Egykori mezőgazdasági területeken épülő házak felgyújtásával az USA keleti partján is megjelent az Earth Liberation Front ökoterrorista szervezet.
Egykori mezőgazdasági területeken épülő házak felgyújtásával az USA keleti partján is megjelent az Earth Liberation Front ökoterrorista szervezet. A szélsőségesen militáns környezetvédők sejtekbe tömörülve szerveznek akciókat, a Földet és annak természeti kincseit, illetve az állatvilágot “kizsákmányoló kapitalista vállalatok” ellen.
“Ha felépítitek, mi porig égetjük ez a piros szórófestékkel fújt felirat fogadta tavaly december 30-án hajnalban a Long Island-i Mount Sinai városkában a kiérkező tűzoltókat egy még nem teljesen kész épület fehér garázsajtaján. A telepen három másik, befejezés előtt álló ház valóban porig égett, s a 200 ezer dolláros kárért a fenyegetést is jegyző szervezet, az Earth Liberation Front (ELF) vállalta a felelősséget. Az ELF szintén decemberben, ugyancsak Long Islanden három másik építkezésen is tüzet okozott, januárban pedig egy internetes közleményükben egy építővállalat két autójának felgyújtását vállalták magukra. Minden alkalommal hangsúlyozták, így akarnak tiltakozni az ellen, hogy a családi házas övezet egyre mélyebben belenyúlik a természetbe, s “fölfalja” az egykori mezőgazdasági területeket. A kampány tavaly januárban kezdődött egy indianai luxusotthon felégetésével, novemberben pedig egy coloradói új ház vált a lángok martalékává. Az USA Szövetségi Nyomozó Hivatala (FBI) az amerikai sajtó értesülései szerint terrorizmus ellenes különleges csoportját állította rá a gyújtogatások ügyére, s február közepén sikerrel is jártak: a Long Island-i vandalizmus miatt vádat emeltek négy tizenéves ellen, akik közül hárman bűnösnek is vallották magukat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ELF -et amelyet Louis Freeh FBI-igazgató nemrég kongresszusi meghallgatásán az egyik legtöbb aggodalomra okot adó belföldi terrorszervezetként jellemzett fel tudják göngyölíteni, hiszen a történelem más illegális csoportjaihoz hasonlóan ez is sejtekre oszlik, amelyek tagjai általában nem ismerik egymást, nem hagynak nyomokat maguk után, s a hatóságok gyanúja szerint valószínűleg büntetlen előéletű, képzett, a feltűnést kerülő emberek. A közös ideológia mellett az egyetlen összekötő kapocs közöttük a szóvivőjük, az oregoni Portlandban élő, 28 éves Craig Rosebraugh, aki a Gandhi- féle erőszakmentes társadalmi forradalom hívének vallja magát. Évek óta ő ismerteti a hírügynökségekkel az ELF közleményeit, ám azt állítja, hogy nem tagja, csak szimpatizánsa a szervezetnek, s nem hajlandó közölni, kitől és hogyan kapja az akciókért felelősséget vállaló nyilatkozatokat.
Az ELF az FBI által ökoterroristának nevezett, szélsőségesen militáns környezetvédő mozgalom legújabb hajtását a kilencvenes évek elején Nagy-Britanniában alakították az Earth First! csoportot “puhának” tartó aktivisták. Hitvallása szerint azonban az ELF csak egy ideológiát képvisel, szigorúan vett tagsága, illetve hierarchikus szervezete nincs, akcióit szimpatizánsaik hajtják végre, leginkább ötletszerűen, s azzal a céllal, hogy megbüntessék a “Földet kizsákmányoló kapitalista vállalatokat”. A gyújtogatásokra és rongálásokra korábban az amerikai ökoterrorizmus bölcsőjének tartott nyugati államokban került sor, s a Long Island-i tüzek jelezték, hogy a mozgalom feltűnt a keleti parton is. Mind ez idáig leglátványosabb akcióját az ELF 1998 októberében hajtotta végre, amikor fölgyújtotta a Colorado állambeli Vail síparadicsomban található vadonatúj sífelvonót és éttermet, amivel 12 millió dolláros kárt okoztak. Tettüket azzal indokolták, hogy szerintük ezek megépítésével veszélybe került a környéken élő hiúzok élettere.
