Hirdetés

Április 27-én az A38 hajón kiderültek a PPH Media szaklapkiadó első Greengage – a zöld elkötelezettség díja versenyének eredményei. A megmérettetésre 41 pályázat érkezett, négy fő kategóriában, melyből 20 került a döntőbe. A díjazottak között vizsgálólaboratórium, kiskereskedelmi vállalat és kommunikációs cég is szerepel.

„A fenntarthatóság területén is elsősorban a tettek beszélnek. Azok a vállalkozások, akik ma itt vannak – a shortlistre jutottak – a PPH Media első tudatos, zöld versenyén, azoknak is a tettei beszélnek, és reméljük, hogy ez az elismerés pedig róluk fog beszélni” – mondta el Vándor Ágnes a PPH Media ügyvezető igazgatója a díjátadón.

A Greengage elsődleges célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, “öko-tudatosan” és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot.

„Igyekeztünk elsősorban olyan cégeket választani, melyek a core business-el kapcsolatban tesznek a fenttarthatóságért, tehát lényegi, az alapműködésükhöz kötődő változásokat szeretnének elérni. Igyekeztünk továbbá azokat díjazni, akik már elértek eredményeket, és számszerűsítve, hatásukat jól bemutatva, adott esetben iparágán belül akár élen járva pályáztak, de elismertünk olyan céget is, amely saját magához képest tudott óriási lépést tenni. Van a díjazottak között olyan vállalat is, amely egy fenntarthatósági probléma megoldására hozta létre vállalkozását” – emelte ki Márta Irén a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke.

A zsűri két körben értékelte a pályázatokat az alábbi szakmai szempontok szerint: a pályázat milyen előrelépést mutatott fenntarthatóság szempontjából a korábbi saját állapotához/szintjéhez és/vagy a hasonló, piacon elérhető termékekhez/szolgáltatásokhoz/folyamatokhoz képest.
Figyelembe vették az alábbiakat: a projekt hatásai és eredménye, innováció, vállalati gyakorlatok és tapasztalatok, és szervezetfejlesztés

greengage díjátadó fotó: Gyurkovics Anna / PPH MEDIA

A Greengage 2022-es versenyre nevezett 41 vállalat projektjét, bemutatjuk a Greengage online kiadványában >>>

 A Zsűri tagjai:

MÁRTA IRÉN – Zsűrielnök, Ügyvezető Igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH)
DR. KEREKES SÁNDOR – Prof. Emeritus, Gazd.földrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszék (Budapesti Corvinus Egyetem). Doktori Iskola Vezető, Gazd.tud. Kar (Kaposvári Egyetem)
HERNER KATALIN – Ügyvezető Igazgató, KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért
HORVÁTH I. RÓBERT – IT Termékmenedzser, TERRACYCLE
SOMFAY DOROTTYA – Business Unit Director, PPH MEDIA
UNGER ZSOLT – Ügyvezető, UNGER & PARTNERS

A díjazottak listája:

 1. FŐKATEGÓRIA: ÚJ ÉS MEGÚJÍTOTT TERMÉKEK

Alkategória: Étel-ital jellegű termékek


FINALISTA

Nevezés: Az újratöltés Veled kezdődik!
Nevező: Hell Energy
Ügynökség: Well

Alkategória: Egészségügy és wellness

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: this is Redy menstruációs bugyi
Nevező: Femmetex Hungary

Alkategória: Elektronikai, technológiai eszközök

SPECIAL MENTION

Nevezés: ProtectOne Earth
Nevező: ProtectOne

Alkategória: Autó, gépjármű, egyéb közlekedési termék

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Karbonlábnyom csökkentés vasúti fékrendszer elemek fejlesztése és gyártása során
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

2. FŐKATEGÓRIA: SZOLGÁLTATÁSOK

Alkategória: IT, technológiai szolgáltatások

SPECIAL MENTION

Nevezés: denxpert környezet-, munkavédelem és fenntarthatóság digitalizálása vállalati környezetben
Nevező: denxpert EHS&S Software

A greengage díjas denxpert EHS&S Software csapata  fotó: Gyurkovics Anna / PPH MEDIA

Alkategória: Logisztika, raktározás, kiskereskedelem

SPECIAL MENTION

Nevezés: Green Division
Nevező: Waberer’s

Alkategória: Egyéb

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Mikroműanyagok a szennyvizekben – Egy budapesti vizsgálólaboratórium szerepe
Nevező: WESSLING Hungary

3. FŐKATEGÓRIA: FOLYAMATOK

Alkategória: Energiatakarékos megoldások

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Adatvezérelt energiahatékonysági megoldások a Körber pécsi telephelyén
Nevező: Körber
Ügynökség: FERLING Tanácsadó és Szolgáltató

 Alkategória: Hulladékgazdálkodási fejlesztés

FINALISTA

Nevezés: Hulladékgazdálkodás fejlesztése a Knorr-Bremse Budapest Szerviz Központjában
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

balra Márta Irén zsűritag, és a legtöbb díjat kapott Knorr-Bremse képviselői  fotó: Gyurkovics Anna / PPH MEDIA

Alkategória: Újrahasznosítás

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Körforgásos gyárbővítés az Unilevernél
Nevező: Unilever Magyarország

Alkategória: Karbonlábnyom csökkentése

SPECIAL MENTION

Nevezés: Egy fenntartható nagyvállalat működési környezete
Nevező: DDC
Ügynökség: FERLING Tanácsadó és Szolgáltató

SPECIAL MENTION

Nevezés: Tesco: úton a nettó zéró kibocsátás felé
Nevező: Tesco-Global Áruházak
Ügynökség: MorphoCom

SPECIAL MENTION

Nevezés: Net Zero kampány
Nevező: Vodafone Magyarország

SPECIAL MENTION

Nevezés: A Knorr-Bremse Budapest Szerviz Központ karbonlábnyomának csökkentése
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Zöld jövőt épít a LAFARGE
Nevező: LAFARGE Cement Magyarország

Alkategória: Vízfelhasználás csökkentése

FINALISTA

Nevezés: Korszerű mosóberendezések alkalmazása vasútipari felújításban
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest

greengage díjazottak fotó: Gyurkovics Anna / PPH MEDIA

4. FŐKATEGÓRIA: TÁMOGATÓ ESZKÖZÖK

Alkategória: Edukációs projektek

SPECIAL MENTION

Nevezés: Ökopatika program, s annak keretében megvalósuló Gazdálkodj Ökosan! edukációs közösségi verseny gyógyszertári kollektívák részére
Nevező: Hungaropharma

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: Grapoila Permakultúra – élet egy irodaház körül
Nevező: Grapoila

Alkategória: Kommunikációs megoldások

FINALISTA

Nevezés: Irányt mutatunk: Szemeteljünk JÓL! – STKH kommunikációs kampány
Nevező: STKH Sopron és Térsége

KATEGÓRIAGYŐZTES

Nevezés: A MiReHu Nonprofit Kft. szemléletformáló tevékenysége
Nevező: MiReHu

Gratulálunk mindenkinek!

Várjuk a nevezéseket 2023-ban is, tegyünk együtt a zöld jövőért!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás