Dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke – dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter kezdeményezése és dr. Medgyessy Péter miniszterelnök előterjesztése alapján az Államalapítás Ünnepe, Augusztus 20. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést adományozza:
1. Dr. Rékási József úrnak, a természettudomány doktorának,a Pannonhalmi Bencés Gimnázium nyugalmazott gimnáziumi tanárának, a több mint négy évtizedes magas színvonalú, példamutató oktatói, kutatói és nevelői tevékenységének elismeréseként.
2. Dr. Simon Tibor úrnak, a biológiai tudomány doktorának,nyugalmazott egyetemi tanárnak, a természetvédelmi kutatás és oktatás terén végzett, több mint öt évtizedes, nemzetközi körökben is elismert kiemelkedő munkásságáért.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozza:
1. Füri András úrnak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettesének, a természetvédelem érdekében hosszú idő óta kifejtett magas színvonalú szakmai, vezetői tevékenységének elismeréseként.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozza:
1. Dr. Filotás Ildikó úrhölgynek, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Hatósági és Jogi Főosztálya vezetőjének, a vízügyet szolgáló sok éves magas színvonalú jogalkotói és vezetői munkájának elismeréseként.
2. Ivaskó Lajos úrnak, a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyószabályozási osztályvezetőjének, a több mint három évtizedes szakmai és vezetői tevékenysége, különösen a folyószabályozás, valamint árvízvédekezés során tanúsított helytállása elismeréseként.
3. Dr. Joó Ottó úrnak, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség nyugalmazott igazgatójának, a környezetvédelem ügyét szolgáló több évtizedes kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként.
4. Kalocsa Béla úrnak, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság informatikai csoportvezetőjének, a vízügy szolgálatában, továbbá a természet, a vízi környezet és az élővilág védelme érdekében több mint három évtizede végzett kiemelkedő munkájáért, példamutató közösségi tevékenységéért.
5. Dr. Károlyi Csaba úrnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezetőjének, a vízügy érdekében huzamos időn át kifejtett magas színvonalú szakmai, vezetői munkájáért, különösen az ágazati tervek készítése, az árvízvédekezés, a károk helyreállításának szervezése terén kifejtett tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából.
6. Dr. Kovács Endre úrnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezető-helyettesének, jelenleg szaktanácsadónak, a környezetvédelem és ezen belül a levegőtisztaság-védelem területén végzett több évtizedes, magas színvonalú, eredményes munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából.
7. Nagy Ferenc úrnak, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének, az Észak-magyarország árvízvédelmi rendszerének fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért.
8. Pannonhalmi Miklós úrnak, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízikörnyezet-fejlesztési osztályvezetőjének, a jövő vízgazdálkodását meghatározó Európai Uniós Víz Keretirányelv nemzetközi szakmai munkacsoportja tevékenységében való aktív közreműködéséért, a magyar vízgazdálkodás eredményes képviseletéért.
9. Rémai János úrnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezetőjének, a vízügy érdekében négy évtizeden át végzett magas színvonalú szakmai, vezetői munkájáért, különös tekintettel a vízbázis védelem, az ivóvíztisztítási, a szennyvízelvezetési és –tisztítási célprogramok elkészítésében kifejtett tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából.
10. Szabó Sándor úrnak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökének, a vízügyi szolgálatban több mint három évtizede végzett, magas színvonalú szakmai, vezetői munkájáért.
11. Török Imre György úrnak, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának, a több mint négy és fél évtizedes vízügyi hatósági, vízkészlet-gazdálkodási, árvíz-, belvíz- és vízminőségvédelmi területen végzett magas színvonalú szakmai és vezetői munkájáért.
Augusztus 20-án a Parlamentben rendezendő ünnepségen való átadással – a Magyar Köztársaság elnöke a környezetvédelmi és vízügyi miniszter kezdeményezése és a miniszterelnök előterjesztése alapján
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE kitüntetést adományozza:
Rakonczay Zoltán úrnak, a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium nyugalmazott miniszter-helyettesének, egyetemi oktatónak, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnökének, a magyar természetvédelem intézményrendszerének megteremtésében végzett, egész életpályáját átölelő – nemzetközi körökben is elismert kiemelkedő munkásságáért.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetést adományozza:
Fazekas László úrnak,a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának, a közel négy évtizedes szakmai életútja elismeréseként, különösen a felső-tiszai árvízvédelem terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést adományozza:
Dr. Aradi Csaba úrnak, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjének, a természetvédelem érdekében kifejtett több évtizedes – nemzetközi körökben is elismert – kiemelkedő szakmai, oktatói és vezetői munkásságának elismeréseként.
Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter – Augusztus 20. alkalmából –a szakterületükön végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként – a munkáltatói jogkört gyakorló vezetők javaslata alapján –
MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL kitüntetést adományoz
1. Dr. Balásházy László úrnak, a KvVM Víz- és Talajvédelmi Főosztály helyettes vezetőjének
2. Balogh Tibor úrnak, a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség laborvezetőjének
3. Baross Gábor úrnak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság geológiai felügyelőjének
4. Berziné Mátyás Julianna úrhölgynek, Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság munkaügyi csoportvezetőjének
5. Bolyákiné Németh Ilona úrhölgynek, a KvVM Pénzügyi és Számviteli Főosztálya főelőadójának
6. Bruszt Jánosné úrhölgynek, a KvVM Ügykezelési részleg munkatársának
7. Czirák Zoltán a KvVM Nemzetközi Környezetpolitikai Főosztálya tanácsosának
8. Dr. Csevár Antal úrnak, a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezető-helyettesének
9. Csukárdi Katalin úrhölgynek, a Vízügyi Múzeum és Levéltár levéltári informatikusának
10. Dancsókné Fóris Edina úrhölgynek, a KvVM Környezetpolitikai és Stratégiai Főosztály vezető tanácsosának
11. Dóka István úrnak, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gátőrének
12. Fehér Tamás úrnak, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség személyügyi tanácsadójának
13. Forgách Balázs úrnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi tájegységvezetőjének
14. Fülöp Szilárd úrnak, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság főtanácsosának
15. Dr. Gőri Szilvia úrhölgynek, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakfelügyelőjének
16. Grubisics József úrnak, a Tiszamenti Vízművek Rt.telepvezetőjének
17. Gyarmati István úrnak, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének
18. Hajdu Tamásné úrhölgynek, a KvVM Pénzügyi és Számviteli Főosztálya főelőadójának
19. Hegyi Kálmán úrnak, Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság MBSZ vezetőjének
20. Herczeg Zoltán úrnak, a Környezetgazdálkodási Intézet project managerének
21. Hizsnyik Géza úrnak, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség mérőállomás vezető helyettesének
22. Dr. Hoffmann Orsolya úrhölgynek, a KvVM Birtokügyi és Agrárharmonizációs Főosztály fogalmazójának
23. Holló Sándor úrnak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság geológiai felügyelőjének
24. Horváth József úrnak, a KvVM Biztonságtechnikai Főosztály vezető főtanácsosának
25. Horváthné Kiss Ildikó úrhölgynek, a KvVM Integrált Szennyezésmegelőzési és Környezetellenőrzési Főosztály osztályvezetőjének
26. Hum Julianna úrhölgynek, a Nemzetközi Támogatások Főosztály tanácsosának
27. Jaksáné Somogyi Margit úrhölgynek, a KvVM Független ISPA Ellenőrzési Osztály osztályvezetőjének
28. Jelinek Gabriella úrhölgynek, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály főtanácsosának
29. Dr. Juhász Tibor úrnak, a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének
30. Kovács Zoltán úrnak, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság építésvezetőjének
31. Kozma Ferenc úrnak. a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gátőrének
32. Dr. László Ferenc úrnak, a VITUKI Rt.
intézeti igazgatójának
33. Ligetiné Nechay Erzsébet úrhölgynek, a KvVM Kutatási és Oktatáspolitikai Főosztálya szakmai főtanácsadójának
34. Lovász Gergelyné úrhölgynek, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt osztályvezetőjének
35. Marjovszky István úrnak,a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének
36. Marschall Ferencné úrhölgynek, a KvVM Települési Vízgazdálkodási Főosztály ügykezelőjének
37. Martincsekné Kovács Judit úrhölgynek, a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi ügyintézőjének
38. Mihály Győző úrnak, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság tájvédelmi szakfelügyelőjének
39. Dr. Modori László úrnak, a KvVM Törvényelőkészítő és Jogharmonizációs Főosztálya tanácsosának
40. Dr. Mohácsi Éva úrhölgynek, a Környezetgazdálkodási Intézet osztályvezetőjének
41. Mogyorósi Sándor úrnak, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület vezetőjének
42. Molnár Béla úrnak, a Dunántúli Regionális Vízmű Rt.fejlesztési igazgatójának
43. Nádasi István úrnak, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság felügyelőjének
44. Nagy József úrnak,az Országos Meteorológiai Szolgálat főosztályvezetőjének
45. Dr. Pernyész István úrnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezető főtanácsosának
46. Petrás József úrnak, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének
47. Polgárné Balajti Margit úrhölgynek, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség hatósági ügyintézőjének
48. Puskás Sándor úrnak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség hulladékgazdálkodási felügyelőjének
49. Pusztai Ferencné úrhölgynek, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének
50. Rácz Ferencné úrhölgynek, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének
51. Réz Miklósné dr. úrhölgynek, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettesének
52. Szabó Pál úrnak, az Észak-dunántúli Vízmű Rt. vízgazdálkodási főmérnökének
53. Szamos Ferenc úrnak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesének
54. Szatmáriné Faragó Zsuzsanna a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség vezető titkárnője
55. Szűrös Jánosné úrhölgynek, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének
56. Dr.Teszárné Nagy Marianna úrhölgynek, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság biológus, tanácsosának
57. Dr. Tihanyi Lászlóné úrhölgynek, a KvVM KAC Koordinációs Főosztály vezető főtanácsosának
58. Tóbiásné Pető Ildikó úrhölgynek, a KvVM Személyügyi Főosztály osztályvezetőjének, mb. főosztályvezetőnek
59. Utassy Tibor úrnak, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület vezetőjének
60. Várnay Gyula úrnak, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság raktárosának
61. Vasas Ágnes úrhölgynek, a KvVM Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály vezető főtanácsosának
62.Vereszky Tiborné úrhölgynek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének
63. Závoczky Szabolcs úrnak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettesének.