A kis Apolló-lepkék (Parnassius mnemosyne) válogatnak lehetséges nektárforrásaik közül, de különböző években más és más virágok lehetnek a „kedvenceik”.
Késő tavasszal, kora nyáron középhegységeink rétjein barangolva gyönyörködhetünk az ezerszínű virágkavalkádban és a virágokon nektárt szívogató lepkék sokféleségében. Egy-egy lepkét hosszan megfigyelve feltűnik, hogy egyes fajok egyedei csak néhány pillanatra állnak meg táplálkozni, inkább repülni látjuk őket, míg más lepkék sok időt töltenek táplálkozással. Számos kutatót foglalkoztatnak olyan kérdések, hogy a nektárfogyasztó rovarok az életükhöz szükséges tápanyagok és energia mekkora hányadát fedezik felnőttként fogyasztott nektárból, mekkorát lárvaként fogyasztott növényi szövetekből; mennyire válogatnak különböző virágok között; milyen tulajdonságok alapján választják ki „kedvenc”, azaz kiemelkedően gyakran látogatott nektárforrásaikat. A virágok nektártermeléssel − cukros folyadék kiválasztásával − csalogatják magukhoz a rovarokat, akik a nektárért cserébe elvégzik a beporzást. (A virágpor /pollen/ tartalmazza a hímivarsejteket, rátapad a virágon táplálkozó rovarra, majd egy másik virágon a bibére kerülve megtermékenyíti a növényt, ez a „beporzás”. Egyes rovarok, pl. a méhek virágport is fogyasztanak, a lepkék többsége főleg nektárt.) A nektár értékét a rovar számára az mutatja, hogy a magasabb cukortartalmú nektárt fogyasztó nőstény lepkék több tojást raknak, a hímek pedig több tápanyagot adnak át a nőstényeknek a párosodás során, mint az alacsonyabb cukortartalmú nektárt fogyasztó fajtársaik. A cukrok mellett a nektárokban található aminosavak, antioxidánsok, esetleg mérgek is fontos szerepet játszhatnak a nektárválasztásban. Nappali lepkék a nektár mellett fogyaszthatnak virágport is, egyes fajok pedig ásványi sókhoz jutnak sárból, illetve nitrogéntartalmú molekulákhoz trágyából.
A virágok kiválasztásában az illat mellett fontos lehet a forma és a méret, valamint a szín (az ibolyántúli tartományban is). Egyes fajokat pl. gyakrabban figyeltek meg sárga, másokat lila virágokon, mint más színűeken. Noha a nektárforrás választásáról számos vizsgálat látott napvilágot, olyat alig ismerünk, amelyben a nektárfogyasztást a kínálat alapos ismeretének birtokában értelmeznék. Márpedig a kínálat ismerete nélkül a táplálkozási mintázatok nem érthetők meg. A sárga virágokat kedvelő lepkék esetében pl. nem tudjuk, milyen arányban nyíltak más színű virágok élőhelyükön.
1. ábra: Enyves szegfűn táplálkozó, erényövet viselő nőstény kis Apolló-lepke.
Vizsgálatunk célja a pillangók családjába (Papilionidae) tartozó kis Apolló-lepke táplálkozási mintázatának megismerése a nektárforrás kínálat függvényében. A kis Apollók hazánkban május – júniusban repülnek, idejük jelentős részét töltik táplálkozással. A nőstények (1. ábra) kevés, nagy tojást raknak, a hímek (2. ábra) pedig erényöveket készíthetnek a párosodás során, amivel elzárják a nőstény ivarnyílását (a tojócső azonban szabadon marad; 1. ábra), és kizárják a nőstényt a további párosodásból. Megfigyeléseinket a Visegrádi-hegységben egy alacsonyan fekvő kis réten végeztük. A lepkéket szárnyukon egyedi színkombinációval jelölve lehetőségünk volt nyomon követni őket életük során. Rendszeresen jegyeztük, melyik egyed milyen virágon táplálkozott, valamint azt, hogy milyen rovarporozta virágok milyen mennyiségben nyíltak a réten. A nagy mennyiségű adat feldolgozása folyamatban van, az itt bemutatott eredmények adataink kb. 70%-ának elemzéséből származnak.
Öt éves munkánk alatt mintegy 70 nektártermelő virágból összesen 37-en láttunk kis Apolló-lepkéket táplálkozni, ebből 14 fajon rendszeresen. Ezekből évente mindössze 4 fajon, a „kedvenceken” figyeltük meg a táplálkozó egyedek zömét. A „kedvencek” a nektártermelő virágok ritka fajai közül kerültek ki: fajonként 2%-nál kevesebb volt belőlük, a csattogó szamóca (Fragaria viridis; 25%) kivételével. A magyar szegfű (Dianthus giganteiformis; 2. ábra) minden évben „kedvenc” nektárforrás volt, míg pl. a közönséges ínfű (Ajuga genevensis) és a kaszanyűg bükköny (Vicia cracca) csak bizonyos években. A nektárforrások használatában jelentős évek közötti eltérést tapasztaltunk. Ennek egy részét könnyen magyarázhatjuk: az ínfű egyes években nem hajtott ki, valószínűleg az aszály hatására, ugyanakkor a bükköny minden évben virágzott a lepkék repülési időszaka alatt.
2. ábra: Magyar szegfűn táplálkozó hím kis Apolló-lepke.
Egyes nektárforrások fogyasztása ivarok között eltérő. Ennek az eltérésnek a magyarázatára számos feltevést állíthatunk, pl., hogy a hímek erényövet, a nőstények tojásokat készítenek, eltérő termékhez pedig eltérő tápanyagokra van szükségük. Azonban az ivarok valamelyest eltérő nektárforrás-választása egyes virágfajok esetében egyszerűbben is magyarázható. A szamóca virágán 2011-ben főleg hímek táplálkoztak. Sok rovarhoz hasonlóan a kis Apolló-lepkék hímjei is a nőstényeknél korábban kezdenek el repülni a rajzási időszak során (protandria). Ebben az évben az első nőstényt 8 nappal később figyeltük meg, mint az első hímet (3. ábra). A szamóca az egyik első nagy mennyiségben megjelenő virág a réten, a hímek ezen kezdtek el táplálkozni, azonban az enyves szegfű (Lychnis viscaria) virágainak megjelenésével rögtön arra váltottak. A nőstények rajzásának kezdete egybeesett e szegfű virágzásáéval, így ők rögtön ezt a forrást kezdték használni. A magyar szegfűn több nőstényt láttunk táplálkozni, mint hímet. A repülési időszak végén, a magyar szegfű virágzásának idején már kevesebb hím repül, mint nőstény, az öregedő hímek folyamatos pusztulása miatt. Ebből a mintázatból egyrészt úgy tűnik, a szamóca nektárját korai megjelenése miatt fogyasztják addig, amíg a jobb minőségű nektárforrások virágzása meg nem indul. Másrészt a hímek és nőstények eltérő időbeli megjelenése más és más nektárforrások jelenlétével esik egybe, látszólagos „ízlésbeli” különbséget okozva az ivarok között. E lepkék igencsak válogatósak, de a válogatás alapját még nem ismerjük: bár úgy tűnik, kék és lila, forrt pártacsövű virágok a „kedvenceik”, amelyek nektáriuma mélyen helyezkedik el – így sok kisebb testű rovar számára valószínűleg nem hozzáférhetők – e fajok nektártermeléséről és nektárjaik összetételéről még szinte semmit sem tudunk.
3. ábra: Virágzási és fogyasztási mintázat 2011-ben; a virágzást (szaggatott vonal) növényfajonként 0 és 1 közé skálázva mutatjuk (0: nem nyílik, 1: adott fajból a legtöbb virág nyílik; a növényfajok közötti mennyiségi viszonyokat az ábra nem mutatja); a fogyasztás (folytonos vonal) a táplálkozó lepkék megfigyelt gyakorisága adott növényfajon a napi összes táplálkozási megfigyelés arányában. A függőleges folytonos kék vonal jelzi azt a napot, amikor az első nőstényt befogtuk, a szaggatott pedig azt, amikortól legalább 3 nőstény volt jelen egyszerre a réten.
A nektárfogyasztók táplálékválasztásának tanulmányozása önmagában is izgalmas egy kutató számára. Az ehhez hasonló kutatások emellett nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy fajmegőrzési, élőhelyvédelmi kezeléseket tervezzünk és alkalmazzunk, ami lehetővé teszi rétjeink változatosságának megőrzését. Ez különösen fontos az európai Vörös Könyvben szereplő, Berni Egyezmény által védett kis Apolló-lepkénél, amely jóllehet hazánkban még gyakori, európai állományainak egy része megfogyatkozott. Európai elterjedési területének déli és északi határai az elmúlt évtizedekben északra tolódtak, feltételezések szerint a globális melegedés hatására. Láttuk, hogy e lepkék egy nektárforrás ritkulásával egy másikra váltanak, de azt is láttuk, hogy a látszólagos széles kínálatból csak néhány fajon táplálkoznak. Amit nem tudunk, az az, hogy az időjárási viszonyok megváltozásával együtt változik-e majd a lepkék rajzási időszakának és fontos nektárforrásaik virágzásának időzítése, vagy hogy váltózó élőhelyükön lesznek-e olyan megfelelő nektárforrások, amelyek a korábbi „kedvenceket” pótolhatják.
A cikk a 9. Magyar Ökológus Kongresszuson bemutatott anyag alapján készült.
A szerzők munkahelyei:
Szigeti Viktor: Szent István Egyetem, Biológiai Intézet, Budapest és Szent István Egyetem, Növénytani és Ökofiziológiai Intézet, Gödöllő
Danka Csilla: Szent István Egyetem, Biológiai Intézet, Budapest
Nagy János: Szent István Egyetem, Növénytani és Ökofiziológiai Intézet, Gödöllő
Kőrösi Ádám: MTA-ELTE-MTM, Ökológiai Kutatócsoport, Budapest
Kis János: Szent István Egyetem, Biológiai Intézet, Budapest
