Hirdetés

Az Erdei Iskola Egyesület közösen a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségével, az Erdei Iskola Program támogatásával alapították meg 2005-ben a Lehoczky János Díjat, melyet az idén Hortobgyi Katalin nyerte el.

A díjat az erdei iskola mozgalom területén tevékenykedő, az erdei iskola mozgalom szereplői által elismert személy kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának és magatartásának kialakulásához, hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez, népszerűsítéséhez, és tapasztalatát, tudását átadja embertársainak, ezáltal biztosítva a folytonosságot.

A díj célja emléket állítani a fiatalon elhunyt, ám gazdag munkásságot maga után hagyó környezeti nevelőnek, pedagógusnak, és díjazni a Lehoczky János emlékéhez méltó munkásságot folytató erdei iskolázókat, környezeti nevelőket. „A vizek fohászának” szerzője, a kisvasutak szerelmese tiszteletére alapított díjat 2006. március 25-én, a Víz világnapjához kötődően adták át, a Csillebérci Gyermekvasút és a Gördülő Tanösvény által nyújtott helyszínen. A Lehoczky János Díj Kuratóriuma március 14-én tartott kuratóriumi ülésén döntött az idei év díjának odaítéléséről. A díjra jelöltek mindannyian elhivatottak és nagy tapasztalattal bírók az erdei iskolázás és a környezeti nevelés ügyében. Ám mivel a kiválók közül a díjat egy évben csak egyvalaki kaphatja, hosszas vita és mérlegelés után a 10 jelölt közül a díjat Hortobgyi Katalinnak ítélték.

Hortobgyi Katalin az OKI munkatársaként az erdei iskolázás szakmai tartalmának és fogalmának elterjesztője. Az intézetbeli szakmai munka támogatására – felismerve a civil szervezetek szerepét a környezeti nevelésben – 1989 óta szervezte az Erdei Iskola Egyesületet, megalakulása után ő volt az Egyesület első elnöke. Évről évre szervezte az országos találkozókat, előteremtve hozzá az anyagiakat. A találkozók a résztvevőknek szakmai továbbképzést, megerősítést és feltöltődést is biztosítottak, és a közös gondolkodás hozzájárult a jelenlegi erdei iskola fogalom kialakulásához és elterjedéséhez.
Pályázatok útján biztosította az egyesületi tagok számára azt a pénzösszeget, amiből szintén pályázat útján könnyíthettünk az erdei iskolás gyerekek anyagi terhein. Elnöki teendőit lelkiismeretesen végezte mindaddig, míg megnyugtató kezekbe nem tudta az ügyet. Az Egyesület éléről történt visszavonulása után is több, erdei iskolát segítő, erdei iskolázással kapcsolatos kutatásban, továbbképzésben volt szakmai vezető, szakértő.

A díjra jelöltek nevét is nyilvánosságra hozzuk, mert jelölésük azt jelenti, hogy környezetük elismeri tevékenységüket, és büszke a környezeti nevelés, az erdei iskolázás végzett munkájukra.

Bárdossyné Stolár Klára Veszprém
Südy Péter Székesfehérvár
Zeitlerné Reinitz Edit Veszprém
Labanc Györgyi Budapest
Breuer László Pénzesgyőr
Hegymeginé Nyíri Enikő Miskolc
Horváth Ernő Tiszapüspöki
Hortobágyi Katalin Budapest
Petrilla Attila Nyíregyháza
Békefi Andrásné Nagymaros

Ezúton gratulálunk, és mondunk köszönetünket a jelölőknek és a jelölteknek egyaránt. Örömmel tölt el bennünket, hogy ily példamutató és lelkes nevelők mutatnak utat az ifjú generációnak egy élhetőbb jövő irányába.
A díjátadáson Lehoczky János írását olvasta fel Lehoczky Zita majd a vendégek közösen haladtak végig a gyermekvasút vonalán a Lehoczky János által megálmodott és életre hívott mozgó laborkocsiban a gördülő tanösvényen.
A kuratórium tagjai

Kapcsolódó anyagok:

Im memoriam L J.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás