Hirdetés

Január 1-jén kora délután megszült Santana, a Budapesti Állatkert anyazsiráfja. Borjúja ezzel az első 2017-es állatkerti újszülött. Most még a „szülőszobában” van, a közönség néhány nap múlva láthatja. Később pedig összeszoktatják a többi zsiráffal is.

Nem kellett sokáig várni az év első újszülöttjére. Santana nevű nőstény zsiráfunk ugyanis már január elsején egy életerős borjúnak adott életet. Az újszülött kora délután jött a világra. Nem sokkal megszületése után – ahogyan ez a patásoknál szokásos – már megpróbált lábra állni, ez pár kisebb bucskázás után, egy óra elteltével sikerült is. Néhány perccel később már anyatejet is ivott és azóta is rendesen fejlődik- számolt be az eseményről a kert honlapja.

Az újszülöttet és az anyaállatot a gondozók egy külön istállóban, afféle szülőszobában különítették el, hiszen az állatoknak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szükségük. Éppen ezért jelenleg még a közönség sem láthatja őket. Erre várhatóan néhány nap múlva kerülhet sor, és előreláthatólag a hónap közepén megkezdjük az összeszoktatást a zsiráfcsapat többi tagjával is.

Santana, az anyaállat Állatkertünk zsiráfcsapatának legidősebb tagja. 1996. július 22-én született a csehországi Liberec állatkertjében, tehát az idei évben fogja betölteni 21. életévét. Ez egyáltalán nem kevés ahhoz viszonyítva, hogy a vadonban élő zsiráfok nemigen élnek tovább 20-25 évnél, jóllehet az állatkerti egyedek körében ennél lényegesen hosszabb élettartam is előfordul. Santana 1997. június 12-én lett a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Meglehetősen tapasztalt anyának mondható: első borja, a 2001-ben született Samburu nevelésébe ugyan a gondozóknak is be kellett segíteniük, ám további négy borjat egymaga nevelt fel teljes sikerrel, s minden remény megvan arra, hogy a mostanival sem lesznek gondok.

Állatkertünkben 1868 óta foglalkozunk zsiráfok tartásával. Az első zsiráfot – akkori nevén „foltos nyakorjánt” – még Ferenc József ajándékozta, Erzsébet királyné közbenjárására. Az elmúlt közel másfél évszázadban – a mostani jövevénnyel együtt – összesen 32 egészséges zsiráfborjú született a nálunk. Jelenleg három felnőtt nőstény (Santana, Ingrid, Sandra), egy hím (Akin), két fiatal, a 2015-ös esztendőben született állat (Ikinya, Sisi), illetve a most született borjú, tehát összesen hét állat képviseli a zsiráfokat Budapesten.

A zsiráfokat a legutóbbi időkig egy fajnak tekintették, amelyen belül azonban több, általában hét, nyolc vagy kilenc alfajt különböztettek meg a természettudósok. A legújabb, namíbiai, német és amerikai kutatóintézetek összefogásával végzett genetikai vizsgálatok tavaly közzétett eredményei alapján azonban felmerült, hogy a fejlődéstörténeti kapcsolatokat jobban kifejezné, ha a zsiráfokat négy különálló fajra osztanák fel, ezeken belül megkülönböztetve a további alfajokat. A mi zsiráfjaink vérvonala a Dél-Szudánban, Uganda északi, valamint Kenya nyugati részén élő típusra vezethető vissza, amelyet hagyományosan ugandai, vagy más néven Rothschild-zsiráfoknak (Giraffa camelopardalis rothschildi) neveznek. Az újabb felfogás szerint ezek az állatok az északi faj núbiai alfajához (Giraffa camelopardalis camelopardalis) tartoznak.

A zsiráfok vemhességi ideje általában 400 és 460 nap között szokott lenni. Az újszülöttek 170-180 cm magasak. A borjak 12-16 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, bár néhány hónaposan már megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya ettől kezdve folyamatosan növekszik. A nőstények 5, a hímek 7 év elteltével érik el az ivarérettséget.

Kapcsolódó anyagok:

A zsiráfok fennmaradását is szolgálja az új felfedezés

Vörös Listán a zsiráf is

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás