Az újrahasznosítás és az illúziók
Ameddig nem gazdaságos a szelektív hulladékgyűjtés, amíg nem megoldott a különböző műanyagfajták válogatás nélküli, úgynevezett kevert újrahasznosításához szükséges “házasítás” problémája, és legfőképpen: amíg mindezek hátteréből hiányzik a gazdasági érdek, a tisztességes haszon, addig illúzió a lakossági forgalomba került műanyag hulladékoknak a nagy tömegű, érdemi újrahasznosításáról – fogalmazza meg egyértelmű véleményét a témával kapcsolatban Mariska György, a Miskolci Műanyag-feldolgozó Részvénytársaság (MM Rt.) ügyvezető igazgatója.
– Napjainkban a multinacionális társaságok a világon összességében 170-180 millió tonna friss műanyag-alapanyagot állítanak elő évente, ami hatalmas mennyiségű kőolaj- és földgázfelhasználást is jelent. Elképzelhető, mi történne, ha 50-60 millió tonna kommunális műanyag hulladékot egyik napról a másikra hirtelen vissza tudnának forgatni a világon: nyilvánvaló, hogy annyival csökkenne a friss műanyagalapanyag-igény, ezzel együtt a földgáz- és kőolaj-kitermelés is. Miután a világot behálózó társaságok a fennálló rendszer szerint építették fel kapacitásukat, aligha gondolható, hogy bármelyik fél a műanyagok újrahasznosítását szorgalmazva visszafogja termelését, lemond profitjáról, noha az újrahasznosítás iparszerű megoldásához szükséges tőke az ő kezükben halmozódott föl.
Környezetvédelmi szempontból a problémát egyébként nem a hosszú élettartamra, tartós beépítésre méretezett termékek jelentik – mint például a kábelek, műanyag csövek, műanyag ajtók, ablakok, rekeszek -, hanem a rövid életidejű, illetve a lakossági felhasználás után a kommunális szemétbe kerülő műanyag hulladékok. Esetükben két probléma megoldatlan – veszi számba az MM Rt. igazgatója. – Az egyik a háztartásokban keletkező hulladékok szelektív gyűjtése, a kommunális szemét válogatása, a belőle kiszedett műanyagok fajta szerinti osztályozása, mosása, tisztítása, őrlése, amely pillanatnyilag nincs egyértelműen megoldva. Az újrafeldolgozás így a mostani helyzetben, amikor hiányosan működik a hulladékgyűjtő és -szelektáló háttéripar, többe kerülne, mint maga a friss alapanyag. Jelenleg viszont sem a műanyag terméket kibocsátó gyártó, sem a műanyagot csomagoló, ezeket forgalmazó kereskedelem, sem a fogyasztó nincs motiválva arra, hogy aktívan közreműködjön a visszagyűjtésben.
– A műanyag hulladék visszagyűjtésével ott foglalkoznak jelenleg Magyarországon, ahol nagy mennyiségben, koncentráltan keletkezik újrahasznosításra alkalmas anyag – említi az MM Rt. igazgatója, aki egy mezőgazdaságból vett példát említ: a növényhajtató sátrak fóliáját már napjainkban is begyűjtik, az elfáradt anyagot pedig például szemeteszsákként keltik ismét “életre”. Ez és az ehhez hasonló példák azonban csak a környezetbe kikerült műanyag hulladék igen csekély hányadát jelentik. Valószínűleg ez így is marad mindaddig, amíg elegendő kőolaj- és földgázkészleteknek állnak rendelkezésre. Az ásványi alapanyagforrások szűkülése, ezzel együtt drágulása lesz majd az a kényszerítő erő – véli Mariska György -, amely kikényszerítheti majd azt, hogy komolyabban szembenézzenek a műanyag-visszaforgatás problémájával. Ma ehhez még túl “olcsó” a friss műanyag és túl költséges a másodnyersanyag.
– A fajtára válogatott műanyag hulladékok visszadolgozásának műszaki és technológiai problémája tulajdonképpen már megoldott, hiszen a termeléssel szorosan összefüggő hulladékok, a színátálláskor keletkező selejt most is azonnal visszakerül a gyártási folyamatba, de alapvetően megoldatlan a “vegyes” műanyag hulladék újrahasznosítása. Számtalan műanyagféleség van ugyanis használatban, amelyek egymással nem, vagy csak kis mértékben összeférhetőek – úgy viselkednek egymással szemben mint a testidegen emberi szövetek: az egyik műanyagféle egyszerűen “kiveti” a másikat. A lakossági használatból visszaforgatott vegyes elegyükből így egyelőre színvonalas termék nem gyártható – utal Mariska György arra, hogy a “házasítás” problémája még megoldatlan, az erre irányuló fejlesztés pedig komoly tőkét igényel.
A legkézenfekvőbb megoldásnak jelenleg az látszik, hogy a kőolajat és a földgázt ne égessék el azonnal erőművekben, hanem az első életciklusában egyrészt műanyagként használja az emberiség, majd kifáradásuk, visszagyűjtésük után – második életciklusukban elégetve nyerje ki belőle az energiát.
– Amíg nem lép fel energiahiány a világon, és az nem vált ki kényszerhelyzetet, addig az ezzel ellentétes érdekviszonyok működnek. Ebben a helyzetben viszont könnyebb a környezetvédelemről beszélni, mint tenni érte – összegzi véleményét Mariska György.
