Emberi tevékenység miatt évente körülbelül 2000 tonna higany jut a levegőbe és a felszíni vizekbe. Októbertől nemzetközi egyezmény korlátozhatja a folyékony fém felhasználását.
1956 tavaszán és nyarán sok halász fordult orvoshoz furcsa panaszokkal a Minamata nevű japán kisvárosban. Zsibbadt a kezük és lábuk, nem bírtak lábra állni, járni vagy akár csak megszólalni. A betegek közül tizenheten még az év végéig meghaltak. A vizsgálat szerint metilhigany-mérgezés történt, és az anyag bizonyítottan a közeli Chisso vegyiművekből származott. Az üzemben 1908-ban indult a műtrágyatermelés, 1932-től az acetaldehid-gyártáshoz higanyszulfátot kezdtek használni katalizátorként, aminek melléktermékeként metilhigany keletkezett. Ezt a Chisso szűrés nélkül engedte a tengerbe, és felhalmozódott a halakban.
A hasonló tragédiák esélyét igyekszik csökkenteni az az ENSZ-egyezmény, amelyet október 10-11-én írnak alá Minamatában.
A higanyszennyezés 42 százalékáért az aranykitermelés felelős. Az egyezmény tiltaná a higany alkalmazását a kitermelés során, az intézkedés betartatása azonban kérdéses. 2012-ben 15 millióan foglalkoztak kisipari aranykitermeléssel Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, és legalább 1600 tonna higanyt használtak föl. Ennyi embert nem lehet ellenőrizni, és egycsapásra korszerűbb technológiára átállítani. Az arany világpiaci ára emelkedik, így az arany után kutatók száma biztosan nem csökken.
higany körforgása
Az aranyérchez azért adnak higanyt, mert az valóságos szivacsként szívja magába a sárga fémet. Utána a keveréket elégetik, és az aranyásó tálkájában ott marad a tiszta arany – a tüdejében és a környezetében pedig a higany, méghozzá beláthatatlanul hosszú időre. A perui Madre De Dios szövetségi államban, ahol hagyományosan rengetegen űzik ezt a mesterséget, a helyi lakosok hajszálaiban háromszor annyi higany mutatható ki, mint amennyi az Egyesült Államok környezetvédelmi hivatala (EPA) által megengedett érték.
Mennyi méregről van szó világszinten? Ez is kiderül a folytatásból >>>
