Avagy hogyan mérgezheti meg a Világbank Kelet-Európát – újra
Miközben az öltönyös urak összeülnek a budapesti Intercontinental szállóban, sötét felleg borul Kelet-Európára és Közép-Ázsiára. 1990 óta a Világbank több mint 7 milliárd USA dollárt költött ebben a régióban olajipari, bányászati és földgázkitermelési projektekre. S a lazacot és a süteményeket élvezve a küldöttek azt hivatottak megvitatni, hogy ez a program segített-e a szegényeken. Ezzel egyidejuleg a Bank egy új, veszélyes hitel jóváhagyását fontolgatja a romániai Verespatak (Rosia Montana) település alatti arany kitermelését támogatandó. Ha egy röpke pillantást vetnének a küldöttek a Dunára, az már emlékezetükbe idézhetne egy tanulságos esetet.
Másfél évvel ezelőtt a Tiszán és a Duna alsó folyásán az élővilág jelentős részét elpusztította a nagybányai baleset során elszabadult cián. Ez a szennyezés a legsúlyosabb környezeti katasztrófának számított Európában Csernobil óta. Mintegy 100 ezer m3 cián- és nehézfém tartalmú zagy ömlött a Tiszába. Románia belső részében, a Tisza vízgyűjtőjében egy újabb veszélyforrás keletkezhet: a tradicionálisan mócok által lakott völgyben, Verespatak település alatt több arany rejlik, mint Nagybánya környékén.
A Gabriel Resources kanadai bányavállalatnak nem volt könnyű dolga. Megkapták ugyan 1999-ben az engedélyt a Verespatak térségében található arany kitermelésére, azonban honnan szerezzenek anyagi támogatást egy újabb potenciális katasztrófához, ugyanazon régióban? James Bondot, a Világbank bányászati osztályának korábbi igazgatóját hívták segítségül. És noha a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) még nem döntött a finanszírozásról, az, hogy komolyan vizsgálják a támogatás lehetoségeit, már biztonságérzetet ad a külföldi befektetőknek.
A koncessziós jogot nyílt versenytárgyalás nélkül ítélték oda a Gabriel Resources cégnek, melynek ez az első bányászati beruházása. A vállalat vezérigazgatóját egyébként már kétszer ítélték el heroinkereskedelem miatt.
A projekt mintegy 4500 embert kedvezőtlenül érintene: csupán Verespatakon mintegy 750 családi gazdaságot és 138 lakóépületet kellene felszámolni és máshova telepíteni. Az IFC tervei szerint ugyanakkor legjobb esetben is 3000 munkahelyet teremtene a beruházás.
“A tény, hogy a Bank egyáltalán fontolóra veszi ennek a projektnek a finanszírozását azt sugallja, hogy nem képesek tanulni a múltból és hallgatni az emberekre. Verespatak lakosai tudják, hogy ez a beruházás katasztrofális lesz az életükre és a földjükre nézve” – nyilatkozta Stephanie Roth, az Alburnus Major nevu, a projektet ellenző helyi társadalmi szervezet képviselője.
A Gabriel Resources már megkezdte az áttelepítést, s azt állítja, hogy a Világbank nem önkéntes kitelepítésre vonatkozó irányelvének szellemében cselekszik. Az áttelepítést nem előzte meg környezetvédelmi engedély, sem az érintett lakossággal folytatott konzultáció, bár ezek alapkövetelmények lennének.
***********
A Világbank ezen a héten Budapesten rendezi a “Kitermelo iparágak felülvizsgálatának” (EIR) konzultációját a kelet-európai és a közép-ázsiai régió számára.
A Rosia Montana-i terv háttere (az Alburnus Major közreadásában):
A Gabriel Resources 1997-ben kezdte meg romániai tevékenységét. A vállalat alapítója és elnöke Frank Timis, aki 1978-ban szökött Romániából Ausztráliába. 1990-re Timisre kirótták az első bírságot és elítélték heroinkereskedelem miatt. 1994-ben másodszor is elítélték. A Mining Reporter állítása szerint Timisnek 12,5%-os részesedése és hárommillió részvényre elővételi joga van a Gabrielben. Frank Timis ezzel egyidejűleg a kanadai tőzsdén jegyzett European Goldfields elnöke, vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke. Továbbá jelentős részesedése van a Deva Gold vállalatban, amely a Castle Europa (a Gabriel 60%-os tulajdonú leányvállalata), a Minvest és három állami tulajdonú bányatársaság által alapított konszern. (A három román állami cég a Certej, a Zlatna, a Bolcana és a Baita-Craciunesti kincseinek kiaknázását célozza.)
2002. április 1-jén a Gabriel Resources Mike Steynt nevezte ki a verespataki projekt igazgatójának. Steyn elozoleg a Gold Fields Ghana Ltd. regionális igazgatója volt, ahol 20 ezer helyi lakos és kézi erővel dolgozó bányász kitelepítéséért volt felelos – mindez a Tarkawa aranybánya feltárása érdekében. 1999-ben a rendorség kilenc embert lott agyon vagy sebesített meg, amikor ezrek tiltakoztak a Goldfields Ghana-nál történt tömeges elbocsátások miatt. Az elbocsátások oka az volt, hogy a vállalat a működési költségek csökkentése céljából átállt a külszíni, ciános átmosással történő termelésre. Ez a bánya okozta Ghána legnagyobb környezeti katasztrófáját 2001 októberében, amikor több ezer köbméter cián- és nehézfém tartalmú bányászati szennyvíz szabadult el, elpusztítva a közeli folyó élővilágát és több, mint ezer embert fosztva meg az ivóvíztől.
További információ az EIR-rol és a verespataki projektről: Feiler József, KKE Bankfigyelő Hálózat, mobil: 30/436-5122
Budapest, 2002. június 18.