Az ökoterroristák a technikai haladásban az emberiség megrontóját látó 19. századi gépromboló ludditák modern utódainak számítanak. “Bibliájuk” Edward Abbey 1975-ös, The Monkey Wrench Gang című regénye, amelyben militáns környezetvédők egy csapata gigantposzterek hirdetőtábláit töri össze, autók benzintankjába önt szirupot, mígnem végül felrobbant egy hidat és egy vízerőmű gátját. A magát anarchistának valló Abbey 1989-ben, 62 éves korában hunyt el, de azt még megérte, hogy fikciója nyomán 1985-ben gyakorlati útmutatásokat tartalmazó kézikönyvet állítottak össze arról, milyen szabotázsakciókkal és hogyan lehet büntetni a környezetnek, illetve az állatvilágnak ártókat. Az útmutató egyik szerkesztője, az új-mexikói Dave Foreman a “hivatalos környezetvédőséget” odahagyva 1980-ban alapította az Earth First! nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy különböző akciókkal védjék az USA nyugati államaiban a természet érintetlenségét. 1981 márciusában még a környező kanyonok vízzel való elárasztása ellen tiltakozva csak egy óriás műanyag lepedőt lógattak le az arizonai Glen Canyon gát oldaláról, amitől úgy látszott, mintha a betonépítményen repedések keletkeztek volna. Az évtized második felében már fakitermelések, illetve útépítések elleni szabotázsakciókkal vétették észre magukat, harcias nézeteiket pedig az Earth First! folyóiratban közölték. Egyik gyakori eszközük volt a fakitermelés megakadályozására, hogy a megvédeni kívánt fákba hatalmas szögeket és ácskapcsokat vertek, veszélyessé téve azokat a fűrészek s alkalmatlanná a feldolgozás számára. Míg Foreman és követői az ősi természetet védték, a militáns környezetvédők egy másik csoportja az állatkísérletek, az állatokat prémjükért tenyésztők, illetve az iparszerű háziállattartás és hústermelés ellen vette fel a küzdelmet. A mozgalom gyökerei állapítja meg a különböző irányzatokat másfél éve katalogizáló amerikai The Oregonian napilap a hatvanas évek második felére nyúlnak vissza. Az Egyesült Államokban a témát a Life magazin emelte be a köztudatba, amikor 1966-ban a laboratóriumi kísérleteknél alkalmazott kutyák szörnyű sorsáról közölt fényképriportot.
Az Atlanti-óceán túlpartján, Nagy-Britanniában a rókavadászat váltotta ki az “állatvédő kommandók” létrejöttét. Akcióik eleinte arra szorítkoztak, hogy a vadászatokat hangos kürtszóval és zajkeltéssel igyekeztek megakadályozni, ám az 1976-ban Ronnie Lee alapította Animal Liberation Front (ALF) már szélesebb skálán tevékenykedett. A szervezet három évvel később jelent meg az Egyesült Államokban, amikor a New York Egyetem orvosi kutatóintézetéből egy macskát, két kutyát és két tengerimalacot kiszabadítottak. A nyolcvanas években ennél nagyobb stílű betörésekkel küzdöttek sajátos háborújukban, 1987 áprilisában a kaliforniai egyetem állatkísérletekkel foglalkozó kutatóintézetét égették fel a kár 3,5 millió dollár volt , majd Kalifornia északi részén 1,2 millió dolláros pusztítást maguk mögött hagyva támadtak meg tehenészeteket, vágóhidakat, hentesüzleteket és gyorséttermeket, a filozófiájuknak megfelelően gondosan ügyelve, hogy csak anyagi kárt okozzanak. A két militáns ág amely az utóbbi két évtizedben csaknem 43 millió dollárra becsli az ökoterroristák okozta kárt a The Oregonian forrásai szerint 1987-ben egyesült, s ma már Rosebraugh nemcsak az ELF, hanem az ALF közleményeinek is “hivatalos” tolmácsolója. Az Earth First! ugyanakkor a kilencvenes évek elejére meggyöngült, két aktivistája kocsijában idő előtt felrobbant egy állítólag bevetésre váró szögbomba, az FBI pedig beférkőzött a csoportba, amelynek az alapító Foreman kiábrándultan búcsút mondott, mert abban az általa nem kedvelt “városi anarchisták” vették át az irányító szerepet. Az ökoterroristák példaképeként megörökölte viszont a szerepét az indián származású Rodney Coronado, aki gyermekkorából ősei természettiszteletét hozta magával.
Coronado 1986-ban egy társával Izlandra utazott, ahol az ellen tiltakozva, hogy az északi ország “kutatási céllal”, a moratórium ellenére évi kétszáz bálnát öl meg két bálnavadászhajót elsüllyesztettek. A letartóztatás elől Nagy-Britanniába szökött, ahol rókavadászatokat hiúsított meg, majd a kilencvenes évek elején Oregon és Washington államban állatkísérleteket végző kutatóintézetek, illetve nercfarmok elleni támadásokat szervezett és hajtott végre, több millió dolláros kárt okozva. Az egyik “bevetésről” készített s az FBI által megkaparintott videofelvétele azonban lebuktatta, és a férfit aki a kilencvenes évek elején már három és fél évet rács mögött töltött gyújtogatásért 1994-ben 57 hónap börtönre ítélték. A The Oregonian úgy tudja, rövid ideig cellatársa volt egy fiatal aktivista, Craig Rosebraugh, aki találkozásuk után 11 héttel hozta nyilvánosságra az ALF közleményét arról, hogy a csoport tagjai a tenyésztőnek 600 ezer dollár kárt okozva szabadon engedték egy nercfarm teljes, 12 ezer darabos állományát.
Nagy Gábor / New York
Alaszkára kacsintva
10,3 milliárd hordós tartalék, napi 1,5 millió hordós kitermelés, ami a belföldi olajfelhasználás közel negyedét fedezné két évtizeden keresztül ezzel kecsegteti az USA energiaellátása miatt aggódó amerikaiakat a Fehér Ház arra az esetre, ha a kongresszussal sikerülne elfogadtatni az olajtermelést az alaszkai vadrezervátum területének egy részén. Az összes környezetvédő, a demokraták zöme és nem egy republikánus szerint azonban bűn lenne az Egyesült Államok egyik utolsó, érintetlen vidékére beengedni a mohó olajtársaságokat, amelyeknek kiváló kapcsolataik vannak George W. Bush elnökkel és Dick Cheney alelnökkel.
A kanadai határ mentén található alaszkai vadrezervátumot 1960-ban az odaadó környezetvédő legfelsőbb bírósági elnök, William O. Douglas erőteljes noszogatására Dwight D. Eisenhower hozta létre, s területét két évtizeddel később Jimmy Carter bővítette a duplájára, 7,7 millió hektárra. A hóval és jéggel borított, sarkkörön túli régió alatt rejlő olaj s a vele legtöbbször együtt található földgáz évtizedek óta piszkálta az amerikai olajtársaságok fantáziáját. Már csak azért is, mert a rezervátum nyugati határát képező Canning-folyó túlpartján, a Prudhoe-öböl térségében idestova negyedszázada folyik a kitermelés: a transzalaszkai olajvezetéken napi 1,3 millió hordónyi olajat küldenek délre.
A Chevron a Beaufort-tenger partján található Kaktovik környékén 1986-ban próbafúrásokat végezhetett, ám hogy milyen eredménnyel, azt nem árulta el. A Reagan-kormányzat hajlott volna a kitermelés korlátozott engedélyezésére, s a nyolcvanas évek végén állítólag a szenátus energiaügyi bizottságának tagjai is közel voltak ahhoz, hogy beadják a derekukat. Ám 1989. március 24-én Alaszka partjainál zátonyra futott az Exxon Valdez tankhajó, s a kiömlött 11 millió hordó nyersolaj ökológiai katasztrófát okozott. Bár a baleset a vadrezervátumtól messze következett be, az olajszennyezéstől tömegével elhullott állatok világsajtót bejáró képe halott üggyé tette a feltárás megindítását. Az erre tett kísérletet 1991-ben a kongresszusban a demokraták obstrukciója torpedózta meg, amikor pedig a republikánus többségűvé vált törvényhozás négy évvel később a költségvetéshez csatolva próbálta elfogadtatni, Bill Clinton elnöki vétóval élt.
Utóda, Bush már a tavalyi elnökválasztási kampány során programja egyik fontos elemévé tette az alaszkai vadrezervátum megnyitását, s még inkább szorgalmazza a kaliforniai energiaválság kirobbanása (HVG, 2001. január 27.) óta. A környezetvédők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az olajnak semmi köze a kaliforniai krízishez: az áramtermelésben mindössze 1 százalékos az olajtüzelésű erőművek szerepe, ami az USA egészében sem több 3 százaléknál. Azt is hozzáteszik, hogy az olajétvágyat takarékossággal lehetne mérsékelni, ez ugyanis az utóbbi időben feledésbe merült, az utakon újra hódítanak a nagy fogyasztású autók.
A Fehér Ház viszont azzal érvel, hogy az olajkitermelés a rezervátumnak mindössze 8 százalékát érintené, s hála a modern technológiának az ipari létesítmények 810 hektárra korlátozódnának. Olajat pedig csak a sarki tél idején hoznának felszínre, amikor az élővilágot a legkevésbé bolygatják, s a hatalmas szállítójárművek is havon, illetve jégen közlekednének, nem pedig a fölengedett talajt szántanák fel. A kitermelés támogatói azt is hangsúlyozzák, hogy az USA olajfüggőségén mindenképpen csökkenteni kell: jelenleg az Egyesült Államok olajszükséglete 56 százalékát importálja, ami 20 százalékkal több, mint az 1973-as válság idején, s 10 százalékkal múlja fölül az 1991-es Öböl-háború korabeli arányt. Az energiaügyi minisztérium előrejelzése szerint a belföldi olajkitermelés csökkenésével s a kereslet növekedésével 2020-ra az USA már olajigénye 64 százalékát lesz kénytelen külföldről kielégíteni.
Alaszka demokrata kormányzója és republikánus többségű állami törvényhozása egyaránt a rezervátum megnyitása mellett voksol, ami érthető: a koncessziós jogokból és az adókból komoly bevételre számíthatnak. Az állam lakói már most is a Prudhoe-öböl régiójában folyó kitermelésnek köszönhetik, hogy sem fogyasztási, sem állami személyi jövedelemadót nem kell fizetniük (az utóbbiból azonban a szövetségi szintűt igen). Megosztott viszont a vadrezervátum területén élő két őslakos törzs. A szárazföld belsejében honos, mintegy 5 ezer gwich’in a számára létfontosságú rénszarvasok nyugalmát félti az olajtársaságoktól, ezért ellenzi a kitermelést. A part menti vidéken élő mintegy 7 ezer inuit eszkimó viszont életszínvonala emelkedésére számítva támogatja az ötletet. Azt azonban ők sem szeretnék, hogy tengeri fúrótornyokat építsenek, ezek ugyanis megzavarnák a bálnákat, amelyek vadászata az ő életük fontos része.
HVG 2000/10.sz.
