Hirdetés
greenfo/MTI

Szentgotthárd elnyerte az Európai Energiaváros minősítést és címet – jelentette be Maren Kornmann, a Forum European Energy Award nemzetközi irodájának vezetője.

A minősítést annak alapján ítélik oda, hogy az adott település önkormányzata mennyire hatékonyan valósítja meg azokat a célokat, amelyeket a takarékos és hatékony energiafelhasználás területén az Európai Unió kitűz. Szervezetüknek már több mint ezer európai település a tagja,

Maren Kornmann bejelentette: a 78 szempontot figyelembe vevő vizsgálat eredménye alapján Szentgotthárd az elvárt 51 százalékos eredményt túlteljesítve 55 százalékot ért el, így a következő négy évre elnyerte a címet. A díjat június közepén Luzernben veheti át a város egy ünnepség keretében.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere elmondta: az elmúlt két évben a svájci Luzern városával közös projektben vettek részt, melynek legfőbb célja Szentgotthárd energetikai felülvizsgálata volt. Az eredményhez a korábbi évtized önkormányzati intézkedései is nagyban hozzájárultak, amelyek során korszerűsítették az intézmények fűtési rendszereit, világítását, hőszigetelését, illetve felvilágosító kampányokat folytattak a lakosság körében.

A polgármester hangsúlyozta: Szentgotthárd egy olyan európai közösség tagja lett, ahol az energiafelhasználás csökkentésére folyamatosan programok valósulnak meg, és amelyek további uniós pályázatokat is generálhatnak. Szólt arról, hogy a megújuló energiák hasznosítását is fontosnak tartja a város vezetése, ezért támogatják a Rábán egy kisebb vízi erőmű létesítését is, amely várhatóan 2014-ben kezdi majd meg a termelést.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás