, alkatrészből álló termékek – számítógépek, tévék, monitorok – bontásához sok esetben drága kézi munkaerő szükséges, s ez ráfizetésessé teszi ezt a tevékenységet – mondta érdeklődésünkre István Zsolt, a hazai elektronikai hulladékot újrahasznosító ipar megalapozására programot indító Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet (Baylog) osztályvezetője.
A néhány újrahasznosítással foglalkozó hazai cég komoly gondokkal küszködik. Nehéz eladni a szétszerelés után keletkező hulladékanyagokat. Akadályozza a fejlődést a viszonylag kicsi belső piac is. Egyes cégek ugyanakkor már felismerték a hulladék reciklálásában rejlő üzletilehetőségeket. Igaz, a szétszerelt számítógépekből, tévékből, monitorokból kiszedett nyomtatott áramköröket a vállalkozások kénytelenek Svédországba küldeni, ahol kohászati eljárással nyerik ki belőlük az értékesebb nemesfémeket, aranyat, ezüstöt, palládiumot. Ez ugyanis csak nagy mennyiségnél lehet nyereséges. István Zsolt szerint megoldást az jelentene, ha a gyártók, forgalmazók állami támogatással a termékdíjas, államilag támogatott hűtőgép-ártalmatlanító rendszerhez hasonló programokat szerveznének a többi műszaki termékre.
Információink szerint a várhatóan még idén ősszel megjelenő uniós direktíva – s ennek nyomán majd a hazai szabályozás is – a “szennyező fizet” elvre épülő gyártói felelősség alapján szabja majd meg a kötelezettségeket.
A tervek szerint termékfajták szerint meghatározzák a visszagyűjtési arányt, és kötelezik a gyártókat a veszélyes anyagoktól (ólom, kadmium) mentes, már az újrahasznosítás megkönnyítését figyelembe vevő termékek kifejlesztésére.
Monitorhegyek a szemétben
Nincsenek megbízható adatok a hazai elektronikai-műszaki hulladék éves mennyiségéről. Az irodákban, hivatalokban leselejtezett eszközökről átfogó felmérés nem készült.
A háztartási műszaki hulladékok száma, mennyisége viszont a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai alapján viszonylag pontosan meghatározható. A KSH adatai szerint csaknem minden háztartásban (akad ahol több is) van televízió, számuk tavaly meghaladta a 3,5 milliót. Mivel ezeket nálunk átlagosan 10-12 évente cserélik, évente legalább 300 ezer tévé válik feleslegessé Magyarországon.
Nehezebb megbecsülni a számítógép-hulladék mennyiségét. Az 1,5 millió komputer mintegy 80 százalékát irodák, hivatalok használják. A gyorsan elavuló gépeket ma már a tehetősebb cégek 2-3 évente, a háztartásokban, hivatalokban viszont csak 5-6 évente cserélik. Mivel a régi számítógépek egy részét továbbadják, jelenleg 100 ezer körülire tehető a hulladékká válók száma. Hasonló nagyságrendű potenciális hulladékot jelentenek a kiöregedett képmagnók és a gyorsan elavuló mobiltelefonok. Gyors amortizálódásukat figyelembe véve biztosra vehető, hogy a következő években ugrásszerűen nő majd az elektronikai hulladék mennyisége.
