Az egykori Környezet- és Területfejlesztési Minisztérium által szervezett szárazelemgyűjtési program szép csendben meghalt,
pedig az elképzelés tartalmazott számos pozitív gondolatot.
Közben az Oktatási Minisztérium elindított egy hasonló programot, hasonló módszerrel és hasonló edényzettel.
A programból aztán finanszírozási hiányosságok miatt csak egy akció lett, a KTM pénze is elfogyott, s így mindkét kezdeményezés
agonizálni kezdett. Csakhogy az iskolákkal nem közölte senki, hogy ne gyűjtse tovább az elemet, mert nem tudják elszállítani.
A KTM, majd utódja, a KöM ritkán talált néhány száz milliót e célra. Ha talált is, akkor néhány – elsősorban fővárosi – iskolától
szállították el az elemeket. A magukra maradt iskolák többsége azonban – jobb híján – a legközelebbi környezetvédő szervezethez
fordult vagy egyéb alternatív megoldásokat keresett.
Az elem ugyanis ott pihent a suliban. Illetve dehogy pihent: a nehézfém és a sav szétmarta a burkolatot, a savas-rezes-cinkes-
higanyos maradék pedig kiszivárgott… És mivel nem csak elemgyűjtő konténerekben tárolták az anyagot, hanem papírdobozokban,
jutazsákokban és még számtalan módon, a súlyos környezetszennyezés veszélyével kellett — és kell — egyre inkább szembenézniük.
Másrészt az idő múlásával egyre kockázatosabb ennek a “környezeti időzített bombának” a szállítgatása, egyáltalán kézzel történő
érintése is. Sejtéseim szerint több (száz?) tonna elem heverhet itt-ott, szép csendesen, egy-egy sötét sarokban, pincében, sufniban.
Persze volt, ahol nem győzték várni a kamiont, s a hagyományos módszert alkalmazták, azaz elhelyezték a kukában. A szárazelem
I. (legmagasabb) osztályú veszélyes hulladék, amelynek minden grammjáról (elvileg) bevallást kell készíteni a cégeknek, vállalatoknak.
Különleges kezelést igényel, mivel alkotóelemei a környezetre veszélyes anyagokat tartalmaznak. Szállításuk, kezelésük szigorú
előírások alapján történik, s csak évente felülvizsgált engedéllyel rendelkező vállalkozások foglalkozhatnak ilyen tevékenységgel.
Azt már önmagában is problémásnak érzem, hogy a környezetvédelem és az oktatás(!!!) legfelsőbb szervénél dolgozók helyénvalónak
tartották, hogy óvodások és általános iskolás gyerekek I. osztályú veszélyes hulladékokkal foglalkozzanak, ide-oda pakolják,
hurcolásszák és a tanintézményben naphosszat kerülgessék. Ez nem az ő feladatuk! Egészen elképesztő, hogy a szaktárcák megengedhetik
maguknak azt, hogy miután országszerte (kis túlzással) laikusokra bízták az I. veszélyességi osztályú hulladékkal való foglalatoskodást,
kisvártatva fütyüljenek az egészre, magukra hagyva az iskolákat és társadalmi szervezeteket, csináljanak amit akarnak! Kik ennek a felelősei
és hová lettek? A KöM-től kapott legfrissebb információ szerint miniszteri rendelet írja majd elő, hogy a gyártók és forgalmazók –
a megosztott termékfelelősség elve szerint — kötelesek lesznek visszavenni a lemerült elemeket, illetőleg csak azok a kereskedelmi egységek
forgalmazhatják majd a terméket, melyek vállalják a visszavételt. Addig is a KöM — ha éppen van rá pénze és bejelentést kap – olykor-olykor
elszállítja az elemet. (Vidéki iskolák figyelem!!! Ha van elem, akkor érdemes bejelenteni a KGI Környezetvédelmi Intézetének:
Budapest, XI. ker., Aga u. 4,; 209-1000/217 mellék)
További infó: KUKABÚVÁR
