Ahogyan dédszüleink meglepődnének, hogy ma mennyit fizetünk a természeti javakért, számunkra is megdöbbentő lesz az a változás, amivel unokáink fognak szembenézni.
A természeti értékek kizárólag akkor kerülnek egyensúlyba a kizsákmányoló termeléssel, ha a természetes élőhelyeket és az élhető környezetet is beárazzuk. A természeti értékek beárazása sokak számára futurisztikus gondolatként hat, de valójában ez a gazdálkodási rendszerünknek ma is részét képezi, csak még nem épült be kellőképpen a köztudatba, bár a folyamat elkezdődött.
Mióta is fizetünk jelentős összegeket az ivóvízért, a szennyvíz vagy a hulladékok semlegesítéséért?
De ide sorolhatjuk a klímaberendezések fenntartását és még számos kiadást. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem volt egyértelmű, hogy a településeken mindenhol csatornázni kell, ma pedig valamilyen szinten mindenki magán viseli a természettől elhódított tér, illetve a környezet szennyezésének költségeit. Ez radikális változás, egy-két emberöltő alatt, olyan átalakulás, amit dédapáink el sem hittek volna. A környezetterhelés ára nemrég még túl speciális tárgykör volt ahhoz, hogy a köztudatba kerüljön: vízdíj, szemétdíj, betegség,… Egy része felvállalható, más része sztochasztikus, és amíg nem minket ér a baj, elviselhetőnek tűnik. De felmérjük a valódi kockázatokat? Az életterünk minőségének megváltozása, a levegő szennyezettsége, az élelem minősége megnövelik a betegségek kialakulásának valószínűségét. Az egyén vajon mérlegeli-e a környezetében lezajló változások hatásmechanizmusát és kihatásait az ő és ismerősei életére vonatkozóan?
Ahogyan dédszüleink számára meglepő lenne, hogy napjainkban mennyit fizetünk ökoszisztéma–szolgáltatásokért, számunkra is megdöbbentő lesz az a változás amivel szembenézünk.
Bakó Gábor írása: A jövő kihívásai >>>
