Hirdetés
greenfo/MTI

Mesterséges szigetet építenének Velencében a Szent Márk tér közeléből kitiltott óceánjáróknak egy közelmúltban ismertetett, a környezetvédők által is támogatott terv értelmében, amelyet még a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A Venis Cruise 2.0 elnevezésű projekt értelmében egy 940 méter hosszú és 34 méter széles mesterséges szigetet emelnének a város tengeri kapujánál, amelynél egyszerre akár öt nagy óceánjáró is kiköthetne. A luxushajók utasai a mesterséges kikötőből kisebb, környezetkímélő hajókra átszállva nézhetnék meg a város műemlékeit és páratlan panorámáját.

A projektgazdák, köztük a Duferco Engineering multinacionális cég szerint a két év alatt megvalósuló beruházás 128 millió euróból (40 milliárd forint) megvalósítható lenne, és a két évre legalább háromezer, de talán ennél is több munkahelyet biztosítana.

Az óceánjáró sétahajókkal évente kétmillió turista tesz rövid látogatást Velencében, 430 millió euró bevételt hozva városnak és legalább 5000 munkahelyet garantálva. A Costa Concordia 2012. januári katasztrófája óta azonban a velenceiek aggódnak a vízi közlekedés biztonsága miatt, emellett a toronymagas óriáshajók sűrű forgalma zavarja a város életét.  A velenceiek gyakran panaszkodnak a hajók környezetkárosító hatásai miatt, emellett környezetvédők attól is tartanak, hogy a hajómotorok keltette rezgés a házak talapzatát is rongálja.

Egy másik terv szerint mélyítenének és kiszélesítenének egy meglévő csatornát, amelyen keresztül az óceánjárók befuthatnának a Velence nyugati peremén fekvő modern személyforgalmi kikötőbe. Ehhez kapcsolódik egy tavaly év végi hír.  Immár lecsillapodhatnak a kedélyek a „lagúnák városában”. Hála a hosszas lakossági nyomásnak, a jövőben sokkal kevesebb tengerjáró hajó érkezik Velence kikötőibe, mivel egy olyan csatornát építenek, amely elkerüli a turistaközpontot. Az olasz kormány – amely korlátozná a turisták számát –, Veneto tartomány és Velence város egyezsége értelmében a 2016-ig megépülő új csatornán fokozatosan terelnék el a helyiek mindennapi életét megzavaró óriáshajókat. A velenceiek gyakran panaszkodtak a rengeteg energiát felhasználó hajók környezetkárosító hatásai miatt. A környezetvédők pedig attól tartanak, hogy a monstrumok a város talapzatát is kikezdik.
 

Forrás: travel.yahoo.com
Forrás: travel.yahoo.com

Főszezonban jelenleg akár napi 9 nagy kirándulóhajó is megfordul a Szent Márk térnél. A jövőben azonban legfeljebb 5 hajó horgonyozhat egy időben, ráadásul csak napfelkelte, illetve napnyugta idején engedélyezik be-, illetve kihajózásukat.  A megállapodás értelmében 2014. november 1-jétől a 96 ezer tonnásnál nagyobb, 3000-3500 utast szállító kirándulóhajók nem használhatják a Szent Márk-medencébe torkolló két nagy csatorna egyikét, a Giudeccát, sőt januártól a kompok forgalmát is megtiltják itt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás