Az MTA Szigetközi Munkacsoportja februárban tartott konferenciáján beszámolt az 1993 óta folytatott rendszeres állapotfelmérés legújabb eredményeiről.
Tíz munkacsoport adta elő vizsgálatainak eredményeit: követték a felszín alatti vizek utánpótlásának és áramlási viszonyainak változását, az Öreg-Duna (az egykori hajózóút) és az ágrendszer medrének, valamint az üledék és hordalék lerakódásának alakulását. Az erdészek; mezőgazdászok, botanikusok és zoológusok, hidrobiológusok is közreadták a maguk legújabb megfigyeléseit.” A természetet ért károkról egy korábbi konferencia kapcsán már irtunk (ÉT 1996/16. szám. – A szerk.), most a felszín alatti ivóvíz- és talajvízkészletet érő hatásokat, illetőleg az erdő- és mezőgazdaságban mutatkozó változásokat emeljük ki. A tizedik éve folyó monitoring adathalmaza sokkal nagyobb annál, mintsem hogy az előadások 35 oldalas összefoglalója kimerítő képet adhatna róluk, itt pedig be kell érni azza, hogy e kiadványából szemezgetünk.
A drasztikus változások a Duna 1992 októberi elterelésével kezdődtek, azóta a Duna Dunacsúny és Szap közötti 42 kilométeres szakaszán “a vízhozam az eredeti közepes érték 10-20 százalékára csökkent, a főág szintje 3-4 métert süllyedt” – olvashatjuk a VITUKI Rt. kutatóinak összefoglalójában. Ennek következtében megváltoztak a felszín alatti vizek áramlási viszonyai, és a korábbi jóslatokkal egyezően – “a főág lecsökkent vizű szakaszán a korábban a kavicsos mederfenéken keresztül történő álszivárgás, amely a Szigetköz alatti többszáz méter vastagságú kavicsos tározót jó minőségű vízzel táplálta, gyakorlatilag megszűnt.”
Az oxigén-, illetve a szénizotópok arányának vizsgálatával kiderítették, hogy a felszín alatti vízkészlet túlnyomórészt a Dunából, és nagyon fiatal, legfeljebb néhány száz évvel ezelőtti beszivárgásból származik.
Az 1952 után, tehát mindössze ötven éven belül esett csapadék által szállított trícium már 300-400 méteres mélységben is kimutatható. Ebből adódik a következtetés, hogy a beszivárgási deficit következményei egy-két emberöltőn belül okvetlenül megjelennek a felszín alatti ivóvízkészlet mennyiségének, illetve minőségének alakulásában.
A mederviszonyok átalakulása is drámaian jelzi az ott mozgó víz mennyiségének, s ebből következően szintjének és sebességének változását. A felszín feletti, tehát a laikusnak is látványos változásokkal, például az egykori hajózómeder beerdősülésével más kutatók foglalkoznak, a felszín alatti változásokat a VITUKI Rt. szakemberei foglalták össze. E változások különböző mértékben érintik a Szigetköz felső, középső és alsó szakaszát. Például a Dunakiliti feletti szakaszon mindössze 2-3 centiméterrel vastagodott az üledék, ellenben az Ásványi-ág alsó szakaszán átlagosan 50-60 centiméterrel, helyenként pedig 240 centiméternyi iszap rakódott le az utóbbi tíz évben. Az iszapréteg vastagodása kedvezőtlenül befolyásolja (értsd: megakadályozza) a felszíni és a felszín alatti vizek kapcsolatát, s az anaerob körülmények között oldatba mennek a vas- és mangánvegyületek, s ezek az ionok kimutathatóan az ivóvíz minőségének romlását jelzik a megfigyelőkutakban.
A főmeder vízszintsüllyedését követi a környék talajvízszintjének változása. Ez különösen látványos a meder melletti 1-2 kilométeres sávban, ahol – a helytől, az évszaktól és a vízjárástól függően – 1-4 méterrel marad el a talajvíz szintje az elterelés előtti értékektől. A legnagyobb arányú csökkenés éppen a növények vegetációs időszakára esik, és ez nem csupán a természetes társulásokat érinti kedvezőtlenül, hanem az erdő- és mezőgazdasági területeket is. Itt a vízszintet egy darabon megemelő Dunakiliti fenékküszöb is csak átmeneti, egy-két évtizedig tartó emelkedést hozhat.
A hidrogeológusok eredményeit megerősíti az ERTI tanulmánya: “Kisbodaktól felfelé viszont a füzesek növekedése és az egészségi állapota már olyan mértékű romlást mutatott az elmúlt néhány évben, hogy fennmaradásukra nincs tovább esély… A nyárok esetében, ha tejes pusztulásuk nem következik is be, de várhatóan a produkciójuk, fatermelésük egy alacsonyabb szinten fog stabilizálódni.”
A szántóföldi növények terméshozamát érzékenyen befolyásolja az időjárás, a talaj tápanyag-ellátottsága és sok más tényező, ezért nehezebb kiszűrni a talajvízszint változásának hatását. Az adatsorok összegzése azonban “érdekes” eredményekkel szolgál. A búza, a tavaszi árpa, a kukorica, a silókukorica és a cukorrépa 1980 és 1992 közötti összesített termésátlaga meghaladja mind a 2000-es, mind a 2001-es hozamot. A elterelés hatásai nem egyformán érintik a Szigetköz különböző területeit, s ez megmutatkozik a nagy vízigényű kukorica hozamának alakulásában. Az 1993 és 2001 közötti évek hozama mindenütt kisebb az elterelés előtti (1980-1992) évek átlagához képest, de a negatív tendencia a Középső-Szigetközben a legerősebb: a termésátlag ott hektáronként 6,4-ről 5,65 tonnára csökkent. A csökkenő az említett növények összprodukciójában is megmutatkozik, s mint elmaradt haszon, forintban is kifejezhető. Az erdő- és mezőgazdaság kárai azonban nincsenek benne abban a számításban, amelyet Hajósy Adrienne írásából vettünk át.
BARABÁS ZOLTÁN 2002.03.22.
