A jelek szerint nem váltak be a nemzeti parkok elmúlt néhány évben kinevezett vezetői: a környezetvédelmi tárca az egymást követő botrányos ügyek miatt három intézményben is cserére kényszerül.
Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park Pepó Pál volt környezetvédelmi miniszter által menesztett egykori igazgatója személyében miniszteri biztos felügyeli július elsejétől a nemzeti park, a Hortobágyi Halgazdaság Rt. és a Hortobágyi Génmegőrző Kht. munkáját. A lépést Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter azzal indokolta, hogy össze kell hangolni a három szervezet munkáját. Aradi Csaba lapunknak úgy nyilatkozott: a Hortobágynak mint ökológiai egységnek a haltenyésztésre és a kht. őshonos állatállományával végzett legeltetésre is szüksége van, ám a gazdálkodás helyett a természetvédelemnek kell elsőbbséget adni, s ez az elv a közelmúltig gyakran torzultan érvényesült.
Június 30-tól igazgatóváltás lesz a Kiskunsági, valamint a DunaIpoly Nemzeti Parknál is. A Kiskunságon a park dolgozóinak bejelentésére indult, eredménytelen fegyelmi vizsgálat után távozik Albrecht Sándor, aki Pepó Pál szorgalmazására, természetvédelmi gyakorlat nélkül került az intézmény élére. A nemzeti parkban az említett vizsgálat több szabálytalanságot (például engedély nélküli vadászatot) is feltárt, az igazgató azonban a minisztérium indoklása szerint nem ezek miatt távozik. Az új vezető Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park eddigi igazgatóhelyettese lesz.
A DunaIpoly Nemzeti Parkból (DINP) Laubál László távozik, akit Pepó 1999-ben a szakma felháborodását kiváltva juttatott a korábbi igazgató, Szabó Sándor székébe. A DINP-ben egy illegális homokbányászatra vonatkozó bejelentés miatt amelyről az igazgató már februárban tudott, de csak késve intézkedett márciusban a tárca indított vizsgálatot. Az új vezető Vas János, a park eddigi főosztályvezetője lesz.