Hirdetés
greenfo/MTI

Hat évre az alapvető jogok biztosává választotta Székely Lászlót ma az Országgyűlés. Megválasztását a titkos szavazáson 266 képviselő támogatta, 40-en ellene szavaztak, egy szavazat érvénytelen volt.

A kormánypártok már korábban támogatásukról biztosították Székely Lászlót. Az MSZP képviselői nem vették fel a szavazólapot, mondván, nem utasítják el a jelöltet, de bizalmukat sem adják oda előre. A Jobbik és az LMP bejelentette: nemmel szavaznak.

Székely László szeptember 25-étől tölti be a tisztséget, miután Szabó Máté jelenlegi ombdusman mandátuma előző nap lejár.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatóját az államfő augusztus 8-án jelölte ombudsmannak. Áder János azt nyilatkozta: jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és megfelelő politikai egyeztetés után ajánlja a parlamenti pártok figyelmébe és megválasztásra a jelöltet, aki minden szükséges kritériumnak megfelel.

Az 55 éves Székely László az elmúlt években miniszteri biztosként koordinálta az új polgári törvénykönyv előkészítését, korábban dunai kormánybiztos volt, évek óta ő irányítja a Jogi Továbbképző Intézetet. 2013. január 20. óta a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, és ő vezeti a magyar küldöttséget a dunai vízlépcsőről szóló magyar-szlovák tárgyalásokon.

Székely László a parlamenti karzatonSzékely László a parlamenti karzaton

Székely László bizottsági meghallgatásán azt mondta, javítani szeretné az ombudsman alkotmánybírósági indítványainak "találati pontosságát". Minden alkalommal az Alkotmánybírósághoz fordul, amikor indokoltnak látja, de az indítványok eredményességét fokozni szeretné. Elhárította azokat az ellenzéki felvetéseket, amelyek szerint fideszes pártkötődésű, mondván, a bős-nagymarosi vízlépcsővel, illetve a polgári törvénykönyv kodifikációjával kapcsolatos kormányzati megbízatásai során is össznemzeti ügyekben járt el.
Elmondta továbbá, hogy megpróbál többletforrásokat szerezni a közeljövőben megszaporodó feladatokhoz. Ilyen például, hogy 2015-től az ombudsman fogadja teljes körű anonimitás mellett a korrupciós ügyekkel kapcsolatos bejelentéseket, amire szerinte egy feddhetetlen személyekből álló, önálló szervezeti egységet kell felállítani a hivatalban.

Szabó Mátét a parlament 2007. szeptember 24-én választotta meg hat évre ombudsmannak Sólyom László akkori köztársasági elnök jelölése nyomán. Hivatalát 2012 eleje, az ombudsmani rendszer egységesítése óta az alapvető jogok biztosaként tölti be.

Kapcsolódó anyagok:

Székely László váltja Szabó Mátét az ombudsmani székben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás