Évente 700 millió ember kel útra, hogy idegen – mind gyakrabban azért, hogy “érintetlen” – tájakkal ismerkedjen. A természetet és a vele összhangban élő őslakosokat kímélni és eltartani képes ökoturizmus évére az ENSZ 3,5 millió dolláros mintaprogramot hirdetett meg.
“Még egy elhullajtott madártollat sem volt szabad fölvennünk a zambiai Dél-Luangwa Nemzeti Parkban, egy-egy földre hullott, különleges formájú száraz ághoz sem nyúlhattunk hozzá a botswanai Okavango- deltában, sőt még a kiszáradt, gombóccá gyűrhető elefántürülék-darabkáról is le kellett mondania az emlékgyűjtő világutazónak” – mesél tapasztalatairól a Vista utazási iroda ökotúrákat szervező részlegének vezetője, Lerner János. “A helyi túravezetők – teszi hozzá – tudják, hogy az a madártoll talán egy fészek anyaga lehet, a szerves anyagokból pedig élőlények sokasága táplálkozik.”
Persze pénzügyi megfontolások miatt a szigor olykor enyhül: egyes afrikai rezervátumokban tilos ugyan letérni a földútról, de némi borravaló reményében a sofőr skrupulusok nélkül odakanyarodik a dzsippel a néhány száz méterre heverésző oroszlánhoz – enged betekintést Lerner a mindennapokba. Amikor húsz vagy akár ötven terepjáró is összecsődül egy gepárdcsaládnál, mert rádiótelefonon értesítik egymást hollétéről, nem nehéz elképzelni, mennyire megzavarja a bámészkodók hada az állat természetes életvitelét, a zsákmány elejtését. A 380 négyzetkilométernyi, csodálatos élővilágú tanzániai Ngorongoro- kráter szélén kijelölt egyetlen piknikelőhelyhez már úgy odaszoktak a barnakányák, hogy meg sem várják egy-egy falat odavetését: zuhanórepüléssel az egész szendvicset kitépik az óvatlan kezekből. A terepjárók és a piknikelők között van az ökoturista is, akit ilyenkor csak az különböztet meg “nem öko” társától, hogy például a néhány napos, éppen lábra kapott, a kocsihoz ténfergő zebrabébit minden vágya ellenére sem simogatja meg, tartva tőle, hogy a szagnyom miatt a járművel elriasztott mama később nem fogadná vissza kicsinyét.
A turizmusba befektető vállalkozókra azonban nem mindig ez a szemlélet jellemző. Amikor Indonézia Lombok nevű, a turisták által felkapott szigetén újabb szállodaépítésekbe fogtak, az útban levő lakóházakat lebontották. Burmában a Pagan pagodái mellett élő 5200 lakost egyszerűen kitelepítette a kormány, hogy úgymond ne zavarják a turistákat. Zanzibárban a Nungwi-félszigeten luxusszállók és golfpályák építésébe kezdett egy brit cég, ugyancsak kiszorítva a környékbelieket. Ráadásul a területen már ma is nagy az édesvízhiány, márpedig a rendszeres locsolást kívánó golfpályáknak hatalmas a vízigényük. Persze nemcsak a “modern” turisták hada árthat a környezetnek: Indiában évente több mint negyedmillió hindu zarándok keresi fel a Gangesz szentnek tartott forrását, amely mellett tönkreteszik a növényzetet, rengeteg fát vágnak ki a tűzrakáshoz, és egész szeméthegyeket hagynak maguk után. A korallzátonnyal rendelkező 109 ország közül pedig kilencvenben okoztak visszafordíthatatlan károkat a hajók; egyetlen nagyméretű tengerjáró horgonya futballpályányi korallt tesz tönkre.
Van persze ellenkező tapasztalat is: a brit Discovery Initiatives (DI) utazásszervező iroda évi 45 ezer dollár körüli összeggel támogatja az indonéziai Borneón működő nemzeti parkot, amelynek orangutánjait nem a turizmus veszélyezteti – az iroda mindössze tízfős csoportokat küld -, hanem a fapusztítás és a bányászat. A DI egyike annak a 24 utazásszervező cégnek, amely a 2000 márciusában a berlini turizmusbörzén meghirdetett kezdeményezéshez csatlakozva a természetet kímélő, a helyi lakosság érdekeit is figyelembe vevő üzletpolitikát folytat. A New York-i Lindblad Expeditions a trópusi élőlények védelmére szerveződött, kétezer támogató taggal és száz önkéntes segítővel működő, évi kétmillió dollárral gazdálkodó RARE zöldszervezet természetvédő munkáját támogatja. Az ENSZ környezetvédelmi programja, az UNEP kezdeményezése keretében hat természeti világörökség helyszínt választottak ki, ahol a világszervezet közgyűlése által meghirdetett ökoturizmus évében mintaprogramot indítanak a természet, a turizmus és a helyi lakosság érdekeinek összehangolására.
A hat helyszín mindegyike erősen veszélyeztetett terület. A mindössze ezer fő lakta, 600 ezer hektáros mexikói Sian Ka’an korallzátonyait 5 éven belül teljesen elhordhatja a turisták áradata, akik a milliók által felkeresett Cancún és Tulum városokból ruccannak át. A 2,5 millió hektáros, ugyancsak mexikói El Vizcaínót az orvhalászat, a négyféle védett teknős befogása, az amerikai villásszarvú antilop kipusztulása fenyegeti. Az 58 ezer hektáros -1600 hektárnyi romvárosáról is híres – guatemalai Tikal fele esőerdő, amelyet a környező települések terjeszkedése veszélyeztet, csakúgy, mint az 525 ezer hektárnyi hondurasi Rio Platano őserdőt és a 76 ezer hektáros jávai Ujung Kulont. A 173 ezer hektáros, a csak itt található komodói sárkányról – amely valójában egy gyíkféle – is híres indonéziai Komodo parkban dinamittal robbantják a korallt, az orvvadászok és a turisták pedig gyakorlatilag ellenőrizetlenül jönnek-mennek.
A mintaprogramot január végén jelentette be Klaus Töpfer, a UNEP vezérigazgatója. Eszerint a természetes alapanyagokat felhasználó amerikai Aveda kozmetikai cég félmillió dollárt, a CNN televízió alapítója, Ted Turner ENSZ-intézményeket támogató alapítványa, a United Nations Foundation 1,5 millió dollárt szán a parkokat fenyegető veszélyek elhárítására olyan turisztikai fejlesztésekkel, amelyek elegendő bevételt hoznak az ellenőrzési, fenntartási feladatokra. A támogatás összegét a tervek szerint négy év alatt 3,5 millió dollárra emelik. A lényeg – magyarázta a HVG- nek Oliver Hillel, az UNEP turisztikai programkoordinátora -, hogy a helyi lakosok munkalehetőséghez jussanak (Sian Ka’anban például több mint kétszázan kaptak túravezetői engedélyt, de a kajakkölcsönzés is jó üzlet), s hogy a turisztikai bevételeket ne szippantsa el a központi kormány. Így megmarad az érdekeltség a pótolhatatlan természeti értékek hosszú távú megőrzésében.
Az ezredforduló évében közel 700 millióan vágtak neki a világnak, 2010-re a Turisztikai Világszövetség (WTO) egymilliárd turistát jósol. Az utóbbi 15 évben átlagosan évi közel 10 százalékkal, majdnem 500 milliárd dollárra felfutó idegenforgalmi bevételek mintegy 7 százaléka származik a természeti értékeket bemutató turizmusból, amelynek növekedési rátája 10-30 százalék között volt az 1990-es években (ekkorra a teljes világturizmus átlagos növekedési üteme 4 százalékra lassult). Kérdés, lehet-e még egyáltalán “érintetlen” területeket találni ilyen szédítő fejlődés mellett (Galápagosra harminc éve alig ötezren, 1999-ben 53 ezren látogattak). “Akik csak Az istenek a fejükre estek című filmből ismerik a Kalahárit, alaposan meghökkennének a nyakkendős busmanon, amint vonalkódolvasó készülékkel blokkol a légkondicionált szupermarketben. Ahol 1987-ben még ránk csodálkoztak, most 10 dolláros belépődíjat szednek, de már nem az egykori természetes állapotot látjuk. A kongói pigmeusokról kiderült: éktelen ordítozással kísért táncaikat valójában a turistáknak találták ki, őseiknél sosem volt ilyen rítus. Egy dél-afrikai utazási iroda pedig azért nem küld többé még kis létszámú csoportokat sem egy elszigeteltnek hitt namíbiai faluba, mert a rendszeres turistalátogatások teljesen megváltoztatták a törzs életmódját. A többi iroda persze nem ilyen finnyás, sokan továbbra is szerveznek utakat” – villantja fel a “világfalu” kialakulásának folyamatát és az ökoturizmus fogalmának viszonylagosságát Lerner János.
Szabó Gábor
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Távol Afrikától
Egy tanösvénytől, élőhely-rekonstrukciótól aligha várható el a közvetlen megtérülés, az ökoturizmus állami támogatásához viszont épp ott a legnehezebb hozzájutni, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Más szóval gyakran ott a legnagyobb a szegénység, ahol még viszonylag épségben maradt a környezet. “Kis pénzű civil szervezetként nem is gondolhattunk arra, hogy az állami megbízásból általunk kezelt Boronka Tájvédelmi Körzet melletti somogyfajszi kastélyunk rendbehozatalához benevezzünk a Széchenyi-terv ökoturisztikai pályázataira, mivel a támogatáshoz szükséges 50 százalékos önrészt nem tudjuk előteremteni” – panaszolja Tömösváry Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke. Hasonló gondokról számolt be Visnyovszky Tamás, Gömörszőlős önkormányzati képviselője, a miskolci Ökológiai Intézet munkatársa is. “Nekünk a helyiekkel közösen kifundált, az itteni adottságokhoz alkalmazkodó terveink vannak a közeli értékes élőhelyek fenntartására és bemutatására, csak éppen az előírt saját tőke hiányzik hozzá. Attól tartok, hogy akinek lesz elég pénze, az kívülről jön, s nem a helyi kezdeményezések folytatását kívánja majd” – mondta a HVG- nek.
Ami a programokat és azok hasznát illeti, Somogyban a külföldi prospektusokban is szereplő vidrapark, megfigyelőkunyhó, tanösvény és a halastavakon lakmározó védett madarak által odavonzott turistákból a Boronka melletti két település közül Somogyfajsz még alig tudott hasznot húzni, miközben a tehetősebb mesztegnyőiek jobban feltalálták magukat: a szobakiadók egyesületet alapítottak, s minden évben helyben sütött rétesek fesztiváljával bővítik a természet adta kínálatot. A Miskolci Ökológiai Intézet pedig közel 400 éves ősgyümölcsöst tart fenn, amit nyaranta ökoturisták kaszálnak – “a napszámot nem tudnánk megfizetni”, mondja Visnyovszky Tamás -, s a közeli természeti értékek látogatása mellett a helyiek közreműködésével nemezeléssel és mézeskalács-készítéssel is ismerkedhetnek. “A száz lakosú faluban évi 3-4 ezer vendégéjszakát eltöltő látogatóink immár 40 szálláshelyet találnak” – jelzi a fejlődést.
Helyenként a nemzeti parkok is igyekeznek kínálatukat turisztikai “csomaggá” formálni, s ezekbe a helyi lakosságot közvetlenül is bevonni. “Az aggteleki barlangba látogatók tipikus programja az, hogy ki a buszból, be a barlangba, ismét a buszba, és viszlát. Ehelyett – immár harmadik éve – a jósvafői kijáratnál feliratok, olykor csinos lányok terelgetik a felszínre jövőket a 380 fős faluba, ahol a tájházon, harangtornyon, templomon, vízimalmon kívül házi méhes, kemencés kenyérsütés, a szezonban pedig lekvárfőzés vendégei is lehetnek, nem beszélve a házi pálinkáról, amiből nekem már nem is jut, mióta az üzlet beindult” – fest derűlátó képet az immár 310 vendégággyal rendelkező kistelepülésről Lingauer János, a Környezetgazdálkodási Intézet természetvédelmi igazgatója. A program is szerepet játszhatott abban, hogy 1998 óta több mint duplájára, 5400-ra nőtt a vendégéjszakák száma.
Ami az említett pályázati pénzeket illeti, ezek fő forrása a Széchenyi-terv, amely tavaly az összesen 30 milliárd forintnyi turisztikai támogatásból mindössze 130 millió forintot ítélt az ökoturizmusra. “Az idei keretet – a környezetvédelmi tárca által átadott 200 millió forinttal együtt – 500 millió forintra emeltük. Ebből az összegből a kilenc nemzeti park közül ötben lehetne olyan látogatóközpontokat építeni, ahol képeken, vetítéseken, kiadványokon, előadásokon is megismerhetnék a táj értékeit, és emléktárgyakat vásárolhatnának a turisták. Nincs még elegendő turisztikailag is jól értékesíthető természeti attrakciónk” – indokolta a HVG-nek Buday Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, miért lett az idei az ökoturizmus helyett az “üdülés éve” Magyarországon. Egyelőre a tárca 10 éves turizmusfejlesztési programjai között sem szerepel az ökoturizmus, holott az Európai Unió majdani SAPARD támogatásainak feltételrendszerét kidolgozó vidékfejlesztési tárca ilyen fejlesztési tervek kimunkálására ösztönzi a kistérségeket.
Ugyancsak a nemzeti parkokat részesíti előnyben a zöldtárca, amely a környezetvédelmi alap célelőirányzatából az utóbbi két évben természetvédelmi célra kiosztott 1,7 milliárd forintból 113 milliót juttatott zöldszervezeteknek és további 164 milliót gazdálkodó szervezeteknek, önkormányzatoknak. Persze, a nemzeti parkok élete továbbra sem könnyű. “Terveink szerint Csopakon létesítenénk látogatóközpontot, úgy becsüljük, 300 millióba kerülne ez a beruházás. Bemutatóhelyeinket évek óta fejlesztjük, tavaly 120 ezer fizető látogatónk volt. Ebből és a túravezetésekből közel 10 millió forintos jövedelemre tettünk szert, ami költségvetésen kívüli összes bevételűnk mintegy harmada” – jelzi Gál Róbert, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gazdasági igazgatója, mennyire szerény kiegészítő szerep jut az ökoturizmusnak a természetvédelem finanszírozásában.
www.hvg.hu
2002.02.14.
