A nagyvárosokból – minden igyekezetünk ellenére egyre inkább kiszorul a természet. Vannak azonban olyan állatok, amelyek bámulatos alkalmazkodókészségüknél fogva még a kőrengetegben is megélnek, mi több, maguk választják ezt az életformát.
Ma már teljesen megszökött a párkánylakó, szobrokat lepiszkító népes galambrajok látványa, észre sem vesszük a bokrok közt lármázó verébcsapatot, s az autókerekek közt osonó, portyázó macskákra ügyet sem vetünk. Akad azonban néhány sokkal titokzatosabb, rejtőzködő állat, amelyet nehéz meglesni. Például a nyest.
Aki éjszaka vagy úgy hajnali négy tájt az utcán jár, olykor egy karcsú, autótól autóig surranó kis állatra lesz figyelmes. A szemlélő először biztosan macskára gondol, pedig az többnyire nyest (Martes foina), amely menyétféle ragadozó, s már jó száz éve beköltözött a városba.
Igaz, eleinte csak a külső részeken, kertes házak közt ütött tanyát, és irgalmatlan pusztítást vitt végbe a baromfiudvarokban és a házigalambok közt. Ám e ravasz állatkák később a város sűrűbben lakott részeibe is beköltöztek. Ritkán bolygatott helyekre, padlásokra húzódtak be, s bizony a mai napig bosszantják az alattuk lakókat éjszakai hancúrozásukkal. Ráadásul olykor megbontják a tetőt, és pusztán a játék kedvéért a méregdrága szigetelést is kicibálják a cserepek közül. S van egy még elvetemültebb szokásuk: éjjelenként igen szívesen belezik ki az utcán hagyott, parkoló autókat.
Úgy hírlik, a kis állatok különösen megkedvelték a Toyota típusú autók gyújtáskábelének szigetelőanyagát. Végül a nyestkártételek olyannyira elszaporodtak, hogy a cég kénytelen volt módosítani az anyag összetételét. Egy osztrák faluban pedig nemrégiben vérdíjat tűztek ki egy nyest fejére, amelyik holdas éjszakákon az autógumikat rágcsálta meg előszeretettel.
Védekezni ellenük nemigen tehet, hacsak az ember nem posztol éjhosszat egy furkósbottal az autója mellett. A padlásokról sem hagyják magukat elűzni, még a macska sem megoldás, a nyest ugyanis általában erősebb nála. Éjszakánként nemegyszer területi vitákba is bonyolódnak, s ezekből rendszerint a nyest kerül ki győztesen.
Sokkal könnyebb meglesni a város parkjaiban, cserjék közt, temetőkben szuszogva kószáló sünöket (Erinaceus europaeus). A tüskés hátú kis rovarevők szintén éjszaka mozognak, s gyűjtik össze a napi betevő gilisztát. Telente visszahúzódnak hosszú álomra, s tavasszal bújnak újból elő, amikor a hőmérő higanyszála 15 fok fölé kúszik. Bár mára belőlük is vérbeli városlakó tett, sajnos igen sok veszély leselkedik rájuk. Megesik, hogy betévedve egy kertbe az ott lakó kutya valamiképp szerét ejti, hogy – az állat tüskéi ellenére – elbánjon a betolakodóval. A leggyakoribb veszélyforrást azonban az aszfaltutak jelentik, különösen eső után, mikor a giliszták előbújnak a földből, és szinte ellepik az úttestet. A sünök – a gazdag Lakoma reményében – gyakran az autókerekek alatt végzik.
Nem éppen közkedvelt, de annál tapasztaltabb városi portyázók a denevérek. Nagyon hasznosak, hihetetlen mennyiségű szúnyogtól, légytől és egyéb repülő rovartól szabadítják meg a városlakókat. A korai denevér (Nyctalus noctula) otthon érzi magát a lakótelepeken, kolóniáik szívesen költöznek a panelek közti hasadékokba, ahonnét kihullotta gyenge minőségű szigetelés. Ezek az állatok eredetileg erdőkben, fák odvában szerettek tanyázni, s a panelhasadékok hőmérséklete, páratartalma azokéhoz igen hasonló.
A lakók azonban többnyire cseppet sem örülnek a társbérletnek, mert a bőregetek motoznak, kaparásznak, nem lehet tőlük pihenni, ráadásul az ablakpárkányt is összepotyogtatják. Ám a denevéreket nem szabad sem bántani, sem elzavarni; hiszen védettek, mi több, az élőhelyük is védettséget élvez. Ezért kitessékelésük egyetlen módja a panelrések leszigetelése. Ezt ajánlatos tavasszal vagy nyár végén, ősszel elvégeztetni, hiszen az állatok télen alszanak, nyáron pedig utódok vannak a hasadékban, s a befalazott állatok biztosan elpusztulnának. Még az alkalmas időszakban is szokás egy kifelé billenő csapóajtót hagyni a szigetelésen, hogy az esetlegesen bennragadt denevérek kimenekülhessenek, ám vissza már ne tudjanak menni. Fontos azonban tudnunk, hogy a védett élőhelyeik miatt minden efféle beavatkozáshoz engedély kell. Aki tehát meg akar válni a szárnyas társbérlőktől, az keresse meg a területileg illetékes nemzeti parkot. A budapestiek a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz fordulhatnak.
Sokan attól is félnek, hogy az ablak körül röpdöső denevérek betévednek a lakásba, ami olykor tényleg elő is fordul. Ilyenkor célszerű leoltani a villanyt, félrehúzni a függönyt, és megvárni, hogy az állat magától megtalálja a kijáratot. Ha mégsem megy ki, csak egyre köröz, esetleg elfárad és lepottyan, akkor egy ronggyal óvatosan meg lehet fogni, s az ablakból elengedni. Esetleg szakértői segítséget is tehet kérni a fővárosban az állatkert munkatársaitól, akik befogadják a denevéreket, állatorvosi ellátásban részesítik, majd újra szabadon engedik őket.
Hanga Piroska Heti Válasz
