Hirdetés

A Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete a „TeSzedd!” akció főtámogatójaként, nagyon fontosnak tartja a társadalmi szemléletformálást, amely a minél sikeresebb hulladékgazdálkodást segítheti. Éppen ezért az egyesület Budapesten és 14 megye 25 településén mozgósította tagjait, melyek országos szinten vettek részt májusi 21-i akcióban. A „TeSzedd!” akció napján 70 tonna (300 m³) hulladékot gyűjtöttek be a tagszervezetek, ami az 1,6 millió Ft értékű szolgáltatással a felajánlott kapacitások közel 25%-os kihasználását jelentette.

A HOE az eseményhez nem csak emberi munkaerővel csatlakozott, hanem a cégek felajánlásai révén a vegyes hulladék mellett a gumiabroncsok és a veszélyes hulladékok gyűjtéséhez biztosítottak konténereket, továbbá vállalták mindezek elszállítását, megfelelő kezelését, illetve több cég a lerakás költségeit is fedezte. Több helyen további konténerekkel és szállítókapacitással, valamint tartalék zsákokkal és munkavédelmi kesztyűkkel támogatták az eseményt. Az egyesület fontosnak tartotta az esemény támogatását, hiszen az akció felhívta a figyelmet a hazánk területén illegálisan lerakott szemétkupacok megszűntetésének szükségességére, valamint arra, hogy az ország lakosai közül egyre többen felelős módon részt kell vegyenek a hulladékgyűjtésben, tudatosan vállalva a szelektív hulladékgyűjtést is.

Növelni kell az anyagában hasznosított hulladék mennyiségét! – A Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete (HOE) alapvető jelentőségűnek tartja a keletkező hulladékok anyagában történő hasznosításának előmozdítását. Ezen tevékenység bővülése sikeresebbé teheti a környezetvédelmet, ugyanakkor lényegi gazdasági növekedést eredményezhet a hulladékipar számára, mely erősítheti a hulladékgazdálkodás társadalmi megítélését, hasznosságát is. A HOE a „TeSzedd!” akció főtámogatójaként jelentősen hozzájárult Magyarország megtisztításához, hangsúlyozta a társadalmi szemléletformálás fontosságát, mely segítheti a sikeresebb hulladékgazdálkodás megteremtését.
Évente 4,5 millió tonna települési szilárdhulladék keletkezik, melynek csupán 13%-a kerül anyagában hasznosításra, 9%-a az energetikai hasznosítás, 1%-a komposzt, a maradék rész hulladéklerakókba kerül. Ezen kívül további 15 millió tonna ipari és építési bontási hulladék keletkezik évente.

A hulladékgazdálkodás legfontosabb stratégiai iránya ma hazánkban az anyagában hasznosított hulladék mennyiségének növelése. Magyarországon évente közel 1,4 millió tonna vasfémhulladék, 360 ezer tonna nemvasfém (színesfém) hulladék, több mint 50 ezer tonna csomagolási műanyaghulladék, 400 ezer tonna papírhulladék, valamint 24 ezer tonna akkumulátor begyűjtése és hasznosítása történik meg. A teljes környezetvédelmi-ipar árbevételének 60%-át a hulladékipar adja, ezzel az iparág növekedéséhez legnagyobb mértékben az újrahasznosítás járult hozzá. Mindezeket figyelembe véve a HOE szerint a gazdasági válság után az egyik legjelentősebb kitörési pontnak tartott zöldiparon belül ez az ágazat stratégiai jelentőségű.

A HOE személyes példájával is bizonyítja a szelektív hulladékgyűjtés, valamint az anyagában hasznosított hulladékok kezelése iránti elkötelezettségét, hiszen az elmúlt években tagszervezetei 80-90%-ban járultak hozzá az EU Magyarországgal szemben támasztott hulladékhasznosítási és begyűjtési kötelezettségeinek teljesítéséhez. A HOE célja, hogy mindenki figyelmét felhívja a képződő hulladék megfelelő kezelésének fontosságára (újrahasználat, anyagában történő hasznosítás, energetikai hasznosítás, égetés, korszerű, folyamatosan ellenőrzött hulladéklerakó telepeken lerakás) és a természetben való elhelyezésének veszélyeire.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás