Románia integrációs törekvései során a környezetvédelem egyike azoknak a szakterületeknek, ahol az ország jelentősen le van maradva. Az itt keletkezett súlyos környezetszennyezési esetek némelyike olykor nemzetközi botrányt is kiváltott, ami azt mutatja, hogy az országban nem csupán az európai normákkal, hanem az elemi óvintézkedésekkel is gondok vannak. A helyzetről dr. docens Sárkány Kiss Endre biológust kérdeztük.
– Ez valóban egyike a legsürgetőbb kérdéseknek, mert óriási lemaradásaink vannak. Az uniós előírások szerint például az ország területének 12 százaléka védett terület kellene hogy legyen. Az sem mindegy, hogy ez hogyan valósul meg. Ki lehet nevezni egy helyet védett területnek, nemzeti parknak, rezervátumnak, bárminek, de ha nincs meg a státusnak megfelelő kezelés, akkor az nem sokat ér. Egy nemzeti parknak van igazgatósága, vannak őrei, ott természetvédelmi kezelést végeznek, a gazdálkodás pedig kizárólag hagyományos módon történhet. Sajnos a kormány és az állami intézmények szintjén rendkívül kevés az olyan szakember, aki mindezt értené és tudná. Ez a helyi közigazgatásra is érvényes.
Csíkszeredában történt például meg, hogy a nemzeti park fogalmát teljesen hibásan értelmezték. Úgy vélték, hogy ezentúl ott semmit sem szabad tenni, csak külön engedéllyel. Ez igaz ugyan, de a következő módon: nem szabad a székelykapu helyett vaskaput tenni. A nemzeti park területébe beletartoznak falvak, mezőgazdasági területek is, és ott az eddigi, hagyományos gazdálkodási módot kell fenntartani. Korszerűsíteni, gépeket használni szabad, de nem lehet megváltoztatni a hely arculatát, valamint a növény- és állatvilág összetételét. Ezt teljesen hibásan magyarázták el a lakosságnak, a gazdáknak, nem mondták meg azt sem, hogy amennyiben a terület nemzeti park lesz, az fellendíti a turizmust. A végkicsengés az volt, hogy minden engedélyhez lesz kötve, a gazdák pedig felháborodtak, kijelentették, hogy ők ilyet nem akarnak, csináljon csak Románia nemzeti parkot, de nem Hargita megyében.
És aztán ott van az ipar, a települések szemete, szennyvize, ami még mindig gondot okoz, mert a különböző tisztító eljárások költségesek. A hulladék és a szennyvíz kezelése sok pénzt felemészt, ezért csak nagyon kevés helyen működnek ilyen berendezések – azok is uniós pénzekből. Kevés az olyan szakember is, aki ebben a témában képes pályázni. Nagyváradon ezt sikerült megoldani, az ottani szennyvíztisztító mai is kitűnően működik. A többiek csak most kapnak észbe: a kolozsvári állomást most újították fel, de valami nem sikerült. Nem tudják maximális paraméterekkel működtetni, állítólag a befújófejek anyaga nem megfelelő, és nem merik nagy nyomásra állítani, mert attól tartanak, hogy felrobbannak. Ezek óriási beruházások, és hiányzik az a szakembergárda, amely képes lenne a berendezéseket működtetni.
– Vizekről lévén szó, mi folyik a romániai folyókban, milyen a tavak vize, fürödhetünk-e nyugodt lelkiismerettel, illetve megihatjuk-e a csapból folyó vizet?
– Én nem ajánlom, hogy fürödjön a szabadtéri vizekben, például Kolozsvártól lefelé a Szamosban, Szászrégentől lefelé a Marosban, de sorolhatnám a Körösöket és a többi folyót is. Sajnos az emberek fürödnek is, horgásznak is, és meg is eszik a kifogott halakat. Ha tudnák, hogy ezekben a halakban 25–30-szor több nehézfém van, mint amennyi az európai normatívák szerint a halhúsban megengedett, lehet, hogy meggondolnák. Bár olyat is láttam Nagybánya környékén, hogy egy egész család ott víkendezett, ahol a város szennyvize beömlik a folyóba. A Szamos-part kimondottan büdös, elmondhatatlanul szemetes, de ettől függetlenül jól érezték magukat, a kisgyereket is megmosdatták a vízben. Nem tudom, miért érzik jól magukat egyesek a szemétdombon, amikor Nagybánya közelében ott vannak a helyek, a tiszta patakok, szép tisztások…
Ami az elfogyasztott vizet illeti, a tisztítóberendezések megfelelően működnek ugyan, de vannak olyan anyagok, amelyeket nem lehet kioldani a vízből: ásványi sókat, kismolekulájú toxinokat stb. A marosvásárhelyi víz például fenollal szennyezett, a gernyeszegi disznóhizlalda miatt. A fenol eleve mérgező, de ha klórral kombinálódik – márpedig a vizet klórral fertőtlenítik, ami olcsó és hatékony eljárás – akkor klórfenol lesz belőle, ami kétszer annyira mérgező…
– Romániában eddig is nagy port vertek fel a ciánszennyezéses esetek, most pedig Verespatakon készül egy nagyméretű befektetés, amelyet a kormány is – úgy tűnik – támogat, és amely szintén a ciános technológiát használná. Hogyan vélekedik erről a szakértő?
– Verespatak ügye már nagyon régen vajúdik, és óriási pénzeket fektettek be oda. Ez a nagy gond, ezért olyan nagy a nyomás, hogy ezt keresztülvigyék, és úgy tűnik, az arany- és az ezüstkitermeléséből elég nagy profit származna. Ugyanakkor, egy olyan felszíni fejtést akarnak, amely óriási területet tenne tönkre, és ráadásul – ez a nagyobb baj! – cianiddal dolgoznának. A cég igyekszik bebizonyítani, hogy nem azt az eljárást használnák, amit Nagybozintán, ahol a 2000-es szennyezés történt, hanem egy sokkal biztonságosabbat. Egyezzünk meg: cianidos technológia csak egy van, legfennebb a gátakat lehet biztonságosabban megépíteni. Körülbelül, negyvenszer nagyobb ülepítővel dolgoznának mint Nagybozintán, és a termelékenység, tehát az időegység alatt feldolgozott ércnek a mennyisége is negyvenszer akkora. Én nem hiszem, hogy abból a medencéből semmi cianid nem fog kikerülni. Óriási mennyiségekről van szó, cianidról és megőrölt ércről, amit kiülepítenek, miután kivonták belőle az aranyat és az ezüstöt. Hatalmas meddőhányók keletkeznek majd, és ez a nagyobbik gond. A cianidot újra felhasználják, és ha tényleg nagyon biztonságosak lesznek a gátak, feltételezhető, hogy esetleg nem fog kifolyni. De a meddőhányókban továbbra is ott lesz, mert a cianid végtelen sokféle kombinációt alkot, mindenféle más elemmel. A nehezebben bomló komplexek sokáig ott maradnak majd a meddőhányókban. Ezek ultraibolya sugarak, fény hatására bomlanak, nagyon hosszú idő alatt. A meddőhányókat nagyon nehéz növényzettel betelepíteni, hiszen nincs benne termőtalaj, csupán kőzúzadék, tehát a felületét állandóan lemossa a csapadékvíz. Így újabb és újabb felületek kerülnek napfényre, aminek hatására elbomlanak, és felszabadul a cianid. A mérések ezeket a komplexeket nem veszik figyelembe, annak ellenére, hogy több normatíva is megemlíti azokat, mint potenciális veszélyforrást. Nehéz is lenne pontos mérést végezni.
– Milyen hatásra számíthatunk, ami a növény- és állatvilágot illeti?
– A cianid mellett a megkötött nehézfémek is gondot jelentenek. Ha a cianidos oldat kiszabadul, azzal nehézfémek is a környezetbe jutnak. A nagybozintai szennyezésnél is ez volt a helyzet. De ezek a nehézfémek ott vannak a meddőhányókban is, oldható sók formájában. A csapadék bemossa ezeket a folyókba, majd kicsapódnak, leülepednek, és bekerülnek a szervezetekbe. A különböző élőlények ezeket felhalmozzák, és a táplálkozási láncok során az elfogyasztott növények és állatok által végeredményben mi halmozottan kapjuk meg.
