Nyakunkon a világvége, és ez már nemcsak üres fenyegetés, hanem maga a valóság. De hogy pontosan mi, mikor és hogyan fog megtörténni, és milyen okokból jutottunk el ide, arról a téma szakértőjével, Stumpf-Biró Balázzsal beszélgetett a welovebudapest.
We Love Budapest: Pár éve hallottam először az ún. összeomlás-kutatásról. Ez egy régi tudományág, kutatási terület, ami azért került az érdeklődés fókuszába, mert az ezredforduló óta egyre divatosabbá vált a világvége téma, a „mind meghalunk” gondolat, vagy ez egy teljesen friss dolog, amit a világban tapasztalható, egyre szorítóbb problémahalmaz hívott életre?
Stumpf-Biró Balázs: Ez egy még formálódóban lévő, multi- és interdiszciplináris tudományág, ami azt igazolja, hogy a világban minden mindennel összefügg, és hogy azok a rendszerszintű változások, amelyekben már benne vagyunk, illetve amelyek részben még előttünk állnak, azok az életünk minden területét érintik, illetve érinteni fogják. Ezért ha érdemben szeretnénk valamit kezdeni ezzel a változáshalmazzal, az csak úgy lehetséges, pontosabban úgy érdemes, ha ezt a teljességre törekvő, holisztikus megközelítést alkalmazzuk. Mert a természettudománynak, a társadalomtudománynak, sőt minden tudományterületnek vannak olyan részhalmazai, amiket súlyosabban vagy kevésbé, de mindenképpen érintenek ezek a változások.
A kollapszológia kifejezést egy francia kutató, Pablo Servigne és munkatársai alkották meg a 2010-es évek közepén. Egyfelől azt vizsgálja, hogy a komplex rendszerek, ezen belül is elsősorban az emberi civilizáció, a társadalmak kialakulása és fejlődése hogyan vezetett el odáig, ahol most tartunk, másfelől a folyamatot, ami részben még előttünk áll, és amit hívhatunk hanyatlásnak vagy összeomlásnak is.
WLB: Azok a vélemények, hogy nemsokára itt a világvége, időről időre hangot kaptak már korábban, az ezredfordulón vagy nagyobb válságok idején is. Az összeomlás-kutatás is egy ilyen jelenség, vagy ez már egy teljesen más helyzet?
S.-B. B: Az embereket mindig is foglalkoztatta a világvége, az a helyzet, amikor majd lemegy a redőny, ezt tükrözi az eszkatológia vagy az apokaliptika is. Nostradamus vagy a maják jövendöléseiben vannak ismétlődő, látványos elemek, amelyek mind a média, mind a mindennapi ember számára könnyen értelmezhetők. A jelenlegi helyzet azonban igazán elkeserítő: nem áll túl jól az emberiség szénája, sőt úgy általában a földi rendszerek szénája sem. Mert mi itt és most a földi rendszerek alapvető és rendszerszintű változásáról beszélünk, amiben vannak természeti és emberi rendszerek. Bár a természeti rendszerek egész jól el lennének az emberi rendszerek nélkül, sőt az lenne számukra az ideális, fordítva viszont ez már nincs így. Az emberi rendszerek felépítése, működtetése, létfeltételei ugyanis szükségszerűen igénylik és feltételezik a természeti rendszerek optimális, kiegyensúlyozott működését. Csakhogy az elmúlt néhány ezer, de főleg 150-200 és különösen 50-60 évben rendesen belecsináltunk a ventilátorba, ennek pedig megvannak a maga szükségszerű és súlyos következményei. Korrekt dolog az élet, mert bármit meg lehet tenni, csak mindennek meg kell fizetni az árát. Sajnos azonban – ahogy azt Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora is mondja – mi igyekszünk mindent egybites üzenetekké lebutítani, hogy könnyen megtaláljuk a hunyót, a felelőst, amit ha legyőzünk, akkor minden rendben lesz. Az egyik ilyen ügyeletes fő mumus az éghajlatváltozás, ami valóban súlyos jelenség, főleg közép- és hosszú távú következményeiben, és nemcsak ránk nézve, hanem számos földi faj tekintetében is. De a helyzet az, hogy már önmagában az éghajlatváltozás is pusztán egy következmény, ha pedig a valódi okot és okozót keressük, akkor inkább a tükörbe kellene néznünk, az viszont a többség számára már egy igen kellemetlen dolog.
A teljes interjú: Mivel követtük el a legnagyobb hibát?
Nyitókép: Stumpf-Biró Balázs Fotó Szabó Gábor We Love Budapest
