A környezetvédelmi miniszter csütörtökön cáfolta azon véleményeket, melyek szerint a holtágak rehabilitációjára született program nem működik, nincs rá pénz.
Turi-Kovács Béla egy szegedi szakmai nap keretében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a program elindult; ugyan valóban korlátozott mértékben áll rendelkezésre pénz, de több forrás – véleménye szerint – csak akkor várható, ha az első eredmények láthatóak lesznek.
A miniszter úgy ítélte meg, hogy a holtágak az Alföldnek az idegenforgalom szempontjából a legnagyobb értékei, helyreállításuk után olyan vonzerőt jelenthetnek, amely nem pótolható másberuházással, ezért – ígérte – a tárca a lehetőségeihez képest igyekszik minden évben forrást biztosítani erre a célra.
– A támogatás sorrendjét és mértékét az szabja meg, hogy a rehabilitációval hol lehet minél jelentősebb természeti értékeket megmenteni, továbbá olyan lehetőséget biztosítani a környezőtelepüléseken élők számára, amelyek gazdasági előrelépést jelentenek- tájékoztatott a miniszter.
A szaktárca vezetője hangsúlyozta: a holtág-programot folytatni, s az ökoturizmus keretében fejleszteni kell.
Turi-Kovács Béla Szegeden aláírta a Holt-Maros rehabilitációjának több mint 410 millió forintos kormányzati támogatásáról szóló szerződést, amelyet ellátott kézjegyével Bartha László polgármester is.
A Holt-Maros rehabilitációjának első üteme a felső szakaszt érintette, a munkálatokat 2000-ben végezték, azóta jelentősen javulta környezet állapota, a holtágban kialakult a vízi élővilág.
Hamarosan elkezdődik a második ütem: a meder rendezésével, kotrásával kívánják megszüntetni a jelenlegi “mocsaras jelleget”, a víz frissítését.
Az önkormányzat sikeres pályázatának eredménye, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium 205,5 millió forint vissza nem térítendő, valamint ugyanekkora összegű visszatérítendő támogatással járul hozzá a Holt-Maros csaknem 750 millió forint költségűre habilitációjához
2002. február 21.