A Kis-Balatonon a hínár megritkulása és a vízszint ingadozása veszélyeztette egyes madarak költését – a természetvédelmi szakemberek viszont segítenek nekik.
A fattyúszerkő régen nagy számban fészkelt a Kis-Balaton I. tározójának területén, ugyanis akkoriban a tározó hatalmas területét beborította a pionír hínárnövényzet. Viszont ez egy idő után átalakult, és kifejlődött a végleges növényzet, ami már nem volt annyira megfelelő a madárfaj számára. A fattyúszerkő nagyon szereti a vidrakeserűfű hínárt, illetve ráfészkel a vizitökre és a tündérrózsára is. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy telep kialakulhasson, kellően nagy kiterjedésű foltokra van szükség. A szerkők ugyanis közel fészkelnek egymáshoz, hogy közös erővel tudják megvédeni fiókáikat a ragadozó madaraktól. A Kis-Balatonon az utóbbi évtizedben a Zimány nevezetű területet kedvelték, viszont a tündérrózsa-hínár foltok ott is kezdtek zsugorodni. Ez elsősorban amiatt következett be, hogy a területen a vízszint nem szabályozható, és egyre gyakoribbá váltak a nyári vízszint-emelkedések, áradások. Ezt nem tudta követni a hínárnövényzet, és sokszor lemosta a hínárfelületről a fészkeket a víz.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) munkatársai tavaly vágtak bele a fattyúszerkő kis-balatoni fészkelésének megsegítésébe.
„Kitaláltuk, hogy segítsünk a madarakon, mivel láttuk, hogy évről évre kisebb a fészkelő állomány. Ha egy kritikus szint alá csökken, akkor megszűnik a telep, mert ez alatt nem tudnák megvédeni a szülők a fiókákat, így inkább lemondanak a költésről” – árulta el kezdeményezésük okát Magyari Máté, a nemzeti park ökológiai szakfelügyelője. „A vízszint-változást követni tudó mesterséges fészektelepet hoztunk létre: fakeretekbe gyephálót erősítettünk, a kereteket erős, az UV-sugárzásnak és a fizikai erőknek ellenálló kötélzettel összefűztük, és lehorgonyoztuk a vízbe. A hálókra pedig vízinövényeket pakoltunk.”
Az elképzelés be is jött, az első évben a szerkők elfoglalták a műfészkeket – összesen hét tálcán volt sikeres költés. A nemzeti parkosok ekkor még kísérleteztek, hogy a madarak mit kedvelnek igazán. Egyes tálcákra nem tettek vízinövényt, másokra igen, egyes tálcákat az eleve ott lévő hínárnövényzetbe helyeztek el, másokat a nyílt vízre, ahol nincs hínár. Utána figyelték, hogy mely műfészkeket preferálják a madarak. „Sikeres volt a beavatkozás, most már tudjuk, hogy mi az, amit kedvelnek ezek a madarak”- számolt be a kísérletek eredményéről Magyari Máté.
„Az idei évben megdupláztuk a fészektálcák mennyiségét, kihelyeztük ugyanarra a területre, aztán jött a májusi “kellemes” idő. A tálcák egy részét az erős szél és hullámzás kivitte a nádas szélébe, a partközelbe. Még azt az erős kötelet is elszakította, amivel lehorgonyoztuk, a növényzetet pedig, amit rápakoltunk a fészkekre, levitte a hullámzás, nem volt ideje rászáradni rendesen. Ki kell kísérleteznünk, hogy az időjárásnak hogyan tudnak ellenállni ezek a mesterséges telepek” – tette hozzá a szakfelügyelő. Június közepén megújították a műfészkeket, de az utána következő viharok megint megrongálták őket. Idén egyébként a többi fészkelő vízimadár is megsínylette az időjárást. A kis-balatoni kormorán-telepeken például 50-60%-os elhullást tapasztaltak a szakemberek a nagy viharok után.
A küszvágó cséreknek a szerkőkéhez hasonló problémáik adódtak az elmúlt hat-hét évben: a nyári magas vízállás rendszeresen tönkreteszi a fészkelésüket. Volt olyan nyár, hogy egymás után négy árhullám jött júniustól augusztusig, és lemosta a fix zátonyokon lévő fészkeket és tojásokat. Nekik szintén a vízszintváltozástól független fészkelő területet szeretnének biztosítani a nemzeti park munkatársai. Kollégájuk, Nagy Lajos a várpalotai halastavakon már egy létrehozott egy működő modellt: egy mólót épített a madaraknak, ami lényegesen magasabban van, mint a nyári vízállás. Így ha esetleg megemelkedik a víz, nem tudja lemosni róla a tojásokat. Erről a mólóról pedig egy beszálló vezet a vízbe, amin a fiókák szépen föl-le tudnak gyalogolni a víz és a fészkelő-terület között. A kis-balatoni változat még nincsen kész, most épül komoly fizikai munkával. Magyari Máté és kollégái oszlopok lábára öntöttek betontuskót, ezáltal a mólót talán annyira meg tudják alapozni, hogy azt semmilyen hullámzás ne tudja szétmozgatni. A betontuskós oszlopokat aztán egyenként behajózták a vízbe, ahol lehelyezték őket. Most már állnak az oszlopok, és a tetejükre kell deszkából egy mólót varázsolni, amire egy néhány centiméteres murva- vagy sóderréteg kerül, és ezt várhatóan a következő évben igénybe fogják venni a madarak.
Kapcsolódó anyagok:
