Nehéz eldönteni, hogy Túróczi Ferenc szerencsés-e, vagy sem. Egészségben megélt 71 esztendőt, a párjával felneveltek négy szép gyereket, ugyanakkor többször is történt az életében olyan fordulat, amit ő mindennek nevez, csak szerencsésnek nem.
Igazi parasztudvar seregnyi baromfival, gémeskúttal, kukoricagóréval és néhány postagalambbal. A kesznyéteni portán, ahol a közel fél évszázada egybekelt Feri bácsi és Marika néni él, ló nincs már. Feri bácsi az utolsó lovát, Dámát tizenkét évvel ezelőtt adta el, pedig az egykori lovassági tiszt ma is a lovak szerelmese. Csakhogy a lóhoz, kivált a sajáthoz, ifjonti erő kell. Ez a hév először akkor hagyta el őt, amikor három tüzes csődör tulajdonosaként be kellett lépnie a téeszbe.
– Szégyen, nem szégyen, de akkor, életemben először és utoljára, idegösszeroppanást kaptam. Majd megszakadt a szívem közösbe vitt lovaimért – emlékezik vissza Feri bácsi. – Az orvos kigyógyított, de nagyon össze is szidott: “Micsoda dolog, hogy maga három ló miatt meg akar zavarodni! Nem szégyelli magát?!” Végül ha nehezen is, de rendbe jöttem, és beletörődtem a téeszvilágba. A kesznyéteni gazdaságban voltam igáskocsis, állattenyésztési brigádvezető, parádés kocsis. Tizenhat évig mezőőr is, ami ezen a vidéken igen hálátlan feladat, mert egy kosár krumpliért is leütik az embert. Nyugdíjas 1991-től vagyok, most 28 ezer forintot kapok havonta, a feleségem meg tizenegyezer forint házastársi pótlékot. Ő hivatalosan nem volt téesztag, pedig rengeteget kapált szegény helyettem.
– Négy lányt iskoláztattunk. Férjhez mentek, elköltöztek. Pesten, Miskolcon, Mályiban, Görögországban élnek. Az öt unokánk viszont mind fiú – mondja büszkén Marika néni. – Ha az Isten megsegítene minket, talán többet is adhatnánk nekik, mint most, ebből a kicsike pénzből.
A segítség valóban elkelne, legalábbis Túróczi Ferenc földügyeit illetően. Az egyik például a külső üzletrészek állami felvásárlása, ami már csak azért sem egyszerű, mert a kesznyéteni Szabadság Szövetkezet a rendelet hatálybalépésekor felszámolás alatt állt. Feri bácsi számára aligha vigasz, hogy ez nemcsak őt, hanem az egész falut sérelmesen érinti. Amíg ugyanis mód lett volna rá, állítja, nem vették ki a közösből a részüket. Hallgattak a vezetőkre, akik külföldieknek adták el a vagyont, ám a téeszből avanzsált Bioker Kft. is csúfos csődbe ment. A falugazdász szerint egyelőre fiókba kell raknia a 480 ezer forintot érő papírokat, s reménykedni a törvénymódosítás mielőbbi végrehajtásában.
A másik sérelem sokkal fájóbb ennél.
– Van egy 251 aranykorona értékű, körülbelül 18 hektárnyi földem. Öreg is vagyok, messze is van, évek óta kiadom bérletbe. Ez a terület a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzethez, azon belül a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik. Tavaly szeptemberben kaptam a park igazgatóságától egy levelet, hogy megvennék a földemet, ami természetvédelmi oltalom alatt áll. Aranykoronánként négyezer forintot ajánlottak. Nemcsak a nevetségesen csekély áron, hanem azon is felmérgesedtem, hogy felszólítottak: amennyiben harminc napon belül nem jön létre az adásvétel, a természetvédelem érdekében megindítják a kisajátítási eljárást. Az apám annak idején egy háromvékás földet, vagyis 3600 négyzetmétert két darab kétéves tinó árából vett. Az a 18 hektár, túl a Tiszán, 32 kataszteri hold, vagyis sok-sok ezer négyzetméter. Dehogy adom én el ennyiért! Legfeljebb a duplájáért, aranykoronánként nyolcezerért. És micsoda dolog az, hogy kisajátítással fenyegetnek? Nem a Rákosi-korszakban élünk! Össze kellett volna hívni a tulajdonosokat és megbeszélni velük a dolgot. Szóba kellett volna velünk állni, nem levelezgetni. Ha kisajátítják a földemet, felmegyek a minisztériumba panaszt tenni!
– Szó sincs arról, hogy a magánszemély nemleges válaszakor valamiféle retorziót helyezünk kilátásba – válaszolta lapunk megkeresésére Molnár Tibor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának vagyonkezelésiosztály-vezetője. – A védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló, 1995. évi 93-as törvény s az ehhez kapcsolódó kisajátítási eljárás az egykori szövetkezetek használatában lévő, természetvédelmi oltalom alatt álló földekre vonatkozik. Annak pedig, hogy a környezetvédelmi minisztérium elvárásainak, vagyis hogy a területek védelmének a nemzeti parkok érvényt szerezhessenek, 2006. december 31. a határideje. Erre a célra a kormány meghatározott összeget különített el, éves ütemezésben. Mi nem akarunk visszaélni az úgynevezett “hivatali hatalommal”. Tiszteletben tartjuk a magántulajdon védelmét. Túróczi Ferencnek pusztán vételi ajánlatot tettünk, a levelünk egyfajta megkeresés volt, amit ha nem fogad el, nem teszünk lépéseket. Az viszont tény, hogy az említett határidőig megpróbálunk vele egyezségre jutni. A végösszeg lehet alku tárgya. Magánszemélyeknél csak nagyon indokolt esetben jöhet szóba a kisajátítás, ha például az illető semmilyen árért nem hajlandó megválni a tulajdonától. Ebben az esetben elvileg kisajátítási mentességet is kérhet a jogalkotó minisztériumtól, bár a gyakorlatban erre igen ritkán akad példa. Az általunk felajánlott árat egyébként korrektnek tartom. Egyrészt igazodik a helyi árviszonyokhoz, másrészt ahhoz, hogy a természetvédelmi jelleg csökkenti a területek piaci értékét, hiszen csak szigorú előírások betartásával lehet rajtuk gazdálkodni. Arra is van lehetőség, hogy hosszú távú haszonbérleti szerződést kössünk az eladóval, aki azon a részen a mi előírásaink szerint gazdálkodik. Mint volt tulajdonos, még kedvezményt is kaphat a bérletre, mert a műveléssel hozzájárul a természetvédelmi szempontok érvényesítéséhez. Vételi ajánlatainkat a környéken néhány kivétellel elfogadták. Én úgy gondolom, idő kérdése, és Túróczi Ferenccel is meg tudunk úgy egyezni, hogy ne érezze becsapva magát.
Szabad Föld 2002/8. sz. február 22.
