Hirdetés

Az Átlátszó szúrta ki a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. közbeszerzést írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására. Havi 686 millió forintért adnák koncesszióba a két létesítményt 15 évre.

A Római után a Csillaghegyi a főváros második legrégebbi strandja, Területének jelentős részét öreg fák borítják, ezek jó részét természetesen ki kell majd vágni.  A BGYH felhívása szerint az ingatlan 2188 négyzetméteres részén lenne a sípálya a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel és parkolóval, melyek további 960 négyzetmétert foglalnának el, a belső út pedig még 492 négyzetmétert, és 6867 négyzetméteres részén lenne a futballpálya

A kétféle létesítmény kialakításának és üzemeltetésének jogát havi nettó 685,9 millió forintért cserébe adná koncesszióba a BHGY tizenöt évre, vagyis mai értéken nagyjából 123,5 milliárd forint bevételre tehetne szert a fővárosi cég- írta az átlátszó a Közbeszerzési Értesítőben megjelentek alapján,bár lehet, hogy a cég rosszul adta meg a számokat és a 685,9 millió nem havi, hanem a teljes összeg. Majd pontosítanak-ha kell.

Az ajánlattételi felhívásban egyébként a (minap parlamenti adótitkosítással közpénz jellegét elvesztett) TAO-konstrukcióval indokolják, hogy miért pont 15 évre gondoltak: "Azért kívánjuk 15 éves időtartamra kötni a szerződést, mert így nem zárjuk ki a TAO forrásból üzemeltető társaságokat, szervezeteket.”

Ajánlatokat olyan cégektől vár a BHGY november 15-ig, melyeknek működési idejük alatt nettó árbevétele sípálya-üzemeltetésből minimum nettó 20 millió, focipálya-üzemeltetésből pedig minimum 150 millió forint volt; és üzemeltettek már legalább egy, legalább 1.000 négyzetméter területű sípályát és kiszolgáló létesítményt, valamint legalább egy, legalább 5.000 négyzetméter területű labdarúgópályát.
Mészáros, Garancsy előnyben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás